Kelemen Hunor ünnepi beszéde
Százhetven éve már, hogy tizenhárman itt, Aradon, a 14. Batthyány Lajos pedig Pesten életét áldozta azért, amit úgy hívunk szabadság. Bú­csúleveleiket olvasva nem csupán a szeretteikhez való ragaszkodás, de az elveik melletti feltétel nélküli kitartás megrendítő dokumentumait lapozgatjuk.
Haláluk felesleges, bizonyos szem­­pontból értelmetlen volt: a forradalom leverve, a szabadságharc seregei megsemmisítve, a szabadság másfél évig pislákoló, némelykor lobogó reménye elenyészve, mire az aradi hősök 1849. október 6-án hóhérkézre jutnak.
Az uralkodó politika számítása éppen ez volt: példát akart statuálni. Nem egyszerűen kivégezni az ellenállás vezéralakjait, de holtukban is megalázni őket azzal, hogy nem az abban a korban rangjuknak kijáró golyót, hanem a köztörvényes bűnözők számára tartogatott akasztást tartotta nekik.
„A kegyelem jó dolog, de előbb egy kicsit akasztunk. Nem szabad visszariadnunk egy vérfürdőtől”, mond­ta az akkori egyik politikai vezető.
Ám a történelem furfangos dolog. Sokszor éppen az ellenkezője történik annak, amit elterveznek. Talán épp a császári döntés kirívóan méltatlan, elrettenteni kívánó volta okozta, hogy az aradi vértanúkra való emlékezés már a kivégzés napján elkezdődött. A boltok és egyéb nyilvános helyek bezártak, az aradi polgárok pedig tömegesen zarándokoltak a kivégzés he­lyére.
Így vált sok-sok évtized alatt az aradi vértanúk napja a magyar szabadság emléknapjává. Évszázados tanulság: a szabadságért hozott áldoza­- tot a nemzet töretlenül megőrzi emlékezetében.
Nem véletlen talán, hogy legtöbb nemzeti ünnepünk nekünk, magyaroknak a szabadságról szól. Az ideig-óráig kivívott majd elvesztett sza­- badságról.
Mert a szabadság sohasem nyugalmi állapot. Mindig ápolni kell. Küz­deni, harcolni érte – egyik nap a csatatéren, máskor a parlamentben. Néha az utcán, néha a tárgyalóteremben.
Mert a szabadságot egykor sem, ma sem adják könnyen Európának ezen a felén. A szabadság mindig törékeny. És mindig befejezetlen – soha nem teljes. Mindig van mit tökéletesíteni rajta, és mindig meg kell küzdeni érte.
És soha nem beletörődni abba, hogy mindig van vele teendőnk. Egyénként és közösségként egyaránt.
A vértanúk napjának van azonban egy másik tanulsága. Ami hasonlóképpen aktuális, hasonlóképpen a mának szól.
Alig négy évtized múltán a vérfürdőből egyfajta nemzeti ünnep lett, emléknap, gyásznap és ünnep egyszerre. 1890-ben maga Kossuth Lajos köszöntötte a nemzetet fonográf üzenetében. És abban az évben állították fel Aradon is a vértanúk emlékművét.
Mert a forradalmat a Kiegyezés követte. Még húsz évnek sem kellett eltelnie ahhoz, hogy az örökösen ellenségeskedő, a forradalomban nem először egymással szemben, egymással hadban álló felek megállapodjanak.
Nekünk, magyaroknak rendre elbuknak szabadságharcaink, de meglehetősen sikeresek vagyunk a kiegyezésekben, a konszolidációkban.
Ha mindezt napjainkra vetítjük, képzeljük el, hogy évtized múltán emlékmű áll Marosvásárhely főterén, ami a Fekete Márciusra emlékeztet.
A szabadság 1989 decemberében, közel 30 évvel ezelőtt mindannyiunknak, románoknak és magyaroknak egyszerre kezdődött, és néhány hónap múlva egymás torkának estünk.
El tudjuk képzelni, hogy néhány év múlva szobor álljon Marosvásárhely főterén, a Fekete Márciusra emlékezve? Ma még nem biztos, de eljön az idő, amikor ennek is emlékművet fogunk állítani.
Nem olyan bonyolult, ha a történelmi példákat nézzük.
Csupán két dolog kell hozzá: tisztelet és bizalom.
A bizalom, röviden, azt jelenti, hogy nem látok hátsó szándékot abban, amit a partnerem mond. Hogy nem képzelek oda mást, nem feltételezek valamilyen rosszindulatot. Tudom, hogy a másik is a jót akarja. Tudom, hogy sem nekem, sem másnak nem akar szándékosan rosszat tenni. Azt kapom, amit látok, amit hallok – sem többet, sem kevesebbet.
