Kerekasztal beszélgetés Tér-idő-szabadidő címmel

Nincs annál nagyobb elismerése egy ember életpályájának mint ami­kor a munkatársak fejezik ki a tevé­kenységét értékelő tekintélytisz­teletüket. Dr. Albert Ferenc, a Temesvári Agrártudományi Egyetem ny. egye­temi tanára oktatói és tudományos munkásságáért az évek hosszú során kapott megannyi rangos díjnál, kitüntetésnél is joggal értékeli többre, jelenthet számára nagyobb elégtételt, hogy nyugdíjbavonulása után sem fe­ledkeznek meg Róla azok, akikkel együtt építették, teljesítették ki az or­szág legnagyobb agrártudományi tanintézetét, illetve azok az egykori diá­- kok, akik Temesváron, szerte az or­szág­ban és a világ különböző tájain hasznosították és hasznosítják az itt szerzett ismereteket. Az ünnepi talál­kozóra Tér-idő-szabadidő című ke­rek­asztal beszélgetés keretében került sor csütörtökön, amelyet a Temesvári Agrártudományi Egyetem munkatársai kezdeményeztek, azok, a Profesz­szor volt munkatársai, akik közül töb­ben 60 évvel ezelőtt maguk is itt végezték tanulmányaikat. Dr. Albert Ferenc professzor életét gazdag tudo­mányos tevékenységét lapunkban, és a HETI ÚJ SZÓ számos más kiadvá­nyában több alkalommal ismertettük, ám ezek csupán töredékei a Tanár Úr széleskörű tudományos tevékenysé­gének, amelyet több kötetes kiadványban sem lehetne maradéktalanul bemutatni. Ugyanis attól számítva, hogy a Kolozsvári Bolyai Tudományegyetem végzőseként el­kezdte a Te­mesvári Agrártudományi Egyetemen az oktatói és tudományos kutatói munkát, több mint hat évtized telt el úgy, hogy nyugdíjas éveiben, napjainkban is, élénken követi, tanulmányozza a világban végbemenő vál­tozásokat, legyen az a szakmá­jához szorosabban kapcsolódó vagy, szo­cio­lógiai, művészeti, az emberiség fej­lődését érintő megannyi más terü­let. Ünnepi előadásában ezúttal is szemléletes módon vázolta fel azokat tér- és időbeli szakaszokat, fejlődési folyamatokat, amelyek “csekély” tíz­ezer év folyamán meghatározták és a mai látványos szintre juttatták a me­zőgazdasági terméshozamokat.
A tiszteletére szervezett ünnepség is alkalmul szolgált a briliáns memó­riával megáldott, tudós professzor számára, hogy visszaemlékezzen az életének kilencven évéből arra a csak­nem hetven gyümölcsöző esztendőre, amely során létrejött a ma is sikereket felmutató Temesvári Agrártudományi Campus. Az előzményekre utalva fel­idézte, hogy Temesváron 1945-ben a Belváros szívében, a volt Fiú Polgári Iskola épületében illetve a hozzáépí­tett állatorvosi klinikával, indul a me­zőgazdasági oktatás. Az Arad és Te­mesvár közötti versengést követően az aradi Állatorvosi és Állatte­nyész­tési intézet után városunkban, jóval kedvezőbb feltételek között, született meg 1955-ben a teljeskörű felsőfokú mezőgazdasági szakképzés, az úgy­ne­vezett Agronómia. Az új intézet rektora Dr. Márton Géza egyetemi tanár, az aradi Állatorvosi és Állattenyésztési fakultás dékánja volt, aki­vel együtt került Temesvárra maga Albert Ferenc adjunktus is, a Bolyai Tudományegyetem végzőse, aki ab­ban az időben aradi lakosként kerék­párral járt a temesvári egyetemre ta­nítani. Az első időszak nehézségeit felvázolva elmondta, hogy Dr. Márton Géza, nagy vezetői tapasztalattal rendelkező professzor, lendülettel fogott hozzá feladatának teljesítéséhez, ám sajnálatos módon alkotó erejének teljében elhunyt. A tanintézet kezdetben szétszórtan több helyszínen mű­kö­dött, kiutalták