Százhetven éve, 1849. augusztus 9-én zajlott Újbesenyő-Csókapuszta térségében a forradalom és szabadságharc utolsó, sajnos a honvédsereg által elveszített csatája, amelyet a megalázó világosi fegyverletétel, majd először a Haynau-rendszer rém­uralma és a Bach-korszak megtorlásai követtek. Miután a ‘90-es évek legelején, a Bánsági Kárpát Egyesület tagjainak köszönhetően megtalálták a temesvári csatában elesett ötvennégy honvéd végső nyugvóhelyét megjelölő emlékművet, néhány éve a Losonczy István Hagyományőrző és Sport Egyesület tagsága, több temesvári civil szerevzet bevonásával szervez rendszeresen megemlékező ren­- dezvényeket az újbessenyői obeliszknél azzal a felvállalt célkitűzéssel, hogy a közösségi emlékezetbe visszahozzák a temesvári csata történéseit, ugyanakkor a megviselt állagú emlékkő felújításának szükségességére is figyelmeztetve. Idén napra pontosan a csata évfordulóján a délutáni órákban zarándokolt el az emlékező közösség – a Losonczy István HSE elnöksége és tagsága, az Erdélyi Kárpát Egyesület képviselete, a Butykos Néptánccsoport küldöttsége és Szkenderovics Zoltán, a kecskeméti Huszár és Honvéd Hagyományőr Egyesület vezetője – az Újbesenyő határában, egy napraforgótábla közepében álló emlékműhöz. A résztvevőket Erdei Lajos, a szervező egyesület elnöke köszöntötte, felelevenítve a csata előzményeit és következményeit, illetve a helyszínt megjelőlő márványemlékkő 1905-ben történt felállításának körülményeit, illetve arról tájékoztatott, hogy a lehető legrövidebb időn belül Ungor Csaba szobrászművész bevonásával az egyesület elkezdi az emlékmű restau­rálását és környékének rendezését. A megemlékezés során Illés Mihály, az Erdélyi Kárpát Egyesület alelnöke felidézte a kökénybokrok között évtizedekig „rejtőzködő”, a helyi közbeszédben csak „Dózsa-emlékként” számontartott emlékmű megtalálásának történetét. A rendezvény igei üzenetét nt. Szilvágyi Zsolt, józsefvárosi plébános tolmácsolta az egybegyűlteknek, emlékeztetve arra, hogy az elődök hazaszeretete, vitézsége és a közös ügyek érdekében vállalt áldozataik, a mai bánsági magyar nemzedékek számára példaértékűek és a megemlékezések alkalmával a küldetések, feladatok és vállalások felülvizsgálatára, átgondolására buzdít az elődök önzetlen áldozata. „Igazából akkor születnek nagy dolgok, amikor az emberek képesek az életüket valamiért odaadni. Itt mai vonatkozásban nem feltétlenül a fizikai halálra gondolok, hanem arra, hogy az ember odaadja az idejét, a képességeit, az erejét, az éveit egy nemes közösségi célért. Áldozat nélkül nincs hagyo­mány­őrzés, nincs család, nincs isko­la, nincs egyház, nincs nemzet, nin­csenek értékek” – hangsúlyozta a lelkipásztor. A helytállás, a közösségi megmaradás példájaként értékelte a rendezvényt Szkenderovics Zoltán, a kecskeméti Huszár és Honvéd Hagyományőr Egyesület vezetője, aki elismerését fejezte ki mindazoknak, akik a szórvány körülményei ellenére felvállalják a közösségi ügyeket. „Úgy érzem itt magam, a napraforgótábla közepén, mintha a román tengerben lennénk mi magyarok ma­rok­nyian, a kör közepén. Örülök annak, hogy fiatalok is vannak közöttünk, mert át kell adjuk nekik, a magyar megmaradás eszméjét, körbe kell állnunk, mint most, és össze kell kapaszkodnunk, nem szabad hagyni magunkat. Én is azért vagyok itt, hogy ezt erősítsem, és megígérem, hogy még többen jövünk, és segítünk az emlékmű rendbetételénél is” – mondta Szkenderovics Zoltán. A koszorúzás keretében a résztvevők elhelyezték a tisztelet koszorúit és közös imát követően a Himnusz eléneklésével zárult a megemlékezés.
Makkai Zoltán