Ez ilyen egyszerű, ilyen egyszerűnek kell lennie.
A tisztelet pedig, nem hosszan kifejtve, azt jelenti, hogy a bizalom alapján elfogadjuk a másikat olyannak, amilyen. Mindegy, hogy a többséghez vagy a kisebbséghez tartozik. És az sem számít, hogy máskor és másként ünnepel.
A tisztelet azt jelenti például, hogy nem tolom fullba a manelét Kolozsváron, amikor a másik, a velem együttélő közösség szentmisét tart, mint ahogyan az minap történt.
Ahol rendezett a többség és a kisebbségek viszonya, tisztelik egymást. Mert nem félni kell a másiktól, hanem bizalommal lenni iránta. Nem elvenni akarunk, hanem közösen építeni.
Ez a fajta tisztelet elválaszthatatlan a kölcsönös bizalomtól – és végső soron attól is, hogy milyen jövő elé nézünk.
Terveznünk kell és építkeznünk. Jó lenne ezt közösen tenni, egymást nem kiszorítva sem a hétköznapok cselekvéseiből, sem az ünnepek tereiről. Tisztelettel viseltetnünk mások iránt és tisztelet kérnünk, ha kell, követelnünk magunk, nyelvünk és kultúránk számára.
A tisztelet érzése hosszabb ideje hiányzik a romániai társadalomból. Kisebbség és többség viszonyában talán sosem volt teljes. Mindig hiányos volt. De hiányzik állam és polgára viszonyában is. Hogy a külön­böző politikai erők egymás iránti tiszteletéről már ne is beszéljünk.
Vágyunk rá, de a mindennapokban nem gyakoroljuk.
Az állam elvárja a polgár tiszteletét, de gyanakvással tekint rá.
A románok és a magyarok elvárják egymástól a tiszteletet, de hiányzik a bizalom. Kölcsönösen.
Közel 1,3 millió magyar él Romániában. Szomszédok vagyunk, barátok, kollégák, családok. Mindannyian építjük ezt az országot: munkánkkal, gondolatainkkal, adóinkkal mindannyian hozzájárulunk ahhoz, hogy a dolgaink jobban menjenek Romániában.
Ezért az üzenetem, a mi üzenetünk őszinte, egyszerű és világos: mi is egy jobb országot akarunk.
Jobb országot itthon, a szülőföldünkön, ahol megmaradtunk. Jogállamot akarunk, de olyat, ahol nem­- csak a polgár tiszteli a jogot, hanem az állam is tiszteli polgárait.
Ahol a szabadságot a másiknak is akarom, nemcsak magamnak. Mert tudom, hogy a szabadság osztható, és az anyagi javaktól eltérően, az osztással több lesz belőle.
Mert ez is a mai nap üzenete.
Hogy minden ellenségeskedés, a legcsúnyább megtorlás, az évszázados ellentétek dacára is lehet megegyezés, konszolidáció. Mi kell hozzá? A bizalom és a tisztelet, és az emberi méltóságnak a tisztelete.
Van, amikor húsz év kell hozzá, van, amikor száz. De lehetséges. Mert, ahol bizalom van, tisztelet is lehet. Lássunk hozzá! Csak rajtunk múlik!

Dicsőség a bátraknak
Az aradi rendezők meg­adták a módját, hogy a vá­ros lakói, a vendégek mél- ­tóan emlékezzenek meg a vértanúk kivégzé­sének 170. évfordulójáról. A múlt héten elsőként a Kölcsey Egyesület és a megyei mú­zeum közös kiállítása nyílt meg, mintegy adalékként az ereklyemúzeum eddig berendezett három terméhez. A december 31-ig nyitva tartó kiállításon a vértanúk személyes tárgyait, búcsúlevelét, az emlékezésekről készült fotó­kat, a vértanúkról írt albumot tekinthetik meg az érdeklődők.
Csütörtökön a Csiky Gergely Főgimnáziumban, szép számú hallgatóságnak mutatták be a Szabadság-szobor Egyesület kiadá­sá­ban megjelent Arad, a ma­- gyar Golgota című, Király András szerkesztette díszes albumot. A hattagú szer­ző­gárda egy tartalmas, kiváló grafikai kötetbe foglalta össze mindazt, amit az 1848-49-es aradi esemé­nyek­­ről, a kivég­zésekről, a vértanúkról, a nemzet ke­gye­letéről tudni illene minden aradinak, de minden magyar érzelmű fiatalnak is.
