15 Jul 2020
Írta admin 
0 Hozzászólás Gyámolítottak
A gondozott gyerekek és serdülők létszáma az I. világháború kitörése és elhúzódása következményeként, mind az állami, mind a városi árvaházban meghatványozódott, jelentős mértékben megnőtt. A Bánság fővárosából is sok családapa vonult be s vesztette életét a harctereken, mások meg orosz vagy olasz fogolytáborokba kerültek. Geml József polgármester adatai szerint, a Béga-parti városból 1918. január 3-ig a katonai hatóságok 12.832 férfit szólítottak fegyverbe, bújtattak mundérba, akik közül 651 vesztette életét. A hadszíntereken 338 véreztek el, haltak hősi halált. Az állam és a városi tanács segélyezte a hadbavonultak családjait. Áldásos és körültekintő tevékenységet fejtett ki a rászorultak támogatásában, az állami és városi hivatalos szervek munkáját, segélyakcióit kiegészítve, az 1914. augusztus 3-án megalakult Jószívbizottság, amely az adományok, felajánlások gyűjtésére, kezelésére és szétosztására létrehozta a Jószív-alapot. A frontokon elesettek családjainak segélyezésére 1917 végéig jótékony adományokból 14.723 korona gyűlt össze a város pénztárában. Rónai Mihályné a hadiárvákat és -özvegyeket támogató Gyorssegélyalapba 1475 koronát szedett össze. A polgármester, Geml József felügyelte Zita-alapot a temesvári nők 34.092 korona öszszegyűjtésével növelték, míg a Turul Cipőgyár 10.000 korona adományozásával gyarapította.
Temesvár szabad királyi város tanácsa az I. világháború éveiben is megkülönböztetett gondot fordított a Gizella Árvaház fenntartására, zavartalan működésének biztosítására
Amennyire a körülmények, a férőhelyek engedték, emelték a gondozásba vett gyerekek létszámát. Követve az infláció növekedését, az ellátási költségek folyamatos emelkedését, az árak mérhetetlen elszabadulását, megugrását a városi hatóság évről évre gyarapította az árvaháznak folyósított szubvenció összegét. Külön summát szavazott meg a tűzifa beszerzésére. Az intézet vezetését igazgatóként Marx Tamás, okleveles tanító valamint felesége, „az árvák anyja” biztosította továbbra is. A körültekintő, szakszerű gondoskodásnak köszönhetően, az elkülönítőt, a betegszobát csak nagyon ritkán kellett igénybe venni. A viszonyok felbolydulása, a feltételek megnehezülése és elkomorulása dacára, az árva gyerekek 2/3 része jelesen vizsgázott a városi vagy állami tanintézetekben, amelyekben tanulmányaikat végezték. A városi tanács a Gizella Árvaházat, amelynek munkájával teljes mértékben elégedett volt, a Béga-parti empórium büszkeségei, kiváló megvalósításai egyikének tartotta. Ellenkező véleményen volt a vármegye és a város főispánja, a világháború kitörését követően kormánybiztossá is kinevezett Joanovits Sándor – akivel egyébként Geml József polgármester sok más ügyben is konfliktusba került –, aki a városi tanács ülésén keményen bírálta, durván becsmérelte az árvaházban folyó nevelőmunkát. Történt pedig, hogy a főispánné az árvaházból az unokája mellé pesztonkának kért ki egy 14 éves leányt. „Mivel azonban a leánytól mindenféle szobaleányi teendőket kívántak, amikhez ez a szegény leány ilyen úri házban nem értett – a főispán az elnöki székből lehordta az árvaházat, ahol semmit sem tanulnak a gyermekek, mint heklizni (t.i. akkor a harctéren küzdő katonánknak hósapkákat készítettek), mert az ő felesége, íme, nincsen megelégedve a cselédjével” –, referált a felháborító esetről mél- tatlankodva és enyhe iróniával Emlékiratok polgármesteri működésem idejéből (1914.VI.15. – 1919.IX.4.) című könyvében Geml József. A városi árvaszék 1.431.800 korona hadikölcsönt jegyzett a világháború időtartama alatt ú.m. „a kiskorúak és a gondnokoltak javára”. Az öszszeg az Osztrák-Magyar Monarchia szétesésével semmivé lett, odaveszett.
