Arad megye legrégebbi épen megmaradt vára a borosjenői. A XVI. században, a török veszély erősödésekor épült, a XVII. században a Rákócziak erősítették, bővítették. Jelentősége az erdélyi fejedelemség végváraként megerősödött. Egy évszázad alatt többször került török kézre, a múlt század elején még állt a várban épített kis mecset is. Utolsó jelentősebb felújítására XIX. század második felében került sor. Azóta több célra is használták, legutóbb speciális iskolaként működött.
A boropsjenői városi önkormányzat uniós pályázaton 5 millió eurót nyert el az erődítmény restaurálására. Az összeg nem túl nagy, ezért az első fázisban csak a belső terek restaurálását tervezik. A várban egy történelmi és egy néprajzi múzeumot szeretnének berendezni. Az első komolyabb felajánlást két borosjenői család tette. Demeter Lia és ifj. Demeter Rudolf családi hagyatékukat ajánlották fel. Demeter Rudolf órás-ékszerész és fia, Demeter Tibor tévé- és rádiószerelő évtizedeken keresztül szorgalmasan gyűjtötte a település történetére vonatkozó minden tárgyi dokumentumot: szerszámokat, használati tárgyakat, fegyvereket, írásos dokumentumokat. Tekintélyes nagyságúra dagadt a gyűjteményük.
A somosdkeszi születésű Nicu Pintea összegyűjtötte a fiatal korában Borosjenő és Sikula térségében használt román népviseletet, népi használati eszközöket, mezőgazdasági szerszámokat. Most ezeket szeretnék rendezni és egy múzeummá fejleszteni.
A kisváros polgármestere, Călin Abrudan a 2021-2027 közötti EU-s költségvetésben szeretne újabb forrásokat is megpályázni, amellyel bővíteni is fogják a várat, helyrehozzák a betömődött vizes árkot, valamint az időközben lebontott két várbástyát is.
Ujj János
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- November 2025
- October 2025
- September 2025
- August 2025
- July 2025
- June 2025
- May 2025
- April 2025
- March 2025
- February 2025
- January 2025
- December 2024
- November 2024
- October 2024
- September 2024
- August 2024
- July 2024
- June 2024
- May 2024
- April 2024
- March 2024
- February 2024
- January 2024
- November 2023
- October 2023
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Időjárás


06 Aug 2021
Írta admin
0 Hozzászólás