Elfogadta az Európai Parlament a Sargentini-jelentést, amely a Magyarországgal szemben az uniós alapértékek megsértése miatt folyó eljárás része. A jelenlévő EP-képviselők kétharmadának (az összes képviselő felének, 376 politikusnak a) szavazatára volt szükség.
Az eredmény a következő:
• 448 igen
• 197 nem
• 48 tartózkodás.
Az indítvány elfogadása nem jár közvetlenül Magyarország megbüntetésével, a hivatalos eljárás ugyanis hosszú bürokratikus folyamat – a következő lépés az, hogy az Európai Tanács meghallgatja a magyar kormányt, ajánlásokat tesz, később pedig megállapítja, hogy fennáll-e a veszélye annak, hogy Magyarország súlyosan megsérti az Európai Unióról szóló szerződésbe foglalt értékeket. Ezután még több lépés vezet ahhoz, hogy elvegyék az ország szavazati jogát az EU-tagállamok állam- és kormányfőiből álló Európai Tanácsban.
A Fidesz meg akarja reformálni az Európai Néppártot
Orbán Viktor úgy látja, az EPP bajban van, az elmúlt években „elvesztettük a karakterünket, elhagytuk az alapító atyáknak a tanításait, egy olyan európai pártcsalád lettünk, amelynek nincs karaktere, nincs saját akarata, állandóan óvatos és méricskél, és gyakorlatilag úgy ugrálunk, ahogy a szocialisták meg a liberálisok fütyülnek”. A miniszterelnök a Sargentini-jelentésről szóló vita után azt mondta, a migráció lesz a következő európai parlamenti választás legfőbb témája. /mti/
A magyar kormány nem fogadja el a Sargentini-szavazás eredményét
Az Európai Parlament által többséggel elfogadott Sargentini-jelentés, szabad utat adott a magyar kormánnyal szembeni, az európai értékek veszélyeztetése miatt indított eljáráshoz. A folyamat végén akár Magyarország szavazati jogát is felfüggeszthetik az Európai Tanácsban. Az ellenzék történelmi lépésről és az ország szégyenéről, a kormány pedig csalásról beszél. Szijjártó Péter a szavazás utáni sajtótájékoztatóján arról beszélt, a szavazás a bevándorláspárti politikusok kicsinyes boszszúja Magyarországgal szemben. Hangsúlyozta a Fidesz álláspontját, amely szerint a jelentésben 37 hazugság található. Szijjártó szerint Judith Sargentini koncepciós eljárást készített, amely csak a kormány megbuktatására törekvő NGO-k véleményét vette figyelembe. Szijjártó arról is beszélt, hogy a Fidesz nem lép ki a Néppártból, inkább Néppártnak kéne visszatérnie a kereszténydemokrata útra. A külgazdasági és külügyminiszter az eljárás folytatása kapcsán elmondta, a lengyel kormánypártokkal megegyeztek, kölcsönösen vétózzák a másik kormá- nyát érintő eljárásokat. Ennek akkor lehet jelentősége, ha valamelyik tag szavazati jogának felfüggesztéséről döntene a Európai Tanács, ez esetben bármelyik tagállam vétója elegendő a javaslat elbukásához. A ellenzék szerint az ország szégyene az újabb kétharmad. / hvg.hu/
Kettős mércét alkalmaznak Magyarországgal szemben
„A keddi parlamenti vita hangneme és a szerdai szavazás menete is arra világít rá, hogy kettős mércét alkalmaznak Magyarországgal szemben” – fogalmazott Winkler Gyula, az RMDSZ EP-képviselője azt követően, hogy az Európai Parlament megszavazta a Magyarországról szóló Sargentini-jelentést Strasbourgban. Sógor Csaba EP-képviselő felszólalásában szintén arra világított rá, hogy minden EU-s tagállam esetében azonos szempontok és mérce alapján kellene az Uniónak vizsgálódnia, ami az alapértékeket, illetve az emberi jogokat illeti. Az RMDSZ mindkét EP-képviselője a Sargentini-jelentés ellen szavazott.


13 Sep 2018
Írta admin
0 Hozzászólás