Azt mondod, Trianon, azt mondom kibeszéletlen. Többszörösen is. Illetve: beszélnek róla magyarok, románok meg sokan mások – de kibeszéletlen, mert elbeszélünk egymás mellett. Mindenki csak a saját szavát, igazát (?) mormolja-kiabálja, s a másikra alig figyelünk oda. Alapérzésünk: úgyis hiába mondjuk – de azért mondjuk. A magun­két…
Mit is mondunk mi? Hogy Trianon igazságtalan volt. Diktátum volt. Katasztrófa volt, magyar nem­zeti katasztrófa.
Van olyan román, aki nem mondja azt, hogy így van jól, úgy kell a magya­roknak. Hanem idézi Nicolae Iorga ro­mán történészt és politikust: „Mint olya­nok, akik szívünkben hordozzuk az emberség kultuszát, saját hosszú, évszá­zados tapaszlatunkból is megértjük má­sok igen nagy erkölcsi fájdalmát, amikor vesztesként a legnagyobb szerencsétlenség szakadt rájuk. […] Teljes lelkünkből együtt érzünk a magyarokkal, akiknek faji értékeit képesek vagyunk értékelni, miként azt is látjuk, hogy a szörnyű sze­ren­csétlenségnek a válsághelyzetben elkövetett hibáik és tehetetlenségük is oko­zója volt…” Ezt a Iorga-idézetet mi­ért nem tanítják az iskolában? Miért nem fontos (hivatalos berkekben), hogy a román-magyar közeledés lehetséges pallói léteznek, csak fel kell hívni ezekre a fi­gyelmet?
Miért nem akarjuk érintett felekként látni a teljes képet? A győztes Jugosz­lávia és Csehszlovákia már nem létez­nek, Ukrajna a virulens és fasisztoid nacionalizmus útjára tévedt. Románia min­dent megtett annak érdekében, hogy az akár (részleges) területrendezés lehe­tetlenné váljon. Magyarország a határo­kon átnyúló nemzeti egység kimun­kálásán dolgozik, a környező országok minimális segítségét is nélkülözve…
Ha megnézzük, miként teljesítettek a térség államai az eltelt száz év alatt, ak­kor nem biztos, hogy Magyarország lesz Trianon legnagyobb vesztese. A nemzet nagyot veszített, de az ország mai állapota láttán arra kell gondolni, hogy biztosan halad a választott úton.
Erdély, a Partium, Bánság, Bukovina vesztették a legtöbbet, többet, mint Ma­gyarország és mint Románia… Hol vannak a zsidók, felszámolódtak a szászok, a svábok, a cipszerek, a landlerek, az örmények, a lengyelek, jórészt a rutének és a huculok is, jórészt a szerbhorvátok és a csehek és szlovákok is. Elsöpörte a tör­ténelem a kb. 2 milliós görög-katolikus vallási közösséget, ebből a világból magyarok százezrei és románok milliói választották a migrációt.
Az említett régiók helyzete közigazgatási szempontból penibilis, sikerült a fanarióta hagyományt behurcolni, a he­lyi világot lezülleszteni, általánossá tenni a korrupciót és a hozzá nem értést. Következtetésként pedig: szükség van az autonó­miára, a köz­ponti hatalom le­bontására nem a kisebbségek érdekében, ha­nem a román nemzet megmentése érdekében…
Állítólag Iuliu Maniu mondta egykor Szilágysomlyón, szűkebb körben: „Va­jon megbocsát az utókor, hogy hozzájá­rultunk ahhoz, hogy segédkeztünk egy magasabb civilizáció Balkánhoz történő annektálásában?”
A fenti gondolatokat Tudor Duică tette közzé a fészbukon, aki eszmefuttatását így fejezi be: akár mondta ezt Maniu, akár nem – a kérdés marad.
Aki nem tudná, Tudor Duică villa­mosmérnök, publicista, civil aktivista. Transzilvanista, aki hisz a román-ma­gyar párbeszéd lehetőségében. Közös érdekünk, hogy szavai minél szélesebb körben ismertek legyenek.