Detta monográfusa

A hadifogságból hazatért magyar katonák és Magyarország ínség sújtotta civil la­kossága megsegítésére, támogatására dr. Büchl Antal elnökletével 1946 februárjában Dettán segélyező bizottság alakult, amely a Park-Egylet helyiségében 1946., február 11-én tartott nagygyűlésén kezdte el gyűjtőakcióját. A szárazság próbálta Székelyföldről és Moldovából feltáplálás­ra, gondozásra 1946-1947-ben Dettára hozott gyerekekből 46-nak az élelmezését 14 magyar család vállalta magára. A jóté­kony­kodó famíliák között voltak dr. Büchl Antalék, dr. Farkas Lászlóék és özv. Büchl Ferencné is.
Magyar tudatuk és elkötelezettségük a Büchl család tagjainak előnyére is szolgált a 2. világháború utáni időszakban. A német családok számottevő hányadától eltérően, 1944. augusztus 23-a után a família nem kényszerült a nagyközség elhagyására. Büch­lék mentesültek 1945. január 16-án a munkaképes német nemzetiségű férfiak és nők összeterelése, bevagonírozása, és „ma­lenkij robotra”, jóvátételi újjáépítési munkák végzésére a Szovjetunióba való szállítása alól is. A dettai németek zömét 1949 őszéig, a Don-medence szénbányáinak egyikében, Kadievkán dolgoztatták. A lélekszám-csökkenés, a Szovjetunióba deportálás, valamint az agrárreform-törvény­be becikkelyezett jogfosztottság erősen meg­viselte, végzetesen megrendítette a német lakosság lelkületét, gazdasági és társadalmi helyzetét. A kommunista rezsim a szervezett társasági élet kereteit és fórumait – a Polgári Kaszinót, a Kratzer Antal Park-Egyletet, a Polgári Olvasókört stb. – haladéktalanul fölszámolták, kíméletlenül beszüntették.
Detta nagyközség valamint a Büchl-család életében is 1947. december 30.-val, a Román Népköztársaság kikiáltásával új történelmi korszak kezdődött. A bankokkal, az iparvállalatokkal – a furnír-, szappan-, tégla-, kendergyárakkal stb. – együtt 1948. június 11-én Detta és környékének malmait is államosították. Mivel „osztály­ellenségnek”, volt kizsákmányolónak tekintették és minősítették, 1948-ban meg­vonták ügyvédi jogosítványát, működési engedélyét. Törölték, eltávolították az ügyvédi kamarából.
A J. B.Tito ellenes sztálini politika éve­i­ben Románia dél-nyugati határát katonai védelmi övezetté nyilvánították és fejlesz­tették, amelyből siettek eltávolítani az “osz­tályellenséget”, a megbízhatatlan elemeket, a történelmi pártok tagjait, a régi hivatalnokokat és tiszteket, a szerb és né­met nemzetiségűeket, a kulákokat, Büchl Antal német származása, ügyvéd-múltja és kulákká minősítése okán került a kitelepítettek listájára.
Dettáról 62 családot „emeltek ki” 1951. június 18-án és telepítettek át a Bărăgan sztyeppéire, Bordușani község határába. Hátrahagyott ingóságaikat elárverez­ték. Büchl Antalék házában az állambiztonsági hivatal dettai szolgálata rendezkedett be. A „szelek országának” tartott sík­sá­gon a földbe mélyített, szalmával, náddal fedett viskók, önerőből összetákolt kuny­hók, házikók telepét Bordușani Noi néven önálló községgé nyilvánították. A községi tanács gyűléseinek jegyzőkönyveit éveken át Büchl Antal vezette. Büchl Antal és a feladattal megbízott értelmiségi társai 554 a Bánságból kitelepített család 1844 tagját vették jegyzékbe, nyilvántartásba Büchl Antal tanári állást kapott a Bordușani Noi telepen felhúzott, vastag, döngölt falu, nádfedeles iskolában, amelyen a deportált családok tanköteles gyermekei jártak. A négy tantermes, a leg­szük­ségesebb tanszereket és felszereléseket nélkülöző tanintézetet 1951. november 11-én nyitották meg.
Feleségével és három gyermekével Büchl Antal öt évet töltött a Bărăganban, a megpróbáltatások, a kihívások tömkelegével szembesült, viaskodott a száműzetésben. Gyermekeit sikerült iskolába já­ratnia. Feljegyzéseit a deportálásban is tovább írta. Dettával is foglalkozott naplójában: körvonalazta társadalmi fejlődésének erővonalait, nyomon követte családja és saját sorsának alakulását. A Bărăganban felserdült lánya, Schiff Júlia lényegében dr. Büchl Antal feljegyzéseit hasznosítva, „átemelve”, bőségesen idézve írta meg Bogáncsos táj című kötetét, amelyet 2017-ben jelentetett meg Budapesten a Magyar Napló Kiadó, s amelynek narrátora, főhőse a hely- és kultúrtörténész édesapa.
