A településen bóklászás, ügyinté­zés közben nézed a cégéreket, olvasod a reklámszövegeket. Odahaza figyeled a televízióban a beszélge­té­seket, s naponta hallgatod a tömeg­közlekedési járműveken utazók pár­- be­szédét. Olykor felkapod a fejed, mert mindenütt annyi az idegen kifejezés, hogy jól meg kell rágnod az elhangzottakat, amíg megérted. Akik így beszélnek, azok magukat euro­pé­ereknek, moderneknek, a korral hala­dó liberális világpolgárnak tartják. A­kik nem így társalognak, azok az előbbiek (és Mézgáék Köbükije) sze­rint még csak az „atom ókorban” él­nek. Nekik kell(ene) bekapcsolniuk a Romhányi József megálmodta „kapcs ford” készüléket, hogy teljes egészében megértsék embertársaik mai beszédjét.
Szóval kétszáz év elteltével ismét folyik egy újabb nyelvújítás. A 19. szá­zad elején a nemzet elitje tudatra ébredt, s rájött, hogy nyelve semmi­vel sem alávalóbb a rákényszerítet­t­nél. Akkor az újító szándékú nyel­- vé­szeink a nyelvünkben évszázadok alatt feltorlódott latin és német sza­va­kat igyekeztek kigyomlálni, ma­gya­rítani. Az ígéretes kísérletek meg­- maradtak, máig is használjuk azokat, a mesterkéltek (a két legismertebb a tikmony/tojás, illetve az éleny/oxi­gén) hamar kikerültek a használatból. S annak a századnak végére ki­- alakult az irodalmi nyelvünk, a­mely­nek oly nagy mestere volt Arany János. (És mellette még nagyon so­kan!)
Ebbe csak a műszaki fejlődéssel óhatatlanul megjelenő új szavak, ki­fejezések kerültek bele. Egyeseket változatlanul átvettünk a idegenektől, meghonosodott nyelvükben (au­tó, traktor, motor, rádió, antenna stb.), másokat eleve (lásd számí­tó­gép, világháló, villámposta) szeren­csé­sen sikerült magyarítani.
A mostani nyelvújításról, jobban mondva nyelvrontásról szól Sarusi Mihály most megjelent Nyelvkiaka­dás­ban… nyitva az OPEN című köny­ve. A származása révén Arad megyei Kisiratoshoz kötődő József Attila-díjas író több éves munkával összegyűjtötte mindazt, ami egy irodalmárnak, a magyar nyelv tisztasá­gá­ért aggódónak szemet szúrt, fület sér­tett. Az írott, hanggal, képpel kö­zölt sajtóban fellelhetőt, az utcán hallottakat, a reklámokon olvashatót. Né­melyiktől nem csak a nyelvész zse­bében nyílik ki a bicska, hanem a közembert is felháborítja.
Csak néhány kiragadott példa a­zokból, melyeket az író tollhegyére (számítógépe billentyűzetére) vesz. (S hozzátenném: még mennyit le­het­ne!) Mert manapság két szomszéd­asszony kommunikál egymással. Nem beszélget, tereferél, cseveg, eset­leg pletykálkodik, hanem kom­mu­nikál. A pedagógus, a minőségi el­lenőr, a hivatalból kérdező nem ellenőriz, nem bizonyosodik meg a tu­dás, a közölt adat helyességéről, a gép vagy alkatrész jó működéséről, hanem tesztel. A diákok, a munka­hely­re pályázók nem feladat-, hanem tesztlapokat töltenek ki. (Ismét egy hoz­záfűzés: a határon innen évente nem próbaérettségiznek a végzősök, hanem „szimulálják” azt. Mint a fo­ci­pályán a gyepen fetrengve a játé­ko­sok a sérülést!)
Folytatom. A hétvégeken a családok nem bevásárolnak, nem beszer­ző körútra indulnak, hanem shoppin­- golnak. A szórakoztató műfajban, a kabaréjelenetek helyett meg divatba jött a stand up, ami angolban tartós­ságot jelent ugyan, nálunk viszont a humoristák kedvenc rögtönző (vagy annak álcázott) műfaja. A képlá­dánk­ban (televízió) pedig egyre gyakrabban jelenik meg a villámposta külde­- ményekben a flesh mob, aminek a be­csületes magyar neve a villám­csődület. (Különben, az idegen elne­vezésén kívül szeretem ezt a mű­fajt.)
Annyi és annyi hasonló zsúfolódott már össze jelenkori magyar nyel­­vünkben, hogy nem véletlen be­szélnek egyesek második nyelvújí­tás­ról. Mások ugyanezt nyelv­ron­- tásnak nevezik. Elrettentésként a leg­hülyébbek kitalálóinak (pl. nyitva az Open, IrReality Show, Hekschön stb.) Sarusi Mihály kiosztaná az Újmagyar Kreatív Nagydíjat. Micsoda versengés lenne a legvadabb idegenmajmoló kifejezések kiötlői között!
Ha szóvá teszed valahol, kiállsz anyanyelvünk tisztaságának megőr­zé­se mellett, a Janicsár adókon, újságokban rögtön reád sütik az ide­gen- gyűlölő jelzőt. S akkor minderről (idé­zem a könyvből) „szóljunk Brüsszelnek! Két hét kóter! Annyit legalább kap. Magyar szilvalekvár he­lyett makaróniai marmeládon tartva.”
Sarusi Mihály szerint a mai nyelvrontóknak, nyelvünk janicsárjainak a nyelvrontás „természetes, ahova egyszer betették a lábuk…
Enélkül 150 (40…) évig hogy tudták (mások) megtartani Magyar­hont?
Ezzel az új módszerrel meddig fog? Meddig bírunk maradni?
Ott, hol – nyelvrontóinknak – mindent NYITVA tartunk.”
Valóban tárva nyelvünk a be­áramló idegen kifejezések, szófordulatok előtt. A szerző azért húzta meg a fenti módon nyelvünk süllyedő hajójának vészharangját, mert még te­he­tünk, tehetnénk ellene valamit.
Az ő aggodalommal teli, de sok hu­morral megírt, a nyelvészetben ke­vésbé járatos számára is élvezetes, Kis­iratoson bemutatott könyve ehhez járul hozzá.

*

Megemlítjük, hogy ugyanott Sarusi Mihály egy másik könyvet is bemutatott. A „… ne csodálkozz: /itt la­kik a nyár!” című gyűjtemény a 20. berekfürdői írótábor résztve­vői­nek egymásról, a táborról, az idő­közben elhunyt Körmendy Lajosról írt vallomásait tartalmazza. Közöttük a Kossuth-díjas Jókai Anna, a József Attila-díjas Sarusi Mihály és sok jelenkori neves magyar irodalmár, kö­zöttük a meghívott erdélyi írók al­- kotásait is.