Már egy hete köztudott hogy, az idei érettségi eredmények országosan a tavalyi átlag alatt maradnak néhány százalékkal. Sajnos! (Fejlődik az ellenőrzés, vagy kevésbé szorgalmasok a diákok?)
Az aradi Csiky Gergely Főgimnázium évek óta érettségi vizsgák színhelye, ahol a megyei nemzetiségi tanintézetek (német, szlovák) mellett néhány kisebb létszámú román líceum végzősei is számot adnak felkészültségükről. Az idei tanév 56 csikys végzőséből 54-en (közülük heten a korábbi végzősök közül) jelentkeztek a megmérettetésre. Az előző évek eredményeihez viszonyítva, a jelöltek bizony gyengébben „muzsikáltak”! A korábbi években ugyanis a magyar tanintézet növendékei rendszeresen az országos és a megyei átlag felett teljesítettek. Az írásbeli dolgozatok kijavítása és az óvások után az 54 jelentkezőből 32-nek (59,26%) sikerült elérnie a 6-os átlagot, ami majd nyolc százalékkal marad el az országos átlagtól. Ez még akkor sem vigasztaló, ha a megyében és az országban vannak román tannyelvű iskolák, amelyek messze elmaradnak ettől az átlagtól. Igaz az is, hogy a szórványban működő nemzetiségi iskolák között az aradi az elért 7,78-as érettségi átlaggal igen előkelő helyet foglal el. Még akkor is, ha huszonkét jelölt (öten a korábbiakból) pótérettségire kényszerült.
A 32 tanulóból hatan nagyon jól teljesítettek, kilencesen felüli átlagot értek el az írásbeliken: Kovács Kriszta-Dóra (9,60), Faragó Richárd (9,55), Kurunczi Enikő (9,21), Hegyi Boglárka (9,20), Zsámbók Emese (9,15), Csiszár Balázs (9,05).
Minden sikeresen vizsgázottnak, különösen az utóbbiaknak gratulálunk, a 22-nek sok sikert kívánunk a pótérettségin.
Aradon a Ferenc (Mihai Viteazul) téri piacon található Soft Coffee kávézó tulajdonosa ingyen kávéval kínálja meg a sikeresen érettségizetteket. Ehhez a személyazonossági igazolványt kell felmutatniuk, valamint az Oktatásügyi Minisztérium honlapján megmutatniuk az eredményüket. Jó reklámfogás!
Ujj János
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- November 2025
- October 2025
- September 2025
- August 2025
- July 2025
- June 2025
- May 2025
- April 2025
- March 2025
- February 2025
- January 2025
- December 2024
- November 2024
- October 2024
- September 2024
- August 2024
- July 2024
- June 2024
- May 2024
- April 2024
- March 2024
- February 2024
- January 2024
- November 2023
- October 2023
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Időjárás


12 Jul 2018
Írta admin
0 Hozzászólás