Módosított útvonalon a 15-ös jelzésű troli
Mivel újrakezdték a Gyiroki út végén a helyiek által „barrikádnak” nevezett – a szolgáltatók vezetékeinek elrej- tésére szolgáló – otromba vasépítmény bontását, a 15-ös trolibuszjárat járművei nem a Kiserdőnél, hanem a Gyiroki úti kereszteződésben fordulnak meg (mint régen). Várhatóan néhány nap alatt elvégzik a vezetékek földelését, és a forgalom ismét beindulhat balra, a Kiserdő irányában. A „barrikád” eltakarításának határideje viszont október elseje.
Aggasztó szintre esett a munkanélküliségi mutató
Temes megyében mindössze 3097 munkanélküli személyt tartanak nyilván a szakhivatalban, a munkanélküliségi mutató júniusban 0,89%-ra esett. A munkaadók számára állandó gondot jelent a munkavállalók toborzása, hoszszabb ideje már a környező megyékből szállítják a dolgozókat a temesvári vállalatokba. Viszont ott is csökkenőben van a munkanélküliek száma: Arad megyében például 1,24%, Krassó-Szörényben 3,34%, Hunyad megyében pedig 3,69%-es a munkanélküliségi mutató.
Befejeződött az Ivánd-Jánosfölde megyei út korszerűsítése
A 6,7 kilométeres útszakaszt saját forrásból származó mintegy 8 millió lejes beruházás megvalósulásával sikerült aszfaltoznia a Megyei Tanácsnak. Július 10-én kedden ünnepélyes keretek között adták át rendeltetésének a hat méteres szélességű, az országúttal összeköttetést teremtő megyei utat. Az avatóünnepségen Calin Dobra, a Megyei Tanács elnöke több megyei út javításának elkez- déséről számolt be, majd ismertette, hogy a Megyei Tanács további uniós pályázatokat nyújtott be olyan útszakaszok aszfaltozására, amelyeken eddig soha sem volt aszfaltburkolat.
Ötvenhat millió Temesvárnak. Euróban
Nicolae Robu polgármester ismertette, hogy a fenti összeget pályázhatja meg Temesvár az Európai Unió 2020-ig terjedő költségvetéséből. Az elöljáró elismerte, hogy eddig egyetlen pályázatot sem nyújtott be a város, de szerinte a decemberi határidőig bőven van még idő. Az uniós forrás felhasználásáról is tájékoztatott a város első embere: villamospályák felújítására, térségi kerékpár- utakra, a Vadászerdő város felé eső részének a parkosítására, óvodák és bölcsődék építésére, oktatási intézmények épületeinek felújítására, avagy éppenséggel Rónác, vagy Kuncztelep korszerűsítésére, meg negyven vadonatúj villa- mosszerelvény beszerzésére fogják fordítani. A villamosszerelvények esetében, ha szükséges, a város saját költség- vetéséből is fedezi az esetleg hiányzó összeget – hangsúlyozta a polgármester, aki megerősítette ezúttal is a temesvári közszállítás fejlesztésére vonatkozó szándékát.
Turista-villamost indít a város
Belátható időn belül, de legkésőbb hónap végéig tervezi a városvezetés egy turista-villamosszerelvény beindítását, amelyben egy szakavatott idegenvezető mutatja be a villamoson utazó turistáknak a város látványosságait. Robert Kristof városmenedzser a terv ismertetése során elmondta, hogy a szerelvény a jelenlegi 6-os jelzésű villamosvonal útvonalán fog közlekedni vasárnaponként 12-20 óra között. A villamosra bárki felszállhat, aki kifizeti a gyermekek esetében 5, felnőttek esetében 15 lejes jegyet. A turistavillamos kizárólag a Szabadság (Libertatii) téren és az Olimpia sportcsarnok szomszédságában levő megállókban áll meg.
Kórházat ígér Temesvár polgármestere
A városvezető 2021-ig ígéri egy új szülészet megépítését a Széchenyi (Brediceanu) út folytatásban húzódó Bogdanestilor övezetben, miután a Megyei Kórház vezetősége, egy nyertes határon átívelő pályázat keretében szintén egy szülészet építését jelentette be a Casa Austria kórház szomszédságában.
Zsebkönyvtárak a gyermekkórházakban
Két temesvári diáklány, az orvosnak tanuló Anca Duducea, és az újságírónak készülő Larisa-Andreea Vasile kezdeményezésére, Patricia Lidia Popescu Cevei, a Bastionul ArtLitTim Egyesület elnök-asszonyának segítségével sikerült a Louis Turcanu Gyermekkórházban, a zsombolyai Karl Diel Kórház gyermekgyógyászati részlegén, és a szörénytornyai (Drobeta-Turnu Severin) Megyei Kórház gyermekgyógyászati klinikáján három zsebkönyvtárat létesíteni, a kezelés alatt álló gyermekeknek és szüleiknek nyújtva tartalmas olvasnivalót.
A polcokon minden korosztálynak megfelelő köteteket helyeztek el, azzal a reménységgel, hogy a betegek örömmel forgatják őket. A diáklányok további zsebkönyvtárak létesítését tervezik, ezért kérik ezúton is mindazok segítségét, akik támogatni kívánják kezdeményezésüket.
Az érdeklődők a „Citești, crești și te însănătoșești” fészbuk-oldalon, vagy a cititulvindeca@gmail.com ímélcímen tehetik meg felajánlásaikat.


12 Jul 2018
Írta admin
0 Hozzászólás