A Dettára 1956-ban visszatért dr. Büchl Antal a tanügybe helyezkedett el. Dettán, majd Gátalján oktatott, ahol magyar tagozat is létezett az általános iskolában. Egy idő után, az intézmények és ipar­vállalatok személyzetének átszűrésekor, „megtisztításakor”, 1958-ban az iskolából is menesztették. Megfosztották létalapjától, megélhetése biztosításának lehetőségeitől. Nem lehetett sem ügyvéd, sem pe­dagógus. Hónapokon át ingázott, amikor sikerült könyvelőként elhelyezkednie. „Évek hosszú során éppen csak megtűrtek a legkülönfélébb állásokban, majd az az elképzelésem is meghiúsult, hogy visszatérjek első szerelmemhez, szülőhelyem, Det­ta történelmének végiggondolásához és ku­tatásához. Elvették az igazolványomat, amellyel szabadon léphettem be bármely állami levéltárba. Nem kutathattam az elmúlt, és a hozzám hasonlóan félreállított időket” – írta keserűen, rezignációval feljegyzései egyikében.
A korlátozások, a támasztott nehézségek dacára, tovább folytatta a Bánság és Detta múltjának kutatását, feltárását. Hely-, gazdaság- és művelődéstörténeti cikkeit, tanulmányait a Korunk, Művelődés, Könyv­tári Szemle, Szabad Szó, Neuer Banater Zeitung, Tibiscus, Agrártörténeti Szem­le hasábjain közölte, írásaiban a svábok Bánságba telepítésének, a telepesfalvak építésrendjének, szerkezetének kiala­kulásával, a rizstermesztés temesközi meg­hosszabbításával, a mezőgazdasági szakképzés kezdeteivel, a vasútépítéssel stb. foglalkozott. „Egy asztalnál ülök a múlttal, visszaemlékszem rá, kutatva órákon át föléje hajlok, végig tapogatom, kikérdezem.” – jellemezte önmagát és munkálkodását.
Sikerült 1973-ra papírra vetnie, vég­legesítenie Detta nagyközség monográfiáját. „A kétkötetes kézirat aligha fog valaha nyomtatásban megjelenni, ezért letétbe helyeztem az általam alapított dettai iskolamúzeumban. Időnként megjelenik a saj­tóban egy tanulmány Detta múltjáról. Az idegen szerzőtől származó szövegben a magamét ismerem fel.”
Könyvének első részét Geschichte der Stadt Detta bis 1900 címen Müchenben sikerült német nyelven nyomdafestékhez jut­tatni. A bajor fővárosban jelent meg u­gyancsak 1979-ben Beträge zur Geschich­te der Gemeide Moravicza című füzete is.
Mihelyt sikerült egy közgazdászi állásra szert tennie, felkerekedett rajongásig szeretett Dettájáról, és beköltözött Temesvárra, ahol nehezen és körülményesen felsőfokú okleveleket szerzett fia és lánya élt. Az Ofcea utca egyik szép, mutatós villájában lakott a család. Dr. Büchl Antal sok időt töltött a megyei könyvtár dokumentációs- és sajtóosztályának olvasótermében. „Történelmi kutatásaim tárgya, mindig ugyanaz a nagyközség, ahol kicsiben meg­ismétlődnek az országban történtek. Minden átalakulóban van és mégsem változott meg semmi.” – jegyezte meg. 1978-ban telepedett ki Németország Szövetségi Köztársaságba. Münchenben töltötte élete utol­só két esztendejét. Tanulmányai jelentős hányada 1980. január 19-én bekövetkezett elhunyta után – postumus – jelentek meg az Ungarn-Jahrbuch, Deutsche Ostkunde, Südostdeutsche Vierteljahrerblätter és más szakkiadványokban. Szövegei legtöbbjét lánya, Schiff Júlia fordította németre.
A „svábból jött magyarban”, dr. Büchl Antalban mindig megfért a kettős kötődés, hovatartozás érzése: „Fizikai és lelki voná­som német származásomból ered. Szeretem a pontosságot, a rendet, a fegyelmet és a rendezett körülményeket magam körül. A büszke, a vereséget nem tűrő magyar­ság­hoz az vonz, ami már apámat is lenyűgözte, a gyász és az öröm valódisága, a romantikus, hősies, patetikus, egekbe törő, halálosan komor, adakozó és vendégszerető lélek.”