Az Implom József-díj kuratóriuma folyó év januárjában hozott döntésével Velcsov Margit ny. magyartanárt, Nagy­szentmiklós helytörténetének szakavatott kutatóját, a helyi Révai Miklós Egyesület titkárát kitüntetésben részesítette, a nagyszentmiklósi születésű nyelvtudós, Révai Miklós emlékezetének ápolásában elért rendkívüli teljesítményéért. (A díj névadója, Implom József (1899–1979 ) Gyula városának kiváló szülötte, író, tanár, mú­zeumigazgató, nyelvész és hely­történész volt, tudomá­nyos és közművelődési munkás­ságát, számottevő eredmé­nyeit máig a nagyoknak kijáró tisztelet és megbecsülés övezi nemcsak a városban, hanem szer­te a Kárpát-medencében).
A resicai születésű Velcsov Margit az egyetem elvégzése után került tájegységünk két különleges történelmi múltú te­lepülésére: előbb Csanádra, majd Nagyszentmiklósra. Azt is mondhatnánk, hogy a hely szelleme, de talán ugyanolyan mértékben az irodalom és a művelődés iránti elkötele­zett­sége ösztönözte a kutatómun­kára. Előbb a kiváló zongora­művész, zeneszerző és zenetudós a Nagyszentmiklóson szü­letett Bartók Béla (1881–1945) és családja dokumentu­mokban és a helyi hagyomá­nyokban fellelhető emlékeit kutatatta, rendszerezte. Előadásokat tartott, emlékünnep­sége ket szervezett, tudományos ta­nácskozásokon értekezett, köz­kinccsé tette a feltárt anyagot, tanítványait nevelte a helyi ér­tékek fontosságára, ápolására. Bartók-kutatásának eredmé­nye­it a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság gondozásában megjelenő Partiumi füzetek könyvsorozatban adta ki, Velcsov Mar­git Bartók Béla és Nagy­szentmiklós 1971–2006 címen. Könyvének bemutatójára Nagy­szentmiklóson került sor, 2006-ban Bartók Béla szüle­tésének 125. évfordulójára rendezett emlékünnepen, amely­nek szervezésében jelentős részt vállalt.
Nagyszentmiklós számos hírnevet szerzett szülötte közül a továbbiakban Velcsov Margit érdeklődésének középpontjába Révai Miklós (1750–1807) ke­rült. Révai nyelvész, költő, korának legjelesebb nyelvtudósa volt, az első magyar nyelvű lapnak, a Magyar Hírmondónak szerkesztője, az első rendszeres magyar stilisztika szer­zője, 1802-től a pesti egyetem tanára, a nyelvtörténeti mód­szer­nek úttörője, a magyar he­lyesírás elméletének kidolgo­zója, a Magyar Tudományos Akadémia alapításának első szorgalmazója. Küzdelmes éle­te, hányatottsága az Aranka-par­ti városban kezdődött. Kényszerűségből sokfelé megfordult (Szeged, Kecskemét, Veszprém, Nagykároly, Nagy­várad, Sopron, Grác, Pozsony, Győr, Pest, Bécs, stb.) de ott­honra sehol sem talált. A csa­ládi melegséget már kiskorától nélkülözte. Apja szegény csizmadia volt, a legnagyobb fiú, Miklós (aki a keresztségben a Mátyás nevet kapta, amit ké­sőbb cserélt Miklósra) szeren­cséjére letelepedése előtt vilá­got látott katona volt. Fia neve­lését csanádi pap-rokonára bíz­ta, aki beajánlotta a szegedi pia­ristákhoz. Az éles eszű, te­hetséges ifjú a Tisza-parti vá­ros­ból indult szerzetesként a tanári, a költői, a tudósi pálya rö­gös útjára. A nagyszentmiklósi családi kunyhó nem sokáig dacolt az idővel, előbb édes­apja, majd anyja és két fiú­test­vére esett a pusztító beteg­ségek áldozatává, egyetlen lánytest­vére sorsa pedig nem követ­hető. Csanádra mindig büszke maradt, pályája során írásaiban, le­veleiben hol latinul, hol ma­gyarul „csanádi magyar”-nak vallotta magát.