Október 5-én a színház előcsarnokában nyitották meg a Hátrahagyottak emlékezete című, Aradon mind­addig nem látott kiállítást, amely a vértanúk hát­rahagyott szeretteinek (fe­leségeknek, gyermekek­nek) állít emléket.
Az ünnepi, Ki szívét oszt­ja szét című előadást, az Aradi Kamraszínház és a békéscsabai Tabán Tánc­együttes közös produkció­ját délután is, este is zsúfolt nézőtér fogadta a nagyszínházban. Az ünnepi beszédet Faragó Péter, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke, parlamenti képviselő tartotta, melyben a helyi magyarság felelősségét hangsúlyozta a 170 éve kivégzett bátor hősök emlékének ápolásában, a ha­gyományok tovább­vitelében.
A Farkas Tamás koreográfus és Tapasztó Ernő színművész közös rende­zésében megtartott előadáson fellépett Varga Miklós énekes. A táncok az általa előadott számok vizuális megjelenítései voltak a Nem­zeti daltól, a Miatyán­kon keresztül egészen a műsort záró Nemzeti imánkig.
Vasárnap délután a Vesztőhelyen a mártírok obeliszkjénél kezdődött az Aradon szokásos október 6-i főhajtás. Az addig esőre hajló, hűvös, szeles idő megváltozott, ragyogó napsütés várta a sok száz tisztelgőt. A Nt. Czégé Imre református lelkipásztor vezette ökumenikus áhítatot követően az RMDSZ or­szá­gos és megyei szerve­zeteinek (Temes megyéből a lugosi és temesvári), a magyar kormánynak, a bukaresti ma­gyar nagykö­vetségnek, a kolozsvári fő­konzulátusnak, a leszárma­zot­taknak, a fegyveres tes­tületeknek, a hazai és anyaországi önkor­mány­zatok, a csehországi, szlo­véniai magyarságnak kép­viselői helyezték el a meg­emlékezés virágait az obe­liszk talapzatán, illetve a hátánál lévő sírkamránál is.
A megemlékező szentmisére az aradiak és a nagy számú vendégsereg (közöttük az anyaországból ke­rékpárral érkezett fiatalok csoportja) megtöltötte a belvárosi minorita templomot. A történelmi egyházak ökumenikus, felemelő han­gulatú szertartását Ex. Pál József Csaba temesvári me­gyéspüspök celebrálta népes papi segédlettel. (A szentmisét egyenes adásban közvetítette az anya­országi közmédia.)
Az istentiszteletet kö­vetően a résztvevők kör­menetben érkeztek a Meg­- békélés térre a Szabadság-szoborhoz. Elhangzott Ro­mánia himnusza, Nemzeti imánk, valamint az Európai Unió himnusza. Elsőként Ex. Pál József Csaba püs­pök lépett az emelvényre, s Ft. Király Árpád kanonok, marosi főesperessel közö­sen magyar, román és német nyelven elmondta a Miatyánkot.
Az est ünnepi szónokai, Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, Călin Bibarț, a város megbízott polgármestere, Semjén Zsolt, a magyar kor­mány miniszterelnök-helyettese, Faragó Péter, az RMDSZ megyei szerve­zetének elnöke az Aradon kivégzettek hősiességét, a szabadságvágyukat, hazaszeretetüket hangsúlyozták. Felolvasták Viorica Horgea asszony, megyei prefektusnak a város és a megye magyarságához szóló üze­ne­tét. Az ünnepséget a tér minden szögletéből látható hatalmas kivetítőn lehetett nyomon követni.
Időközben beesteledett. A közönség lelkes tapsa közepette a térre fáklyás fia­talok vonultak be, s körbevették a szobrot. Azt követően a küldöttségek, valamint a magánszemélyek megkoszorúzták a tizenöt éve kiszabadított emlékművet.