számára az erre ke­- vésbé alkalmas régi megyeháza épü­letét, míg az állatorvosi klinika a vá­ros másik végében, a mostani stadion körzetében volt. Ekkor történt, hogy a mezőgazdasági fakultás 1949. évi végzőse, Dr. Iulian Drăcea professzor merész vállalkozásba kezdett. A kol­lektivizálás után, a szántóföld – amire évezredeken keresztül vágytak az emberek – senkinek sem kellett. A rektor kérésére az Agronómia részére mintegy 2000 hektár földet utaltak ki az Aradi és a Torontáli út közötti térségben. Itt pár esztendő alatt kialakult egy szabályszerű me­zőgazdasági nagyüzem, teljes nö­vénytermesztési és állattenyésztési szerkezettel, termelési-oktatási-ku­ta­tási rendeltetéssel, majd 1972-1982 között felépült az Agronómia új telep­helye, a Mezőgazdasági, állatorvosi, állattenyésztési kar, állatorvosi kli­nika, sportterem, étkezde, diákotthon, rektorátus, műhelyek, Európa egyik legjobban berendezett egyetemi campusza. Később beindult az agrárgazdasági kar valamint, a Dimitrie Guszti világhírű szociológus hazájában két évtizedig száműzött faluszociológiai oktatás is. Dr. Albert Ferenc professzor szép emlékei között említette, hogy ezekre a, bár fakultatív előadásaira mindig zsúfolásig megtelt a terem. Volt tanítványai, több ezren – egyesek közülük már nyugdíjas korúak – ki­vételes élményként emle­ge­tik Dr. Albert Ferenc professzor elő­adásait, amelyek sohasem korlátozódtak a tan­tárgyra, a szigorlatokon megkö­ve­telt ismeretekre. Szerteágazó összefüggéseket tartalmazó, szipor­ká­zó eszmefuttatásai felkeltették a diá­kok érdeklődését, s teret nyitottak a leg­különbözőbb tudományok felé. De ilyenek azok a tudományos dolgozatok is, amelyeket a szociológia és más tudományágak tematikáiban a leghí­resebb szakmai lapokban közölt, illetve azok a tanulmányok, amelyeket a mintegy 30 világhírű egyetemmel együttműködve, nemzetközi konferenciákon ismertetett.
Dr. Albert Ferenc a tiszteletére szer­vezett kerekasztal beszélgetésen megosztotta a hallgatósággal a sok­évtizedes munkájának számos felejt­hetetlen élmémyét. Ezeken túl tud­juk, hogy a rendszerváltást megelőző években többedmagával látogatta a bánsági szórvány magyarok által lakott vidékeit, ahol a közösség anya­nyelvén tudomány népszerűsítő elő­adásokat tartottak, aminek mintegy folytatása volt a kilencvenes években Bánsági Keresztyén Gazdakör kere­tében működő Aranykalász gazda­tanfolyam. Kevesen tudják a nagyívű tudományos pályát maga mögött tudó professzorról, hogy árva gyermekként került nevelőszülőkhöz, akik viszont édesszülői szeretetben nevelték fel. Már nagyocska gyermekként szerzett tudomást születésének történetéről. Erről lapunknak nyilatkozva így számolt be egy korábbi beszélgetésben:
“Az első névsorolvasáson az ara­di Katolikus Gimnázium első osztályában az osztályfőnök, Szalai páter megkérdezte: van-e valaki, akit nem szólítottam? Jelentkeztem: én, Bíró Dénes, Szalai páter bólogatott: ‘Rend­ben van, fiam. Szünetben gyere be a tanári szobába’. Szalai pátertől tudtam meg, hogy szüleim nem az igazi szüleim, sem apám, sem anyám, az igazi nevem a kapott iratok szerint Albert Ferenc, apám Albert Lajos, anyám Albert Erzsébet Csíkszentki­rály­ról, mostani szüleim az árvaház­ból vettek ki Csíksomlyón 1929-ben.”
Az alkalmat kihasználva ezúton, a HETI ÚJ SZÓ Olvasói nevében is, jó egészséget kívánva gratulálunk Dr. Albert Ferenc professzor úrnak a közelgő 90. születésnapja alkalmából.