A prefektusi hivatal kedden munkatalálkozóra hívta meg a megye polgármestereit. A tanácskozáson a prefektus és jómagam mellett, a megyei tanácselnök és két kormányfőtitkár helyettes is részt vett. A találkozó témái: az elfogadott Anghel Saligny vidékfejlesztési program, a közbeszerzési törvény módosításai, a közbeszerzési szerződésekre vonatkozó építőanyag árak aktualizálása, az energetikai törvényre vonatkozó változtatások és az Országos Helyreállítási Terv. A kormányfőtitkár helyettesektől megtudhattuk, hogy az Anghel Saligny vidékfejlesztési program olyan infrastrukturális befektetéseket fog finanszírozni, amelyeket sem az Országos Helyreállítási Tervből, sem európai uniós forrásból nem lehet megpályázni. Konkrétan úthálózat építés és felújításról, vízhálózatok, csatornahálózatok és földgázhálózatok kiépítéséről van szó. A program összköltségvetése 50 milliárd lej, lebonyolítási ideje hat év. A pályázati eljárás a digitalizáció jegyében egyszerűsített, csakis elektronikus formában lehet benyújtani a dokumentációt, elektronikus aláírással ellátva.
Energiaügyben megtudhattuk hogy a módosítások értelmében a közigazgatási egységeknek jogukban áll majd saját forrásból kibővíteni az energiaszállító hálózatokat, a koncesszióval rendelkező cégek helyett, majd utólag ezek a cégek 5 év alatt megtérítik a befektetést az önkörmányzatoknak. Az Országos Helyreállítási Tervvel kapcsolatban elhangzott, hogy a közigazgatási egységek 2 milliárd eurós keretet kapnak orvosi rendelők, bölcsődék, óvodák, oktatási központok létrehozása, illetve energiatakarékossággal, megújuló energiával és digitalizációval kapcsolatos projektekre.
Járványügyi helyzet. Megyénkben a fertőzöttségi arány 1,01 ezrelékre emelkedett, Temesváron pedig 1,13 ezrelékre. Temesszékás községben 6 ezrelékkel jelenleg a legmagasabb a fertőzési arány, Torontálgyülvész, Bukovec, Denta és Daruvár községek 3 ezrelék felett vannak, illetve további nyolc közigazgatási egységben 2 ezrelék feletti a fertőzöttségi arány. A koronavírusos fertőzések számának növekedése folyamatos, kedden megyénkben 105 új esetet regisztráltak, az elvégzett tesztek száma több mint napi kétezerötszáz, 143 személyt ápolnak kórházban koronavírussal, ebből huszonkilencet az intenzív osztályon, tízzel többet mint egy héttel ezelőtt.
Molnár András alprefektus az alábbi e-mail címekre eljuttatott kérdésekre válaszol: molnar.avm@gmail.com; hetiujszo@yahoo.com


08 Sep 2021
Írta admin
0 Hozzászólás