Aranyérmes a román, bronzérmes a magyar csapat
A marosvásárhelyi Szőcs Bernadette-tel a soraiban újra megnyerte a női asztaliteniszezők csapat-Európa-bajnokságát Nantes-ban a román nemzeti együttes: a csoportmérkőzések során Szlovákiát és Spanyolországot, a negyeddöntőben Franciaországot, az elődöntőben Lengyelországot, míg a döntőben a két honosított kínaival felálló Portugáliát múlta felül. Egyébként a csapat tagja az aradi születésű Daniela Dodean-Monteiro, illetve Adina Diaconu is, aki korábban az újszentesi élvonalbeli alakulatot erősítette. A magyarok az elmúlt nyolc év legjobb eredményét érték el, ugyanis bronzéremmel zártak; az elődöntőben a későbbi ezüstérmes portugálok búcsúztatták őket.
A férfiaknál a magyar és a román csapat sem jutott tovább a 2. csoportból: az egymás elleni mérkőzés 3:1-es győzelemmel zárult a román küldöttség javára. Az aranyérmet a németek szerezték meg.
Újabb magyar érem az öttusa-világbajnokságon
Ezüstérmet szerzett a Kasza Róberttel, Marosi Ádámmal, Demeter Bencével felálló magyar csapat a budapesti Kincsem Parkban szervezett olimpiai kvalifikációs vb hagyományos férfiversenyében. Aranyérmes lett a dél-koreai válogatott, a britek pedig a dobogó legalsó fokára állhattak fel. Egyéniben a legjobb eredményt Kasza Róbert érte el: 5. helyen zárt, de nem szerzett olimpiai kvótát. Szeptember 2-án Barta Luca és Réti Kamilla párosa ugyancsak ezüstérmet szerzett a női váltó versenye után. A magyarok legjobb eredményét Kovács Sarolta érte el a női mezőnyben: 13. lett.
A világbajnokság szervezői szeptember 7-én az Év legjobb versenye díjat vehették át a Nemzetközi Öttusa Szövetség budapesti gáláján, amelyen a legjobb sportolókat, edzőket és csapatokat is elismerték.
Román származású teniszező nyert a nőknél
A kanadai Bianca Andreescu szombaton megnyerte élete első Grand Slam-tornáját: a US Open női egyéni versenyének döntőjében 6:3, 7:5-re múlta felül a legendás amerikai Serena Williamst; tavaly kiesett a selejtezőben. A tizenkilenc éves teniszező a 15. helyről az 5. helyre „ugrott elő” a világranglistán, maga mögé utasítva a 6. helyen álló Simona Halepet. A férfiaknál a spanyol Rafael Nadal negyedszer szerezte meg a US Open-trófeát.
Még egy világbajnoki ezüstérem
A dobogó második fokára állhatott fel a német színekben versenyző, temesvári születésű Marius-Andrei Bălan, illetve partnernője, a többszörös világ- és kontinensbajnok Krisztina Mosenszka a latin-amerikai táncok Moszkvában szervezett WDSF világbajnokságán. Az aranyérmet az orosz Ármen Caturján és Szvetlana Gudino kettős szerezte meg.
Romániából két páros indulhatott a vb-n: a marosvásárhelyi Paul Moldovan és Cristina Tătar a 9., míg a Temesváron táncoló Ionuț Miculescu és Andra Păcurar a 14. helyen zárt; előbbiek az elődöntőig, utóbbiak pedig a negyeddöntőig jutottak. A magyar színeket képviselő Andrea Silvestri és Váradi Martina páros bejutott a döntőbe, ahol végül a 6. lett.
HETI RENDEZVÉNYEK
Javában zajlik és szeptember 21-ig tart a férfiökölvívók világbajnoksága Szocsiban, 15-én pedig a kajak-kenusok fejezik be a tokiói olimpiai tesztversenyt. 12-én kezdődött a férfiröplabdázók Eb-je, amelyet Franciaország, Szlovénia, Belgium és Hollandia közösen szervez. A románok az A csoportban, Franciaországban küzdenek a továbbjutásért Bulgária, Görögország, Portugália, Olaszország és a házigazda válogatott legjobbjai ellen. A másik három csoportba ugyancsak hat-hat együttest sorsoltak. (A nemrég zárult női tornát – amelynek Magyarország is társrendezője volt – Szerbia nyerte meg.) 14-én rajtol a szabad- és kötöttfogású birkózók olimpiai kvalifikációs világbajnoksága Kazahsztánban, ahol a nők 65 kg-os versenyében a sepsiszentgyörgyi születésű, Temesváron tanuló Incze Kriszta is indul (áprilisban ezüstérmes lett a bukaresti Európa-bajnokságon a felnőttek között).
