28 Apr 2020
Írta admin 
0 Hozzászólás „Zeng, dörg az ágyú, csattog a kard…”
Nemesi testőrből honvédtiszt
A karánsebesi katonai iskola végzettjeként, a 18 életévét betöltött Klapka György az 1838 húsvétjára Bécsbe utazó Theresia nővérét és sógorát, Sprung Antalt arra kérte, hogy vigyék magukkal a császárvárosba. Öt napig tartott az út Pestig, amely az 1834-es nagyárvíz pusztításait ki nem heverve eléggé romos, lepusztult volt. Két napot és egy éjszakát töltöttek az Árpád gőzhajó fedélzetén, amely Bécsbe vitte a família tagjait, akik a weideni Goldenes Lamm szállóban szálltak meg. Miután előzetesen elnyerte apja, Klapka József jóváhagyását, az ifjú Klapka György, hadmérnöki iskolát végzett bátyja, Klapka Nándor közbejárására, hathatós támogatásával beállt kadétnak a 2. tábori tűzérezredbe, amelynek báró Christen ezredes volt a parancsnoka. Két nyomós ok miatt választotta a tűzérséget: a többi fegyvernem egyikének kötelékében sem kaphatott volna az „ízlésének”, az igényeinek és elvárásainak maradéktalanul megfelelő magasabb szintű kiképzést, másrészt pedig nyomasztó vagyoni helyzetbe került apjától nem várhatott, nem kaphatott semmifajta anyagi segítséget, támogatást. A fegyvernemek többségénél – különösen a lovasságnál – elengedhetetlenül megkívánták, elvárták a „családi dotációt”. „Alig öltöttem föl az egyenruhát, fölolvasták előttem az esküt, amelyet le kellett tennem. Amint annak szavait mondottam, keblem elszorult, mert éreztem, hogy mostantól kezdve nem vagyok többé szabad ember – írta Emlékeimből című 1886-ban kiadott memoárkötetében Klapka György –, hanem rabszolga: hogy többé nem saját akaratom, hanem mások akarata rendelkezik fölöttem. De ezek a bilincsek szabad akaratomból származtak, és az efféle bilincseket hordani kell, és így türelemmel el- viseltem őket. Nagyon hamar beleszoktam állásom szigorú vasfegyelmébe, beláttam annak szükséges voltát, és alkalmazkodtam hozzá.” Hadapródként tehetsége, rátermettsége, szorgalma, elevensége és alkalmazkodó képessége által hamar kitüntette magát. Miden idejét és energiáját a hadi tudományok minél alaposabb elsajátítására fordította. Az ezrediskola kétéves tanfolyamát, karánsebesi ismereteit is kamatoztatva, kiváló eredménnyel abszolválta. Előmentelét, szorgalmát méltányolva felettesei áthelyezték a bombász-karba, amely az Osztrák Birodalom hadseregében a tűzérképzés legmagasabb fokozatát képviselte. Klapka György főként a felsőbb matematikát tanulmányozta behatóan.
Hogy katonai egyenruhát viselő fiai előmenetelén lendítsen, Klapka József többször is megkísérelte, hogy a család régi cseh nemesi rangját és címét aktualizálja, ismét elismertesse. Mivel próbálkozásai nem jártak sikerrel, régi képviselőházi kapcsolatait mozgósítva, kihasználva folyamodott a magyar ne- mesi cím elnyeréséért. Érdemei elismeréseként kapta meg V. Ferdinánd király aláírásával az 1841. július 15-én Bécsben kelt oklevelet a címzetes magyar nemesi cím adományozásáról személye és két fia – Nándor és György – számára. Nemes ifjúként a bombász-tanfolyamot abbahagyva Temes vármegye de- legáltjaként Vukovics Sebő (1811-1872), első alispán javaslatára és ajánlásával Klapka György 1842 tavaszán hadnagyi rendfokozatban beléphetett a Magyar Királyi Nemesi Testőrség állományába. A gárda, az elitalakulat parancsnoka hernádvécsei és hajnácskeői gróf Vécsey Ágoston (1775-1857), lovassági tábornok – az Aradon kivégzett vértanú-tábornok, hernádvécsei és hajnácskeői gróf Vécsey Károly (1803-1849), elvetemülten császárhű apja volt, aki maga kérte fia példás megbüntetését, utolsókénti kivégzését – szintén Temes vármegyé- ből származott.