Velcsov Margit nagyon so­kat tett azért, hogy Révai Miklós nagyszentmiklósi és csanádi kötődését napjaink köztudatá­ban megerősítse. A felállított emlékjelek önmagukért beszélnek. Emléktáblát helyezett el a nagyszentmiklósi római katolikus templomban, 2007-ben. Amint azt a Lehőcz Lászlónak adott rádióinterjúban elmondta: ő kezdeményezte, fizette, állíttatta, szervezte az avatóünnepséget, a helyet pedig a Temes­vári Római Katolikus Püspökség engedélyezte, a márvány­táblát Böcskei László, akkori általános püspöki helynök, ma nagyváradi megyéspüspök szen­telte fel a hagyományos templombúcsú keretében. A csanádi emléktábla állításának kontinensünkön túlmutató tör­ténete van. Velcsov Margit az Egyesült Államokban élő csa­lád­tagjait látogatta meg, ahol felkérték tartana előadást Bar­tók Béláról. Szívesen vállalta, de úgy, hogy Nagyszentmiklósnak az Óceán túlsó partján ke­vésbé ismert szülöttéről, Révai Miklósról is beszélhessen. A siker osztatlan volt, az amerikai magyarok a rendezvény végén gyűjtést szerveztek, abból ké­szült el a második emléktábla, aminek méltó helye a Révai szívéhez oly közel álló Csanád lett.
Szóljunk végül Nagyszentmiklós központjában, a polgármesteri hivatal előtt álló Ré­vai-szoborról. A szobor állítását 2015-ben a polgármester kez­de­ményezte, de a háttérben Velcsov Margit kitartása és jó helyen, jó időben tett javaslata áll. Többször hallotta helyi, idős emberektől az Eminescu-ünnepségek alkalmával, hogy az oszlopot, amelyen a román költészet csillagának mellszob­ra áll, valamikor „valami” ma­gyar tiszteletére emelték. Nem volt nehéz erre vonatkozó ma­gyar nyelvű adatokat találni, de az igazi az lenne – gondolta, ha román nyelvű dokumentumok­kal kereshetné fel a hivatalt, az nagyobbat nyomna a latban. És a fáradozás meghozta gyümöl­csét, megtalálta, amit keresett, s ez megnyitotta az utat az új szoborállítás előtt. A régi emlékoszlop sorsa is történelmünk részét képezi. A Torontál me­gyei néptanítók adakozásából emelték, Holló Barnabás min­tázta ráapplikált szép dombor­mű arcképet, a neves törté­nész-akadémikus Csaplár Be­ne­dek 4000 forintos költségén. A több megyére szóló nagyará­nyú avató ünnepséget 1893. augusztus 26-án tartották. U­gyanabban az évben készült el a nagyszentmiklósi Városháza épülete, amelyet Révai emlék­ün­nepséggel avattak fel. Vel­csov Margit tanított az ebben az épületben létesített 1-es számú Általános Iskola magyar tago­zatán, és nem mulasztotta el tanítványainak megemlíteni, hogy ezek a falak először Révai Miklós dicsőségét hallották zengeni.
1925-ben Révai helyébe Eminescu szobra került, és a mai városháza épülete előtt áll – a régi obeliszken.
Ha Nagyszentmiklósra látogatnak, mindig számíthatnak Velcsov Margitra, készségesen kalauzolja az itteni és a külföldi érdeklődőket, szívesen mutatja be a település magyar vonat­ko­zású emlékműveit, emlékhelye­it, idézi fel a város híres szü­lötteinek alakját.
Reméljük, folytatja helytör­téneti búvárkodásait az Imp­lom József-díj – mihez elisme­réssel gratulálunk – birtokosa­ként is!
Szekernyés Irén