Az intézményvezető és három fia

„Az intézet főépülete a háború elejétől fogva tartalékkórház gyanánt szolgált 210 sebesült, ill. beteg, 40 egészségügyi katona részére s ennyi lakóval többnyire be is van népesítve. (…) a III. és IV. osztályt s a gyakorlóiskolát bérépületben helyeztük el. Arány­lag kicsi szobák ezek, a növendékek zsúfolva ültek bennük, egészségügyi szempontból bizony nem kifogástalanok: levegőjük hamar elhasználódott, nem lehetett rendesen szellőztetni őket, mert akár az ablakok, akár az ajtó kinyitása közben a beáramló levegő közvetlen közelről érte a bennlévőket, emiatt a szobák hol túl melegek voltak, hol túl lehűltek. Nem lehetett a hőmérsékletüket kellően szabályozni. (…) Mindezen okok közrehatása következtében elég sokszor megbetegedtek úgy a tantestület tagjai, mint a növendékek. A szertárakat nem lehet bennük elhelyezni, úgyhogy a kísérleti tárgyak tanítása bemutatás és kísérletezés nélkül folyt. A bútorzat nagyobb részét az intézetben levő kórháznak kellett átengedni, a maradékot el kellett raktározni. (…) A tornaterem is lefoglaltatott a katonakórház által, így a növendékek nem végezhették a szokott módon a nagy kedvvel űzött, testet-lelket erősítő tornát. (…) Rossz idő esetén minden függőben maradt. A bér­épület fennmaradó helyiségeiben 26 növendék részére internátust rendeztünk be, amelybe a szegényebb sorsúakat tettük, akik a családoknál fizetendő havi 48–50 korona ellátási díjat nem tudták volna fizetni. (…) A növendékek többi része a városban messze szétszórtan lakott, legnagyobb részt szegény családoknál, ahol kevesebb tartásdíjat kellett fizessenek, viszont a drága életviszonyok miatt nem részesültek a kellő ellátásban. A szétszórtság és a kevés számú tantestület miatt a tanulók felügyelete és a napirend betartása nagy nehézségekbe ütközött” – ismertette a Sörgyár fasorban e­mel­kedő tanintézet megpróbáltatásait, ne­héz helyzetét A temesvári Magyar Királyi Elemi Népiskolai Tanítóképző Intézet 1914–15-ös tanévről kiadott értesítőjében közölt írásában, Amberg József, a tanítóképző igazgatója, akinek szerkesztésében látott nyomdafestéket az 1918-ban a lezárult tan­év értesítője is. A pedagógiumnak az I. világháború utolsó esztendejében 125 nö­vendéke volt, amelyből 65 német, 34 magyar, 14 román, 7 szerb, 2 szlovák és 2 más nemzetiségűnek vallotta magát. A gondok, a nehézségek enyhítésébe, orvoslásába helyi egyesülések, szervezetek siettek bekapcsolódni, részt vállalni. Az intézet keretében működő Ifjúsági Segítő-Egyesület az általa szervezett rendezvények – kultúrműsorok, hangversenyek, gyűjtések – 149,44 koronát kitevő bevételéből az 1914–15. iskolai évben 105 korona segélyt adott tíz növendéknek ruhaneműre.
Gyermekkoruk első éveit a tanítóképző, Herczegh Zsigmond és Baumgartner Sándor tervezte impozáns épületében töltötték Amberg József és felesége, Moudry Mária fiai – 1906-ban keresztvíz alá tartott Gyula, az 1907-ben világra jött Ferenc és az 1908-ban született Imre – is. Középfokú tanulmányaikat mindhárman a kegyesrendiek te­mesvári főgimnáziumában kezdték, illetve végezték. A középiskolai és egyetemi tanárrá vált Amberg Gyula (1906–1981) a német tannyelvű reálgimnáziumban érettségizett 1924-ben. Fizika-kémiát tanult Kolozsvárott és Marburgban. Jászvásáron ál­lamvizsgázott. 1933-tól 1944-ig a temesvá­ri Banatia és a Prinz Eugen Schule tanára volt. 1939-ben vette feleségül Olga Gant­nert, Hans Beller újságíró, politikus, parlamenti képviselő mostohalányát. 1940-1944 között katonakén a keleti fronton szolgált. 1944-1947 között napszámosként biztosította megélhetését. 1947/1948-as tanévben a zsombolyai katolikus gimnáziumban oktatott. 1948-tól temesvári közép-, ipar- és főiskolák oktatója volt. Tanított a politech­nikai intézetben és a tudományegyetemen is, ahol a fizikaoktatás módszertanát adta elő. 1966-ban vonult nyugdíjba, majd 1972-ben kitelepedett Németország Szövetségi Köztársaságba. Münchenben halt meg 1981. július 7-én. Amberg Ferenc (1907–1972), a temesvári fa- és fémipari szakiskolában 1921–1924 között kitanulta az asz­talosmesterséget, majd 1927-34-ben a temesvári zenekonzervatóriumban elvégezte a harsona-szakot. Asztalosként helyezkedett el és dolgozott szülővárosában, esténként különböző helyeken zenélt. 1945-ben a ro­mán hadsereg katonájaként a Szovjetunióba vezényelték. Fogságba esett. Betegen 1948-ban engedték szabadon. Kelet-Németországból visszatért Temesvárra, ahol az idő­közben megalakult Banatul Állami Filharmónia zenekarának harsonása lett. 1968-ban vonult nyugdíjba.
