• Főoldal
  • Közélet
  • Helyszín
  • Gazdaság
  • Helytörténet
  • Hitvilág
  • Művelődés
  • Oktatás – Ifjúság
  • Sport
  • Régió
    • Régió – Krassó-Szörény megye
    • Civilek a közösségért
    • Régió – Hunyad megye
    • Régió – Arad megye
  • Jelek és jelzések
  • Irodalmi helyőrség
  • Civilek a közösségért

Regionális közéleti hetilap

Fontos hírek

2025. November 8., XXXI. évf., 44. sz.

„Benne van az a küzdelem, amit meg kell vívnod azért, hogy talpon maradj”

Kolbászgyúrók Pusztakeresztúron

Wagner Péter KERESZTUTAK – Bánsági utazások 2022–2025

A temesvári Gyárváros: történelem, tér, közösség

Jeles elődeink

105 csapat nevezett be a 16. Bölcs Diákok vetélkedőre


Makkai Zoltán – Folytatódik az Új Ezredév Központ építése


 10 Feb 2021   Írta admin  0 Hozzászólás


A koronavírus által okozott világjárvány miatt az egyházak is nehéz esztendőt tudhatnak maguk mögött, aggasztóan csökkent az istentiszteleteken, szentmiséken résztvevők száma, számos egyházi közösségi rendezvényre nem kerülhetett sor, ráadásul végigkísérte az esztendő tevékenységeit a megfertőződéstől való félelem… Előre láthatóan az egyén, a közösségek és a társadalmak is még sokáig szenvednek a járvány miatt, elég csak a gazdaság több ágazatának vergődésére, az egészségügyisek hősies harcára, az oktatási folyamat esetlegességére, a bizonytalanságra, vagy a kisgyermekes családok megpróbáltatásaira gondolni. Mindezek ellenére, sikerült-e előrelépni az elmúlt esztendő nehézségei közepette? – kérdeztük meg Nt. GAZDA ISTVÁN lelkipásztortól, a temesvári forradalom harmincadik évfordulóján felavatott Új Ezredév református templom lelkipásztorától.

Nagy-nagy örömmel vettük birtokba a Makovecz Imre világhírű építész tervei alapján felépített templomunkat. Az avató ünnepséget követő időszakban érezhetően nőtt a templomi szertartásokon résztvevők száma, a temesvári magyar közösség tagjain kívül sokan mások is eljöttek megcsodálni az új templomot és az elkészült épületeket, elkezdtük megtervezni az esztendő eseményeit. Elkezdtük a fiatalok felkészítését a konfirmációra, hagyományt betartva 2020. február elején megtartottuk az újkissodai református közösséggel együtt az ökumenikus imahetet, a Baráti esték rendezvénysorozat keretében január 31-én vendégünk volt Vincze Gábor történész Szegedről, február 28-án pedig Csapody Miklós irodalomtörténész Budapestről. Megszerveztük a téli szokásos gyü­lekezeti kirándulásunkat, illet­ve a mórahalmi – szintén hagyományos – kirándulása­inkat is. A MINŐK-találkozók keretében Miklósik Ilona művészettörténész volt a vendég, és folytatódott az Irodalmi esték sorozata a Koncert-teremben. Február 5-én Gazdáné Mátyus Melinda lelki­pásztor moderálása mellett (zongorán kísért Ciurtin Viorel kántor, klarinéten Boc Tibi zenélt) Viski András József Attila-díjas író, drámaíró, dramaturg, március 10-én pedig Molnos Ildikó magyar szakos tanárnő moderálása mellett Dragomán György író voltak vendégeink. Március elején aztán teljesen megváltozott az életünk, ugyanis március második felében, áprilisban és má­jusban a járványügyi korláto­zások miatt tilos volt a nyilvános istentiszteletek és minden templomi rendezvény meg­tartása. Közösségünk tagjainak megsegítése, lelki megerősítése érdekében kezdtük el még márciusban az istentiszteleteink egyenes adásban való közvetítését, amit presbitériumunk több tagjának segítségével ma is folytatunk. Kény­szer­megoldásként indult ugyan ez a kezdeményezés, amelynek kö­­szönhetően távolról ugyan, de megoszthattuk az Ige üzeneteit híveinkkel és az érdeklődőkkel, viszont a közösségi oldalunkon elérhető istentiszteletek látogatottságát tekintve – rendszerint több százan látogatják az oldalunkat – úgy tű­nik, hogy valós az igény az on­line térben sugárzott istentiszteletek iránt. Az eddigi tapasztalat szerint, sokan önma­guk és családtagjaik nagyobb biztonsága érdekében otthonról követik a templomi szertartást.