Az 1918. október 31-én kikiáltott Bánáti Köztársaság népbiztosa, dr. Róth Ottó a városháza épületében épp az árvaszéki elnök irodájába rendezkedett be az őszirózsás forradalom első napjaiban, amíg a néptanács testületileg át nem költözködött a hadtestparancsokság épületébe. Temesvárra 1918. november 17-én bevonult a szerb hadsereg, 1918. december 3-án francia katonaság érkezett a Béga-parti városba, míg a románok 1919. augusztus 3-án masiroztak be a Bánság fővárosába. Geml József polgármestert 1919. szeptember 4-én mentették fel választott tisztségéből.
Stan Vidrighin mérnök második polgármestersége idején, 1922-ben a Vasile Alecsandri (volt Hunyadi) utca 2. szám alatt tevékenykedő városi árvaszék elnöke Győrbíró Jenő volt, aki mellett dr. Laskó Ernő és Lukács András ülnökökként tevékenykedtek. A jegyzői feladatkört dr. Hollósi János töltötte be. Tisztviselőként Iosif Popa, napidíjasokként meg Morvai Irén, Czank Ibolya és Leidenback Zsófia tartozott a szolgálat kötelékébe, amelyben C. Selegian tolmácsként és fordítóként működött. Az árvaszéki iktató élén Koptesnik Miklós állott, az árvaszéki irattárat pedig Keilbach József vezette. A Tanítók utcájára átkeresztelt Sőrgyárfasoron a Regina Maria nevére átbérmált árvaház és internatus igazgatójául Lazăr Mirceat nevezték ki. Nemcsak az árvaházat keresztelték át Nagy-Románia királya, I. Ferdinánd nejének nevére, hanem a szomszédságában elterülő gyönyörű Városligetet valamint a katonai laktanyák egyikét is. A két gyárvárosi létesítményt a királyi pár 1925. október 4-5-i temesvári látogatásának első napján kereste fel leánya, Elena hercegnő társaságában a „román titkos fegyvernek” titulált, családi körben Missynek becézett, Versailles-ben 1920-ban Erdélyt, Besszarábiát valamint Bukovina és a Bánság területének nagyobb részét Románia számára megszerző volt edinburg-i, brit és szász-coburg-gothai princess, aki megelégedéssel nyilatkozott az árvaházban tapasztaltakról. I. Ferdinánd és Mária királyné jelenlétében helyezték el a mehalai román görögkeleti templom alapkövét.
A hadiárvákat gondozó állami intézmény VIII. kerülete, amelynek működési köre Temes, Torontál, Krassó-Szörény és Arad megyékre terjedt ki, a Gyárvárosban, a román tannyelvű iskolában székelt. Igazgatója Lucia Cosma, kerületi igazgatója meg Ioan Oprea görögkeleti főesperes volt. A társaság célja a hadiárvák gondozása volt otthonaikban illetve fölnevelésük az egylet árvaházaiban. Országos viszonylatban a társaság mintegy 25 000 hadiárvát gondozott. A hadkiegészítő épületében, a belvárosi Solderer utca 1. szám alatt rendezte be és tartotta fenn hivatalos helyiségeit a Hadirokkantakat, Árvákat és Özvegyeket Gyámolító I.O.V. Egyesület, amely az I. világháború áldozatainak, károsultjainak – a hadirokkantaknak, -árváknak és -özvegyeknek – istápolásával foglalkozott: segélyezte a jogosultakat, rendezte nyugdíjaikat, biztosította orvosi ellátásukat, gyógykezelésüket, jogszolgálatukat, utazási kedvezményeket nyújtott stb. Igazgatója Victor Negrea alezredes, számvevője N. Paschievici tartalékos ezredes, orvosa meg dr. Ioan Blidariu volt.
Míg a polgármesteri székben a két világháború közötti évtizedekben sűrűn cserélődtek a városatyák, az árvaház igazgatói irodájában 1938-ban is Lazăr Mircea ült, akinek legfőbb feladata a gondozottak mielőbbi „románosítása” volt. Az intézetben helyezték el a Bánság a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságnak juttatott feléről szülők nélkül, menekültként Temesvárra érkezett kiskorúak egy részét is. Pedagógusnőkként az árva lányokkal 1938-ban Florica Radulovici foglalkozott. Növelték a műhelyek számát, a gyakorlati foglalkozások, az elsajátítható mesterségek körét: a serdülőlányok a kézimunka-órákon nemcsak hímezni, kötni, horgolni és varrni tanultak meg, hanem vásznat, szövetet és szőnyeget szőni is.