Miután szülővárosa piarista főgimnáziumában letette az érettségi vizsgát Amberg Imre (1908–1985) 1926-tól 1930-ig a budapesti iparművészeti főiskola növendéke volt. Temesvárra visszatérve díszművesként és könyvkötőként dolgozott. A Helicon Nyomda grafikusa volt. Címlapokat rajzolt a Perjámoson Georg Pirkmayer által kiadott Deutscher Volkskalender könyv­naptár számára. 1945-ben kényszermunkára vitték a Szovjetunióba. Visszatérte után nyugdíjba vonulásáig, 1970-ig a temesvári Nyomdaipari Vállalatban könyvkötőként dolgozott. Vízfestményeiből, map­páiból és díszdobozaiból több kiállítást rendezett Temesvárott. Két képeskönyvet, leporellót készített Ioan Slavici meséi alapján: Povestea porcului (Temesvár,1965), Ioana mamei (Temesvár, 1968).
A forradalmak idején, 1919. június 12-én, – amikor Temesvár a szerbek megszállása alatt állott –, a 16 tagú Sváb Nemzeti Ta­nács vezetősége memorandumban kérte Magyarország Berinkey Dénes (1871–1944) vezette kormányát, hogy rendelje el, hogy a „temesvári állami tanítóképző s állami felső leányiskolának, illetve azok internátusainak igazgatósága a sváb tanítók szünidei kurzusa számára engedje át a szükséges épületrészeket, felszerelést és sze­mély­zetet, továbbá hívja fel az internátusok vezetőit, hogy velük közösen megállapítan­dó díj ellenében a hallgatóknak lakást és ellátást adjanak”. Végül a papnevelő intézet épületében szerveztek a német nemzetiségű tanítók és tanítónők „átképzésére”, valamint 61 tanuló felkészítésére a német tannyelvű oktatásra, tanulásra intenzív tan­folyamokat. A „bánáti sváb középfokú iskolák tárgyában” megfogalmazott és benyújtott memorandum aláírói, egyebek mellett, azt is kérték, hogy az 1919/1920-as tanévtől kezdődően a temesvári állami főgimnázi­um­ban és az állami tanítóképzőben térjenek át a német tannyelvre. Kikötötték, hogy a Sváb Nemzeti Tanács által kiküldendő 3 tagú bizottságban a tanítóképző igazgatója is vegyen részt. Szorgalmazták azt is, hogy a Sváb Nemzeti Tanács hatáskörébe utalják a tanerők, az igazgatók, a tankönyvek, a tan­nyelvek megválasztását, az átmeneti tanterv kidolgozását. A svábok vágyaival, elképzeléseivel és követeléseivel dr. Both Ferenc, a kegyesrendi főgimnázium igazgatója szegült szembe kijelentvén: „Nem tartom megengedhetőnek, hogy a tanítóképző teljesen német legyen. A magyar elemiknek tovább kell folytatni tanulmányaikat, s a magyar elemiek tanító nélkül nem maradhatnak.”
Amberg József az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlásáig, Temesvár Romániához csatolásáig maradt a tanítóképző élén. 1919-ben menesztették állásából. A tanítóképző élére dr. Anastasie Popoviciut nevezték ki igazgatónak, aki 1937. augusztus 1-jéig töltötte be tisztségét. Már a legelső, 1919/1920-as tanévre 151 tanítójelölt iratkozott be: 127 román, 20 német, 2 horvát, 1 szerb és 1 magyar. A következő tanévben már egyetlen magyar sem szerepelt a növendékek sorában.
Csanád egyházmegye római katolikus püspöke, dr. Glattfelder Gyula (1874–1943) hathatós erkölcsi és anyagi támogatásával Julius Buschmannal karöltve Amberg Jó­zsef 1920-ban megalapította a német tannyelvű római katolikus tanítóképzőt, ame­lyet később Franz Kräuterrel és Josef Nisch­bachkal együtt vezetett. Matematikát, fizikát, kémiát és természetrajzot oktatott ugyanakkor a német reálgimnáziumban, amelyet Peter Schiff szervezett meg, az 1926-ban felavatott Banatiaban és a magyar polgári iskolában is. A Temesvári Állami Né­met-Magyar Líceumnak, amely a Temesvári Állami Főreáliskola 1879-ben fel­avatott épületében működött, az 1922/1923-as tanévben 611 német nemzetiségű diákja volt, míg az utolsó – VI., VII. és VIII. – osztályokba mindössze 59 magyar tanuló járt.
Amberg József 1934-ben vonult nyugdíjba. Szabadidejében továbbra is a Bánság flóráját tanulmányozta. Nyolcvan esztendős korában, 1948. október 4-én hunyt el Temesvárott.