A szatmári énekkar bánsági körút­járól szólva, feleleveníthetjük a te­mes­vári kórusmozgalom múltjának néhány pillanatát is. Százharminc évnél korábbra nyúlik vissza Temes­vá­ron a szervezett keretek közötti közös éneklés hagyománya. Vélhe­tő­en a fenti dátumot megelőzően is le­hettek ezirányú kezdeményezések, de az 1882-ben alapított Temesvári Dal­kör­rel kezdődően egyházközségekben, szakmai egyesületekben léte­sül- tek énekkarok, dalárdák, és a város minden kerületében, akár több kórus mű­ködött a múlt század elején. Egyik mérföldköve a helyi kórusmozgalomnak a Temesvári Magyar Dalárda meg­alapítása 1903-ban, másik a Dalár­­da 1928-as hágai aranyérme, illetve nem elfelejtendő, hogy éppen a Temesvári Magyar Dalárda tagjai között vetődött fel 1922-ben a te­mes­vári magyar közösség lelkének szá­mító Magyar Ház felépítésének gon­- dolata is. És ma is él az együtténeklés hagyománya, elég csak az évente meg­rendezett Egyházzenei Feszti­válra gondolni, ahol a megye több tucatnyi egyházi énekkara mutatkozik meg rendszeresen, illetve magyar vonat­ko­zásban a fél évszázados múlt­ra vi­sza­tekintő Bartók Béla Énekkar mel­lett, több gyülekezeti kórus is működik.
A zene világnapját (október 1.) követő héten látogatott a Bánságba a Szatmári Lelkészkórus. Az énekkar első állomása a Temesvári Új Ezerdév Központban volt, ahol az új koncertépületben nt. Gazda István lelki­pásztor köszöntését követően a hely­- béli kórustagok, gyülekezeti tagok, zenekedvelők körében lépett fel. Mi­vel református lelkészekként a mindennapi teendők sodrásában élünk, felmerült egy olyan tevé­keny­ség szer­vezése, amely hosszútávon összeköt mindannyiunkat – ismertette az ének­kar történetét nt. Higyed János, a Szatmár-külteleki református egyházközség lelkipásztora. – Az együtt­éneklés szépsége már Temesvárról el­kísért bennünket (a lelkipásztor iker testvérével, nt. Higyed István lelki­pász­torral együtt tanultak a temesvári közpiskolában – szerk megj.), hálával és örömmel emlékezünk Witmann Cecília zenetanárunkra, aki valósággal belénk oltotta az együtténeklés örömteli érzését. Feleségem, Higyed Gyöngyi vallástanár, kántor – aki a magyarországi kántorképzőben a szép emlékű Máté Jánosnál tanult, majd záróvizsgáját az 1739-ben ala­pított és azóta folyamatosan működő Debreceni Kántus vezetőjénél, Berkesi Sándornál tette, illetve ké­sőbb a kolozsvári Zeneművészti Egye­temen szerzett diplomat, most a Szat­mát Református Gimnázium ze­ne­tanára – tehát feleségem rögtön felkarolta az ügyet és elsőre tizenkét lelkésszel indult az énekkar. Rövid időn belül csatlakoztak hozzánk az együtténeklés örömében osztozni kí­vánó lelkészfeleségek, kántorok, ezek barátai, de egyszerre egy gyermek­kórus is kialakult, amelyet feleségem hasonló örömmel irányított, és így egy év elteltével felléphettünk a Szatmári Római Katolikus Székesegyház­ban, ahová elmentünk kántálni. Ebből hagyomány született, azóta – idén a tizenkettedik alkalomra készülünk – városi szintű koncertté nőtte ki magát ez a kántálással indult rendezvény. A koncert keretében együtténekel a Gyer­mekkórus, a Lelkészkórus, és be­vontuk a Filharmónia kamaraegyüt­teseit is, és zenei kísérettel adjuk elő műsorainkat, amelyekre a szinte há­romezer férőhelyes katedrális megtelik. A zene egyetemes nyelvezete tág teret biztosít számunkra, a magyar zeneirodalom gyöngyszemei mellett, latinul és németül is énekelünk, és karácsony környékén egy-egy, a ro­mán hagyományok kultúrkörébe tartozó kolinda is belefér a műsorba. A temesvári fellépésünk ismét megerősít bennünket, hogy érdemes, és folytatni kell töretlen hittel az együtténeklés eme misszióját is – hangsúlyozta a lelkipásztor.
A Szatmári Lelkészkórus repertoárját az énekkarvezető, Higyed Gyöngyi ismertette, hangsúlyozva, hogy a patinás egyházi énekek, zsol­tárok mellett, világi dalokat, az egye­temes zeneirodalom számos da­rabját éneklik, viszont általában az éppen esedékes alkalomhoz illő da­lokat vá­lasztanak. Az énekkar heti rendszeres­séggel próbál és eddig a Kár­- pát-mendence számos gyüleke­ze­tébe vitték el az együtténeklés örömét és az összetartozás érzését. Az ének­ka­rokkal való foglalkozás az a forrás, amelyből magam is erőt merítek, nyugalmat, békességet ad. Ezt a meg­erősítő érzést kívánom átadni minden tagnak, meggyőződésem, hogy ezáltal is igazán boldog emberek lehetnek. Örömmel mondhatom, hogy szűkebb pátriánkban, Szatmár környékén fel­pezsdült a kórusmozgalom, az isko­lákban, egyházakban vagy városi szinten is működnek az énekkarok, magam is részese vagyok ennek a folyamatnak, és meggyőződésem, hogy közös akarattal, hittel és kitartással lesz jövendője az együtt­éneklésnek.
Mint mindig, otthonról haza ér­kez­tünk Temesvárra – egészíti ki a történetet a lelkipásztor – hiszen ez a szülővárosunk, rengeteg emlék köt az itteni helyekhez, emberekhez, Lugos­hoz, Temesvárhoz és még sok helyhez. A Bánság számunkra mindig példa volt abban, hogy hogyan lehet meg­érteni egy másik embert úgy, hogy saját értékeinket ne adjuk fel, ne ve­szítsük el. Ezt a szemléletet visszük magunkkal minden cselekedetünk­ben.”
A Szatmári Lelkészkórus temes­vári bemutatkozását követően, szép emlékű néhai dr. Higyed István lel­kipásztor egykori szolgálati helyén, a lugosi református templomban lépett fel, maradandó élményt biztosítva a helyi közösségnek.
Makkai Zoltán