„Új szövetséget kötök veletek…akkor majd…új szívet adok
nektek és új lelket oltok belétek… Az én Lelkemet oltom belétek…”
(Ez. 36,25-27; 11,19; Jer. 31,31k)
Pünkösd ünnepén a kereszténység a Szentlélek kiáradását ünnepli, ekként a csíksomlyói búcsú is a keresztény magyarok egyik legfontosabb lélekmegújító ünnepe. Idén is megható volt végignézni, látni ahogyan közel nyolcvanezer ember újból együtt ünnepelt! Szent Péter megfogalmazása szerint: Krisztus tanítványának minden pillanatban készen kell állnia arra, hogy okát adja, mi élteti benne a reményt (1 Pét. 3,15). Szükség van pünkösdre, egy megújuló lelkiségre a régi „mielőtt megfulladnánk előbb belül fulladunk meg” cseréjére, a már kimondhatatlan, elcsépelt megnevezésű vírus okozta lelki és fizikai elmerülés helyére!
Szükség van erdélyi magyarságunk hitének és összefogásának megújulására!
Néhány héttel ezelőtt telefonon beszélgettünk egy kedves ismerősömmel. Régóta ismerjük egymást és tisztelem őt. Nemzeti ünnepeinkről és emléknapjainkról volt szó. Mondta, hogy június 4-ét, mint nemzeti emléknapot ő nem tartja helyénvalónak. Persze értettem, hogy őt leginkább a „sebeink nyalogatása a siránkozás és kesergés oltárán” zavarta, ahogyan ezt egy baloldali sajtós megfogalmazta, mégis kifejezetten fájtak szavai. Próbáltam enyhíteni a helyzetet, valamilyen konszenzust remélve és emlékeztettem, hogy ezt a dátumot a magyar parlament már tíz éve a nemzeti összetartozás napjának nyilvánította, éppen azért, hogy ne csak Trianon siratása hatalmasodjon el rajtunk, hanem érezzük bárhol is élnénk mi, magyarok, összetartozunk, hogy a magyar összefogásban legyőzzük a bennünk aggodalmaskodó, terhelő lelki és fizikai határokat. Hogy érezzük: közös jövőnk van, még akkor is, ha ezt mások száz év elteltével is rossz szemmel nézik, sőt ízléstelen módon ünneppé akarják emelni gyásznapunkat!
Barátom továbbra sem állt kötélnek, és nem is folytattuk a témát. Engem a düh kerülgetett. Nyugtattam magam, hogy tisztelnem kell a másik véleményét, mégis éreztem, hogy ilyesmiben nem lehet kompromisszumot kötni. Később magamban összegyűjtöttem érveimet:
1. Mások is szerveznek fájdalmas emléknapokat: január 27-e a holokauszt nemzetközi emléknapja, január 19-e a magyarországi németek elhurcolásának emléknapja, december 7-e A Pearl Harbor nemzeti emléknap, az Amerikai Egyesült Államok emléknapja stb.
2. Tény, hogy a magyarság számára gyásznap június 4-e, tény, hogy Magyarország 1920-ban elveszítette területeinek kétharmadát, s a magyar anyanyelvű lakosok egyharmada idegen államok lakójává vált, és az is tény, hogy ma 2021-ben a romániai magyarság jogainak teljeskörű gyakorlása messze áll az 1918-as gyulafehérvári ígéretektől…
3. Mindezt viszont nem azért kell felidéznünk minden június 4-én, hogy keseregjünk és siránkozzunk, hanem azért, mert felelősséggel tartozva egymás sorsa iránt, igenis kérnünk kell a gyulafehérvári ígéretek megvalósítását, mert anyanyelvünk és magyar kultúránk világát megőrizve szeretnénk szülőföldünkön továbbra is élni! Pünkösdi új lelkülettel, hittel a jövőben.
Idén, június 4-én a nemzeti összetartozás emléknapján Temesváron az Új Ezredév templomban találkozhatunk. Abban a csodás központban, mely magyar közösségünknek, a temesvári magyarság jövőképének épült, az összefogás megvalósulásában. A tervezett megemlékezés a temesvári magyarság összefogásának akaratát és fenntartó erejét tükrözi (politikai pártok és civil szervezetek egyaránt szervezik).
Gyertek ti is el erre a megemlékezésre, hogy bizonyítsuk, érvényesek Kányádi szavai: „vannak vidékek legbelül”…


26 May 2021
Írta admin
0 Hozzászólás