„A magyar királyi nemes testőrség az én időmben Bécs legszebb csapatja volt. 72 fiatal tiszt, 18-26 év között, gyönyörű, ezüsttől duzzadó egyenruhában, vállaikon párducbőrrel, mindannyian szilaj szürke magyar paripákon lovagolva – a testőrség, ha ünnepélyes alkalmakkor kirukkolt, minden magyarnak büszkesége volt, és alkalmas arra, hogy minden idegennek a figyelmét magára vonja” – idézte fel leplezetlen nosztalgiával emlékeit, benyomásait életírásában Klapka György. Habár a szabályzat előírta, szolgálati kötelességükké tette, továbbképzésükre – a hadi tudo- mányok különböző ágaiban, a történelemben, mennyiségtanban és más tantárgyakban – nem sok gondot, figyelmet és időt fordítottak. Vidám és könynyű életet folytattak a gárdisták. Kártyaszenvedélye katasztrofális anyagi helyzetbe sododorta. Tetemes adósságot halmozott fel. Apja nem nyújthatott segítséget. A hitelezők szorongatták.
Az alapszabályok öt évben szabták meg a gárdisták szolgálati idejét. A fél évtized leteltekor, 1847-ben a főhadnaggyá előléptetett Klapka Györgyöt visszairányították a hadseregbe, amelynek parancsnoksága Pancsovára, a német–bánsági 12. határőr-gyalogezredhez vezényelte. A császárváros után unalmas, lapos vidéki fészek benyomását keltette a fiatal katonatisztben a Temesnek a Dunába torkollása közelében csöndesen meghúzódó garnizontelepülés.
Hogy hitelezőitől elérhetetlen távolságba kerüljön, hogy anyagi helyzetén valamelyest javítson, a kalandvágytól, az egzotikum iránti vonzalmától is hajtva, apja oponálásával, ellenszegülélésével dacolva úgy döntött, hogy él a felkínált lehetőséggel, és Észak-Indiába, Lahoréba utazik, s az uralkodó, Rundschid-Sing zsoldjába szegődik. Minden szükséges előkészületet megtett, poggyásszát összecsomagolta, s 1848 áprilisában készült útra kelni.
1847-1848 telét a Szászvárostól néhány órára fekvő, románok laktak Kudzsiron töltöt- te, ahol Júlia nővére férjével, Ötvös Józseffel és gyermekeivel élt. A szíves fogadtatás, vendéglátás dacára kedvetlen volt, szomorkássá ködösült a hangulata. Vadászgatott és sokat olvasott. Az Ötvös család egyetlen hírlapot, a hivatalos Wiener Zeitungot járatta, amelynek lapszámait Kudzsiron hetente egyszer kézbesítették. Klapka György mohó kíváncsisággal olvasta a forrongó Franciaországról és Olaszországról közölt híreket, tudósításokat. Mikor a Fülöp Lajos meneküléséről és a francia köztársaság kikiáltásáról tájékoztató közleményt olvasta, egy belső hang azt súgta neki, hogy hagyjon fel indiai útjával, hogy működési teret saját hazájában keressen, ahol „nemsokára minden egyes honfi erejére szükség leend”. Búcsút vett nővérétől és családjától, s Nagyszebenbe ment, onnan Temesváron át Pestre sietett, ahova március utolsó napjaiban érkezett meg. Tagja lett a Radikál Körnek, amelynek összejövetelein minden este Petőfi Sándor is megjelent.
A felelős magyar minisztérium 1848. május 16-án kibocsátott az ifjúságot „a haza, a királyi trón és az alkotmány védelmére” mozgósító a Magyarországban tanyázó sorkatona- sághoz intézett felhívására Klapka György főhadnagy nyomban jelentkezett, és felajánlotta szolgálatait. Gróf Batthyány Lajos miniszterelnök, aki átmenetileg a hadügyminiszteri feladatkört is ellátta, két bizalmasa – Korponay János és Szabó Imre testőrtisztek, Klapka György volt bajtársai – javaslatára és ajánlására személyesen azzal bízta meg Gál Sándor, Hajnik Károly és Klapka György főhadnagyokat, hogy haladéktalanul utazzanak Erdélybe, vigyék el a székelyekhez intézett kiáltványát, nép- gyűléseken, találkozókon és röplapokon ismertessék, népszerűsítsék azt, mérjék fel az unió támogatottságát és a székely határőrség kimozdíthatóságának lehetőségeit, s kérjenek fegyvereket báró Anton Stanilaus von Puchnertől (1779-1852) a magyar nemzetőrség felfegyverzésére. A küldöttség 1848. május 20-án útra kelt tagjai megbízatásukat teljesítve megfordultak Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Nagyszebenben. Tapasztalatairól, benyomásairól Klapka György szóban és írásban lelkiismeretesen beszámolt gróf Batthyány Lajos miniszterelnöknek és a kormánynak. 1848. július 13-án kapta meg századosi kinevezését a veszprémi 6. honvédzászlóaljhoz, és alakulatával augusztustól a fellázadt szerbek elleni délvidéki harcokban vett részt.
(folytatjuk)