Sportos rövidhírek
Férfikézilabda Nemzeti Liga – Felemás teljesítményt nyújtott a temesvári és a resicabányai csapat a 2019–2020-as idény 2. fordulójában. A Krassó-Szörény megyeiek szeptember 5-én a bákói alakulatot fogadták, és 37-30-ra kaptak ki, a temesváriak pedig 26-26 arányú döntetlent játszottak a vendég nagybányaiak ellen, ugyancsak múlt csütörtökön. Egyébként mindkét csapat szeptember 14-én játssza a következő meccsét: a resicabányaiak a Bukaresti Steaua, míg a Béga-partiak a 2017–2018-as szezonban a Challenge-kupa-győztes tordai alakulat vendégeként lépnek pályára.
Rögbi Szuperliga – Két forduló után az élen áll az új idényben a temesvári együttes: legutóbb, szeptember 7-én, idegenben győzte le 52-14-re a Bukaresti Dinamót. Egy nappal korábban, infarktusban elhunyt a negyvenkilenc éves Chester Williams, aki 2012-ben – negyven év után – bajnoki címig vezette a temesvári alakulatot, sőt 2013-ban is aranyérmes lett a csapattal. 2018-ban újra visszatért a Béga-parti városba, és fontos szerepet játszott az újabb bajnoki cím megszerzésében. Ő volt a legelső színes bőrű játékos a Dél-afrikai Köztársaság nemzeti együttesében, amellyel 1995-ben világbajnokságot nyert. (A Szuperliga 3. fordulójában a buzăuiak látogatnak Temesvárra: a mérkőzés szeptember 14-én 12 óra 30 perckor kezdődik a Dan Păltinișanu Stadionban).
Női kosárlabda Nemzeti Liga – Két idegenbeli győztes mérkőzéssel mutatkozott be az aradiak új edzője, Dejan Mudresa: szeptember 7-én az Újvidéki Novosadska alakulata ellen győzött a csapata 66:43-ra, másnap pedig 62:58-ra verte meg a verbászi együttest (mindkettő felkészülési meccs volt). A vezetőedző nem mellékesen Verbászról igazolt át a nyáron Aradra. Mától vasárnapig újabb erőpróba vár a múlt szezonban bronzérmes alakulatra, ugyanis egy szlovákiai tornán vesznek részt. 13-án a Pöstyéni Cajky (szlovák), 14-én az USK Prága (cseh), 15-én pedig a BEAC (Budapesti Egyetemi Atlétikai Club – magyar) lesz az ellenfelük. A 2019–2020-as bajnoki idény a legfrissebb információk szerint október 9-én kezdődik.
Férfikosárlabda Nemzeti Liga – Egy négycsapatos magyarországi tornára kapott meghívást a temesvári alakulat: csütörtökön, lapzártánk után az osztrák bajnokság múlt szezonjának negyeddöntőse, a Timberwolves ellen lépett pályára, míg a másik ágon a házigazda, múlt idénybeli magyar bajnok Falco Szombathely a Komárom együttesével (a szlovák bajnokság negyeddöntőse) találkozott. Ma délután a 3. helyért játszik a két találkozó vesztese, a győztesek pedig este csapnak össze a tornagyőzelemért.
Férfivízilabda Bajnokok Ligája – Hazai közönség előtt ugrik vízbe a selejtező 2. fordulójában a Nagyváradi Digi alakulata: Dorin Costrăș și Ciprian Cîmpianu tanítványai az augusztus 29. és szeptember 1. közötti, Szabácson (Szerbia) megrendezett tornán vívták ki a továbbjutást. Riválisa lesz a spanyol bajnokság legutóbbi bronzérmese, a Barcelona, a grúz bajnok Lokomotiv Tbiliszi, illetve az olasz ezüstérmes Brescia. A nagyváradiak 2. helyen zárták a 2018–2019-es idényt. Pénteken 18 órától az olaszok, szombaton 19:45-től a grúzok, vasárnap 11:45-től pedig a katalánok ellen játszanak a Bihar megyeiek. A belépés ingyenes.
FUTBALLHÍREK
Magyar-kupa
A Fradi és a ZTE később kapcsolódik be
Hétfőn hozták nyilvánosságra az első kör programját a főtáblán: a címvédő Fehérvár, illetve a múlt szezonbeli bajnok Ferencváros is harmadosztályos ellenfelet kapott, előbbi Egerbe, utóbbi Iváncsára látogat. Az NB I-es és az NB II-es csapatok kiemeltek voltak a sorsoláson, így nem kerülhettek össze egymással. A mérkőzéseket szeptember 21-én és 22-én bonyolítják le, a Ferencváros és a Zalaegerszeg azonban néhány nappal később játssza a meccsét, mivel szeptember 22-én a két alakulat bepótolja az NB I 2. fordulójából elhalasztott, egymás elleni találkozót. A Magyar-kupában egyetlen mérkőzés dönt a továbbjutásról.
