Az idei esztendő legkiemelkedőbb rendezvénysorozataként hirdették meg a szer­vezők – a megyei és városi önkor­mányzat – az augusztus 1-4. között megtartott a Timisoara Centenar elnevezéssel kibővült Városnapokat. A hosszú hétvégén számos rendezvényre került sor, volt kézművesek kirakodó­vására, kiállítások, szoboravatás, könnyűzenei koncertek és bluesfesztivál, népzenészek léptek fel a főtéri színpadon, gyermekek számára animációs programokat szerveztek, voltak koszo­rúzások, katonai díszszemle, felvonulás, parádé, szentelések és megemléke­zé­sek, tömjénzés és tűzijáték. Több rendezvény elnevezése elé odakerült a 100-as szám, például 100 év folklór a Bánságban, avagy 100 év könnyűzene Temes­vá­ron névre keresztelték a ki­zá­rólag a román vonatkozásokat rival­da­fénybe hozó rendez­vényeket. Ma már tárgytalan azt vitatni, hogy huszonöt évvel ezelőtt az akkori vá­ros­vezetés mi­ért éppen a román közigazgatás bánsági bevezetésének időpontját (1919. augusztus 3.) kiáltotta ki a város legfontosabb évfordulójának, ezzel kisajá­tít­va a többségi nemzet számára az ün­neplést. Végül is jaj a legyőzöttek­nek!, de mindazonáltal meggyő­ző­dé­sünk, hogy Temesvár hétszáz éves tör­ténelme során akadhatnak esetleg más idő­pontok, amelyek minden itt élő kö­zösség számára biztosíthatnák az ünneplés örömét.
Kétségtelenül a cen­tenáriumi vá­rosnapi ünnepségek csúcs­pontját a száz évvel ezelőtti események felelevenítése képezte. A korabeli sajtó szerint 1919. augusztus 3-án kánikulai melegben ér­keztek a temesvári Dóm térre (azóta Piata Unirii) a román csapatok, ahol állítólag negyvenezer temesvári fogadta őket (csak zárójelben: az 1910-es népszámlálás szerint a városban 7566, az 1920-as népszámlás alkalmával 15.892 román nemzeti­sé­gű polgár élt Temes­váron. A város össz­lakossága 1910-ben 72.555, 1920-ban pedig 82.689 volt). Ezzel szemben, idén augusztus 3-án dél­­előtt erős záporban, és emiatt rendkívül gyér részvétel mellett tartották meg a történelmi rekonstrukciós rendezvényt, mely­nek keretében a temes­vári színház színművészei igyekeztek eljátszani a korszak személyiségeinek szerepét. A trikolórba öl­töz­tetett Dóm téren korabeli egyenruhában feszítettek a száz évvel ezelőtti alakulatok ha­sonmásai, akik előtt felolvasták Klaus Johannis államelnök, az ünneplő temesváriakhoz intézett köszöntőlevelét, melyben az elnök kifejtette, hogy a száz évvel ezelőtti történelmi események, a román nép évezredes álmainak betetőzését, megkoronázását jelentik.
Az elnöki köszöntést követően Nicolae Robu temesvári polgármester mondott ünne­pi beszédet, melyben a város első embere Te­mesvár mindenkori élenjáró szere­pére em­lékeztetett, kitérve a felekezetek kö­zötti békés együtt­élésre, toleranciára, multi­kulturaliz­musra. Kiemelte, hogy napjainkban is országos szinten Temesvár az uniós források lehívásában az első helyet hódította el, Bánság fővárosa a legkiterjedtebb sétálóutca hálózattal rendelkezik, és a legvonzóbb romániai turisztikai és befektetési cél­pont­ként tartják számon a külföldi szakintézmények… Hogy, hogyan is történt a tulajdonképpeni hatalom­átvétel, idézzük a korabeli adatokat: „Vidrighin Stan főpolgármester – amint Geml József Emlékirataiban írja – kijelentette, hogy minden tiszt­viselőt meg akar tartani, aki leteszi a román hűségesküt.” Szeptember ele­jén Geml József ez ügyben érte­kez­letet tartott a tanács tagjaival és a hivatalfőnökökkel, amelynek so­rán Radocsay László főjegyző, Hódy Gyula főügyész, Papik Gyula tanácsnok és Szilárd Emil főmérnök kijelentették, hogy esküt nem tesz­nek. “Én azonban – írja Geml – ez­úttal is csak a város közérdekét tar­tottam szem előtt, és példával kívántam elöljárni azoknak a kollégáimnak, akik habár elsősorban saját egzisztenciájuk megmentése érdeké­ben, de egyúttal kötelességérzetből leteszik az esküt és ezáltal megaka­dá­lyozzák hozzá nem értő idegenek belépését abba a közigazgatási szolgálatba, amelynek tisztasága és be­csü­letessége érdekében feláldozták eddig is testi és szellemi erejüket és amellyel őrködtek a város közérdekei felett. A temesvári városi tisztviselők az említettek kivételével mind esküt tettek. Utólag Szilárd főmérnök is és a város közönségének, valamint a Bán­ság magyarságának igen nagy hasz­na volt abból, hogy a magyar városi tisztviselők helyükön maradtak.”
Rövid egyházi – görögkeleti – szertartást követően az alakulatok a Dóm térről indulva végigvonultak a város központi utcáin, majd az eső elálltával katonai díszszemlére ke­rült sor a Tőzsde (Republicii) sugár­úton a Jiul utca és a városközpont közötti szakaszon. Azon a szaka­szon, ahol ezelőtt harmincegy-két éve május elsején és augusztus hu­szonharmadikán, a dísztribünről integető elöljárók előtt „óriási lelke­sedéssel” és az akkori államfőt és be­ren­dezkedést dícsőitő plakátokkal, transzparensekkel, zászlókkal és lo­bogókkal vonult fel teljes létszámban Temesvár dolgozó népe, tele tüdőből éltetve a pártot és annak vezetőjét! Azon a szakaszon, ahol az 1989-es temesvári forradalom idején december 19-én az Elba vállalat sokszáz munkása, életét kockáztatva a főtérre vonult a rendszer ellen tüntet­ni. Most, a centenáriumi városnapo­kon a földi, légi és vízi fegyveres erők osztagai vonultak el a nagy­szá­mú lelkes nézősereg előtt, jól képzett és korszerűen felszerelt, ütőképes hadsereg képét keltve. Hagyomány­nyá vált, hogy a Városi Tanács ünnepi ülése keretében a városnapokon adják át a Temesvár Díszpolgára kitüntetéseket és okleveleket.

Idén Adriana Babeți – író, Doina Popa – kulturális szervező, Toma Frențescu – koreográfus és Szakáts Béla – szob­rászművész (felvételünkön) része­sült a kitüntetésben.
Immár száz éve szülőföldünkön, a Bánságban és Erdély-szerte re­mény­kedünk, építünk és vívjuk napi harcainkat megmaradásunkért, jogainkért, bontjuk az elválasztó fala­kat, de a mai állás szerint továbbra is csak reménykedhetünk abban, hogy 2050-ben, amikorra „a harcot… békévé oldja az emlékezés”, talán együtt ünnepelhetnek Erdély és Bánság népei.