Június elején viszont a járványügyi korlátozások betartása mellett ismét benépesülhettek a templomok.
Az eredetileg tervezettnél sokkal kevesebb közösségi rendezvényt sikerült megtartani. Az okok közé sorolható a járvány felgyorsult terjedése miatti általánossá vált óvatos magatartás, netán a megfertőződéstől való megalapozott félelem, a kényszerű határzár vagy más személyes okok. Mindezek mellett kialakult egy kitartó közösség, melynek tagjai a járványügyi rendelkezések betartása mellett hét­ről-hétre rész vesznek az istentiszteleten és más templomi tevékenységen. De a templomi szertartások mellett több közösségi rendezvényt is megtartottunk. Filmvetítéssel egybe­kötött hagyományőrző eseményt Erdei Lajos elnök és a Losonczy István Hagyomány­őrző és Sport Egyesület szervezésében, októberben Kovács Szabolcs mesterszakáccsal indult a Szórvány Alapítvány szervezésében az ún. Kultúrkonyha. Kiemelkedő volt az október 23-án megtartott az 56-os forradalmi megemlékezés, amelyen felléptek a Csiky Gergely Állami Magyar Színház művészei és Fodor Enikő történelem szakos tanár tartott előadást. Ezt követően Lábadi Éva rádiós gyermekműsort tartott a Koncert-teremben, és ez alkalommal meg­látogatta Központunkat Dominic Fritz, Temesvár frissen megválasztott polgármestere is. December 8-án a Fil­harmónia Szakszervezetének koncertjét hallgathattuk meg Tiberiu Soare, a Bukaresti Opera karmesterének vezényletével. Végül december 13-án az istentiszteletünket követően a Magyar Kultúra Lovagja kitüntetést nálunk vehette át dr. Bodó Barna.

Az építkezés hogyan haladt az elmúlt esztendőben?
Tavaly nem voltak az előző évhez hasonló látványos megvalósítások, viszont számos, a központ zavartalan működtetéséhez elengedhetetlen munkálatot végeztek el a kivitelezők. Ezek többnyire a készre munkálás kategóriájába tartoznak és belső térben történtek. Az építkezések folytatásával kapcsolatos feladatokat Boros József építőmérnök látta el, aki tervmenedzserként egy tervezői csapatot fog össze. A tornyok lépcsőházaiban a végső munkálatok áttolódtak az idei évre, mert rendkívül összetett és időigényes munkát jelentett a betonból készült körlépcsők megépítése. Ezek készre munkálására, burkolására a továbbiakban kerül sor. Elő­ké­szítettük a tornyokon a faburkolatot, amelyre majd a palákat kell felszegezni. Erre a munkálatra csak a járvány mérséklődését és a határzár feloldását követően kerülhet sor. Felkerültek a csillagok, sőt, elkészültek a szárnyak acél elemei, amelyeket részben be is bádogoztak, elkészült a Saguna úti kapu és betonkerítés, illetve a lejáró az alagsori rendezvényterembe. Elkészültek a templomkapu külső díszei és a feliratok, tereprendezés, a szak­emberek befejezték a temp­lom bádogozási munkálatait. Sikerült hasznosítani az F épületünk földszinti részét, ahol a templom felépülésig tartottuk az istentiszteleteket. Itt iroda-helyiséget, a vasárnapi iskola számára megfelelő termet és Szakáts Béla szobrászművész életművét bemutató galériát alakítottunk ki. Az év folyamán elkészült az F épület klimatizálása, mozgás­érzékelőkkel és kamerákkal va­ló felszerelése, az alagsori folyosók hiányosságainak pótlása, a templom tűzoltó felszerelésének befejezése és még sok kisebb szükséges munkálat.

A templom közvetlen szom­szédságában látható, hogy kiásták az újabb épület alapjainak helyét. Mikor kez­­dődik az építkezés?
Bizakodóan tekintünk a jövendőre, ugyanis az időjárás függvényében, belátható időn belül elkezdhetjük a konferenciaépület építését és terveink szerint idén tető alá kerül a központ utolsó épülete is. A dolgok jelenlegi állása szerint valósnak tekinthető az esély, hogy 2022 tavaszára teljesen elkészüljön és felavatható állapotban legyen a központ. Napokon belül kell megérkeznie Sándor Péter csíkszentsimoni orgonaépítő mester mun­kájaként a templom két manuálos, 24 regiszteres orgonája is, amely a felszerelést, behangolást és beüzemeltetést követően hamarosan immár megszólalhat istentiszteleteinken. Elkészült a templom 164 kg-os harangja, felszerelésére a tavasz folyamán kerül sor. Ezt ünnepi alkalmakkor szólaltatnánk meg, a rendszeres déli és vasárnapi harangozásokat elektronikus úton, kihangosítással valósítanánk meg. Amint az időjárás megengedi elkezdődik a központ díszeinek számító szárnyak felszerelése, ami nagyon sürgős munkálat lesz, ugyanis statikailag szükséges, hogy a kivitelezés egy lendületből történjen.

