Ismerjük a végleteket. Mármint a szór­ványban élők magyar nyelvtudásával kapcsolatos végleteket. Az egyik: Te ilyen jól beszélsz magyarul? És követ­keznek dadogva dicsérő szavak… Miért ne tudnánk, tudhatnánk, ha magyarok vagyunk?
Mennyire vagyunk magya­rok? Ez a másik véglet. Mert a Bánsági Magyar Közéleti Lexi­kon adatgyűjtése során, hogy dinamizáljuk a folyamatot, szaklistákat készítettünk (jogászok, orvosok, peda­gó­gusok, könyvelők-közgazdászok, mű­vészek, közéleti személyek: a politika és a civil szféra szereplői), s a listán sze­rep­lőket sorban felhívtam. Többnyire po­zitív volt a hozzáállás, bár a kitöltött adatlapot a szereplést vállaló személyek alig 25-30%-a küldte vissza. És a többszáz telefonhívás során több olyan vá­laszt kaptam: a szüleim magyarok, én román iskolába jártam, román közegben élek – nem érzem magam magyarnak.
Mit lehet erre válaszolni?
George Pataki, New York állam korábbi kormányzója a magyar-amerikai kapcsolatok építője, nyíltan vállalja ma­gyar eredetét, magyarországi nagyszü­leit. Vagyis nyelvében nem, de közös­ségi emberként magyarnak (is) te­kint­hető – vállalja és tesz is ennek ér­de­kében.
A telefonbeszélgetések alkalmával a bizonytalankodóknak azt válaszoltam: ha vállalja magyarságát, később a nyelv­ismeret és a közösségi kapcsolatok is ezen az alapon pozitívan alakulhatnak.
Lassan egy éve indítottuk el a lexi­kon előkészítését és szerkesztését – mi­ért idézem éppen most ebbéli tapasz­- talataimat? Egy újsághír okán. Olvasom a Krónikában (május 6-i szám): Gabriela Szabo sajnálja, hogy nem ta­nult meg magyarul. A háromszoros vi­lágbajnok atléta, aranyérmes olimpikon, Besztercén született, szórványban – ahol ma­gyarok részaránya még a temesinél is alacsonyabb, intézményük is kevesebb. Helyzetük tehát nehezebb. És Szabó Gabriella, immár magyarul írom a nevét, mindjárt kiderül, miért, tehát a híres atléta, aki miniszteri székben is megfordult, arról beszélt egy portálon: sajnálja, hogy nem tanult meg magyarul. A 45 éves egykori sportolócsillag arra a kér­désre, hogy magyar nemzetiségű-e, ki­fej­tette, hogy vegyes családban született: édesanyja román, édesapja magyar, ám a családban sosem beszéltek magyarul, sem ő, sem a fiútestvére nem tanulta meg a nyelvet otthon. „Értek néhány szót, mivel van magyar közösség Besz­tercén, ahogy van német közösség is. A magyarok, a németek, a romá­nok utcáján gyerekeskedtünk. Középen találkoztunk, a parkban, és játszottunk. Értek né­hány szót, de nem tudok magyarul be­szélni. És ezt sajnálom”.
Mit jelentenek a vegyes házasságok? Ellenük szólni emberi méltóságunkat sértő. De az olyan házasság, amelyben a szülők nem adják meg a gyermek szá­mára az esélyt, hogy mindkét nyelvet és kultúrát elsajátítsák, szintén méltatlan helyzetet eredményez, mert az egyén he­lyett mások döntik el, mi legyen az identitása.
Gabriela Szabo rájött, jobb lett vol­na, ha megkapja apja nyelvének megta­nulási lehetőségét. Erre sajnos nem ér­vényes az ismert mondás: jobb későn, mint soha…