I. Liga, alapszakasz
Folytatás előtti visszapillantó
Összesen huszonnégy gól született, ami miatt a 8. forduló a második leglátványosabb volt az új idényben; eddig csak az 1. forduló tudta felülmúlni huszonhét góllal. A múlt szezon legjobbja, a Kolozsvári CFR a 800. mérkőzését játszotta az élvonalban, de az sem mellékes, hogy a nagykárolyi születésű, harmincnégy éves Kovács Istvánnak most volt a 250. meccse játékvezetőként az I. Ligában. Ő egyébként tavaly novemberben fújt először sípba BL-találkozón: a Valencia és a BSC Young Boys összecsapása 3-1-es győzelemmel zárult a házigazdák javára.
II. Liga
Temesvári és resicabányai vereség
Az ASU Poli 2-0-ra kapott ki a Turris-Oltul Turnu Măgurele vendégeként, a resicabányai alakulat 2-1-es vereséget szenvedett el a Concordia Chiajna otthonában, a hazai közönség előtt játszó Ripensiát pedig 1-0-ra győzte le a vendég Petrolul. Az Aradi UTA – Kolozsvári U összecsapást november 6-ra halasztották a kolozsváriak kérésére. A 6. forduló (szeptember 6–8.) további eredményei: Mioveni – Metaloglobus 2-2, Sportul Snagov – Dunărea Călăraşi 0-2, Pandurii – Gloria Buzău 0-0, Daco-Getica – Argeş 0-2, Rapid – Viitorul Pandurii 1-2, Farul – Csíkszereda 2-0.
III. Liga
Újra alulmaradt a temesvári alakulat
A szeptember 6-án és 7-én játszott 3. fordulóban a pécskai együttes vendégeként kapott ki 3-2-re a múlt idényben még másodosztályos ACS Poli. Amúgy egyetlen gól nélküli döntetlen született: Újszentes és Kisbecskerek összecsapásán egyik csapat sem talált be az ellenfél hálójába. További eredmények: Lippa – Vajdahunyad 1-0, Filiaşi – U Craiova 1948 2-3, Győröd és Szőlőtelep (Giarmata Vii) – Kisjenő 2-1, Viitorul Dăeşti – Déva 1-1, Borossebes – Csermő 1-1, Târgu Cărbuneşti – Horezu 1-1.
IV. Liga, Temes megye
Temesság az élen
Gólgazdag találkozót játszott egymással szeptember 7-én Nagyszentmiklós és Perjámos futballcsapata: előbbiek 4-2-re múlták felül a vendég riválist a 6. fordulóban. További eredmények: Temesság – Csák 1-0, Lugos – Orczyfalva 0-2, Újbesenyő – Szakálháza 1-0, Nagyősz – Újpécs 5-0, Detta – Óbesenyő 1-2, Temesgyarmat – UVT Temesvár 1-3, Temesszécsény – Máslak 2-2, Mercyfalva – Buziásfürdő 2-1. A bajnokságot Temesság vezeti tizenöt ponttal; öt győzelem és egy vereség az eddigi mérlege.
Románia-kupa
Újabb forduló járt le
Szeptember 10-én és 11-én zajlott a 4. forduló az új idényben. A Temes, Arad, illetve Krassó-Szörény megyei alakulatok eredményei: Kisjenő – Aradi UTA 1-3, Győröd és Szőlőtelep (Giarmata Vii) – Ripensia 1-3, Resicabánya – ASU Poli 1-0. Ebben a körben harminchat csapat versengett egymással tizennyolc mérkőzésen; a 3. fordulóból továbbjutott huszonhét alakulathoz kilenc másodosztályos csapat csatlakozott.
Nemzetközi labdarúgás
Kikaptak a magyarok az Eb-selejtezőben
2-1-es vereséget szenvedett el hétfőn, a budapesti Groupama Arénában a magyar labdarúgó-válogatott Szlovákiától, és így megnehezítette a saját dolgát a 2020-as Európa-bajnokság felé vezető úton (jelenleg a 3. az E csoportban). Október 10-én Horvátországban lépnek pályára a magyarok, 13-án pedig Azerbajdzsán legjobbjait fogadják.
A románok két hazai mérkőzést játszottak az elmúlt napokban, az F csoportban: 5-én a csoportot magabiztosan vezető spanyol válogatottól kaptak ki 2-1-re Bukarestben, míg 8-án Máltát győzték le 1-0-ra Ploiești-en. Október 12-én a Feröer-szigetek lesz az ellenfél idegenben, 15-én pedig Norvégia következik hazai pályán.
Közelednek a csoportmérkőzések
Szeptember 19-én, csütörtökön már az Európa-liga csoportkörében rúg labdába a múlt szezonbeli magyar és a román bajnok: a Ferencváros a spanyol Espanyol ellen játszik idegenben, a H csoportban, míg a Kolozsvári CFR az olasz Laziót fogadja az E csoportban.


12 Sep 2019
Írta admin
0 Hozzászólás