A konferenciaterem mellett, milyen helyiséget alakítanak ki az új épületben?
Nyilván, a hiányzó épülettest legfontosabb funkciója a konferenciaterem. Ezt úgy kell elképzelni, mint a már meglé­vő kamarakoncert épületet, csak jóval nagyobb kiadásban. A kör alapú épületben azonban annak kb. 1/3-át elfoglaló karzati rész is helyet kap. En­nek alagsorában elkészül majd Temesvár egyetlen magyar karakterű étterme, külön konyhával valamint a járulékos rak­tár- és egyéb helyiségekkel, s végül az emeleten, a kupolából a Begára néző ablakokkal a Banaticum könyvtár és olvasóterem. Ugyancsak ennek az épülettestnek része lesz a felvonó is, amellyel alagsortól emeletig bármelyik épülettest­be el lehet jutni a mozgáskorlátozottak számára is. Egy­szóval egy bő évünk van még, hogy nagy álmunk valóra váljon és az építkezést befejezhessük.


    Oszd meg


  • Recent Posts

    • 2025. November 8., XXXI. évf., 44. sz.
    • „Benne van az a küzdelem, amit meg kell vívnod azért, hogy talpon maradj”
    • Kolbászgyúrók Pusztakeresztúron
    • Wagner Péter KERESZTUTAK – Bánsági utazások 2022–2025
    • A temesvári Gyárváros: történelem, tér, közösség
  • HIRDESSEN ITT!

    Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.

    További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk.
  • Archives

    • November 2025
    • October 2025
    • September 2025
    • August 2025
    • July 2025
    • June 2025
    • May 2025
    • April 2025
    • March 2025
    • February 2025
    • January 2025
    • December 2024
    • November 2024
    • October 2024
    • September 2024
    • August 2024
    • July 2024
    • June 2024
    • May 2024
    • April 2024
    • March 2024
    • February 2024
    • January 2024
    • November 2023
    • October 2023
    • September 2023
    • August 2023
    • July 2023
    • June 2023
    • May 2023
    • April 2023
    • March 2023
    • February 2023
    • January 2023
    • December 2022
    • November 2022
    • October 2022
    • September 2022
    • August 2022
    • July 2022
    • June 2022
    • May 2022
    • April 2022
    • March 2022
    • February 2022
    • January 2022
    • December 2021
    • November 2021
    • October 2021
    • September 2021
    • August 2021
    • July 2021
    • June 2021
    • May 2021
    • April 2021
    • March 2021
    • February 2021
    • January 2021
    • December 2020
    • November 2020
    • October 2020
    • September 2020
    • August 2020
    • July 2020
    • June 2020
    • May 2020
    • April 2020
    • March 2020
    • February 2020
    • January 2020
    • December 2019
    • November 2019
    • October 2019
    • September 2019
    • August 2019
    • July 2019
    • June 2019
    • May 2019
    • April 2019
    • March 2019
    • February 2019
    • January 2019
    • December 2018
    • November 2018
    • October 2018
    • September 2018
    • August 2018
    • July 2018
    • June 2018
    • May 2018
    • April 2018
    • March 2018
    • February 2018
    • January 2018
    • December 2017
    • November 2017
    • October 2017
    • September 2017
    • August 2017
    • July 2017
    • June 2017
    • May 2017
    • April 2017
    • March 2017
    • February 2017
    • January 2017
    • December 2016
    • November 2016
    • October 2016
    • September 2016
    • August 2016
    • July 2016
    • June 2016
    • May 2016
    • April 2016
    • March 2016
    • February 2016
    • January 2016
    • December 2015
    • November 2015
    • October 2015
    • September 2015
    • August 2015
    • July 2015
    • June 2015
    • May 2015
    • April 2015
    • March 2015
    • February 2015
    • January 2015
    • December 2014
    • November 2014
    • October 2014
    • September 2014
    • August 2014
    • July 2014
    • June 2014
    • May 2014
    • April 2014
    • March 2014
    • February 2014
    • January 2014
    • December 2013
    • November 2013
    • October 2013
    • September 2013
    • August 2013
  • Recent Comments

    • Find us on Facebook

    • Időjárás



    • Szerkesztőség: GRAUR JÁNOS, alapító főszerkesztő, MAKKAI ZOLTÁN, főszerkesztő, Bodó Barna, főmunkatárs, Lázár Ildikó és Nemes Gabriella tördelőszerkesztők.
      Munkatársak: Sipos Enikő (otthonunk), Ferencz Melánia (sport) Szekernyés János (helytörténet), Eszteró István (irodalom), dr. Szabó Mónika, dr. Matekovits György (egészségügy), Csatlós János (keresztrejtvény), Ujj János (Arad), dr. Hauer Erich (Hunyad megye), Kun László (Krassó-Szörény), Dudás József (örökös munkatárs), Kiss Károly.
      Kiadó: VÁRBÁSTYA EGYESÜLET
      Kiadó tanács: Gazda István, Kása Zsolt, Tamás Péter


    Szerzői jog 2013 - Heti Új Szó