Ujj János

Temesvári megemlékezés a nemzeti gyásznapon
A Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Lí­ce­um, a szegedi Dugonics András Piarista Gimnázi­um, a szikszói Szent Márton Katolikus Gimnázium és Általános Iskola számos diákjának, tanárának és a helybéli magyar kö­zös­sé­get képviselők rész­véte­lé­vel emlékeztek meg Klapka György szülőházá­nál az 1848-49-es forrada­lom mártírjaira. A forra­dalom 170. évfordulója alkal­mából szervezett megemlékezést a gerhardista kis­diákok – Lőrincz Gyöngyi, Gáll Anna-Mária, Gergely Krisztina, Farkas Júlia és Köntös Kinga tanítványai – lelkes éneke nyitotta meg, majd nt. Fazakas Csaba, a megyei RMDSZ szervezet műve­lő­dési alelnöke kö­szön­tését követően, Halász Ferenc fő­tanfelügyelő-he­lyettes, történelem szakos tanár ünnepi beszédében emlékez­te­tett a forradalom és sza­bad­ságharc temesvári vo­nat­kozásaira, kiemelve, hogy a Béga-parti városhoz több esemény is kapcsoló­dik: a császárhű várost 107 napig ostromolta sikertelenül Vécsey Károly vezér­őrnagy, a Temesvár melletti Csókapusztán zajlott le 1849. augusztus 9-én a forradalom utolsó, vesztes csa­tája, ezután következett az 1849. augusztus 13-i vi­lá­gosi fegyverletétel, és el­indult a császáriak bosszúhadjárata. Ennek lett áldo­zata a Versecen született Hruby Gyula őrnagy, akit a Haynau parancsára létrehozott rögtönítélő bíróság dön­tése alapján végeztek ki Temesváron 1849. augusztus 20-án. Az előadó ismertette, hogy az aradi ki­végzések dátuma sem volt véletlen, betartva Ferencz József császárnak, példás bosszúállásra szóló buzdí­tását, az 1848-as harmadik bécsi felkelés első évfordu­lójára tűzték ki a tizenhá­rom aradi vértanú kivég­zésének napját – ismertette Halász Ferenc. Október 6-át követően 1854-ig, ami­kor március 6-án Marosvá­sárhelyen több teológiai ta­nárt akasztottak fel, egy­mást követték a kivégzé­sek, az 1848-49-es forrada­lom számos politikusát, tisztségviselőjét, katonai vezetőjét, földbirtokosokat, köztisztviselőket, lelki- pász­torokat vagy a forra­da­lom eszméivel szimpati­zá­ló polgárt ítéltek kötél- vagy golyó általi halálra.

De a véres bosszú, és a tör­té­nelem további megpró­bál­tatásainak ellenére, a ma­gyar nemzet mindig talpra állt és soha sem mondott le a szabadság esz­méjéről – hangsúlyozta az előadó – 1956-ban ismét vérbe fojtották a forradalmat – nem véletlenül Ma­gyarország határain kívül Temesváron volt a legtöbb áldozata az 1956-os forradalomnak és szabadság­harcnak, majd következett a dicsőséges 1989-es te­mes­vári népfelkelés, a­mely­nek mostani szabad­ságunkat köszönhetjük. Az elődök hősi helytállása, sza­badságszeretete meg­erő­sít és magyarságunk fel­vállalására buzdít – zárta előadását Halász Ferenc. A történelmi esemé­nyeket a Gerhardinum Líceum harmadikos kisdiákja, Portik Kocsi Melinda elevenítette fel, majd Kardos Dominik szikszói diák Ady Endre: Az aradi vértanúk című ver­sét szavalta el, majd az Örökségünk című dal el­ének­lését követően helyez­ték el az emlékezés koszo­rúit az RMDSZ, az iskolák és az Új Ezredév Református Egyház­község képvi­se­lői. A megemlékezésen a Dugonics András Piarista Gimnázium Népzenei Kamaraműhelyének tagjai, Fábry Géza kobzos énekmon­dó, tanár irányításával históriás ének előadásával adóztak az 1848-49-es forradalom és sza­badságharc mártírjai emléké­nek. A Ko­márom hős védője, Klapka György tábornok te­mesvári szülőházánál megtartott fel­emelő hangulatú meg­­- em­lékezés közös imánk, a Himnusz eléneklésével zá­rult, majd a résztvevők át­vonultak a Gerhardinum Lí­ceum pompásan fel­újított Aula Magna termébe, ahol az Urbánné Tóth Edith által felkészített szikszói diákok verses, énekes összeállítással és az aradi tizenhármak utolsó óráit felelevenítő szín­játékkal, a Népzenei Kamaraműhely ze­nészei pe­dig több régi magyar ének, Balassi Bálint és Pe­tőfi Sándor megzenésített verseinek ihletett előadásával adóztak az ünnepnek.

Október 6-án a Temes me­gyei RMDSZ részéről Farkas Imre alpolgár­mes­ter és Sipos Ilona városi taná­csos vettek részt Aradon a megemléke­zé­sen, és rótták le kegyeletüket a szabadságharc mártírjainak emlékműve előtt.
Makkai Zoltán