Modernségbe oltott hagyomány

Csillagórás esztendővé vált Méliusz József pályáján 1932. Nagyon sok minden történt vele 12 hónap leforgása alatt. „Őrült tempóban dolgozom. Itt volt Demeter János néhány napig és hozott munkát, ugyanis végleg felrobbantjuk az Erdélyi Fiatalokat, amennyiben egy röpiratot adunk ki, amelyben az egész erdélyi magyar középosztállyal leszámol a mi baloldali frakciónk. […] egy nagy tanul­mányban az Erdélyi Fiatalokat mészárolom le. Éppen ezen a véres munkán dolgozom” – írta egyik feljegyzésében. A törzsgárda szétesése, polarizálódása, egyik szárnyának balra fordulása s nem utolsósorban a marxizmus eszméivel beoltódott Méliusz József támadásai, kampánya az erdélyi ifjak mozgalmának megfenekléséhez, majd kimúlásához vezetett. A radikalizálódott Méliusz József egyértelműen s egyre szorosabban a kommunisták táborához csatlakozott.
Gaál Gábor, akivel elmélyülő atyai-fiúi barátságba került, a Korunk társszerkesztőjének hívta meg leszögezvén, hogy ha a katonaságtól „kiszuperálják, alkalmazom! Különböző lehetőségek volnának. – Mást nincs kedvem ide venni. Magára volna szükségem.” Nelovankovits József Bukarestben, a királyi testőrség kötelékébe katonáskodott. Leszerelése után Gaál Gábor felkérésének, hívásának eleget téve az 1932/1. számtól „mint helyettes szerkesztő belépett a lap kötelékébe”. 1934-ben a Korunk fõmunkatársává léptette elő Gaál Gábor, aki egyszemélyben volt „szerkesz­tője, kiadóhivatali főnöke, titkára, korrektora és levelezője a lapnak”, amelyet erő­sen féltett a betiltástól, az ellehetetlenítéstől. Mivel nem volt román állampolgár, Damoklesz-kardként fenyegette az esetleges kiutasítás veszélye, réme. Társszer­kesz­tőként Méliusz József képezhette vol­na a fedezetet, a világnézeti folyóirat továbbéltetésének garanciáját.
Hamar kiderült azonban, hogy a lap bevételei, anyagi forrásai nem bírják a segédszerkesztő honorálását. Megmentve a főszerkesztőt – úgymond – az éhenhalástól, Méliusz József átköltözött a Cenk alatti városba, ahol az országos elterjedésű polgári radikális újság a Brassói Lapok belső munkatársává szegődött, ahol 1934–35-ben kitanulta, elsajátította az újságírás mesterségét. 1935-től a dr. Füzi Bertalan, majd Kacsó Sándor szerkesztette rangos napilap temesvári-bánsági tudósítójaként tevékenykedett. A Korunk kolofonjában továbbra is főmunkatársként szerepeltette.
Házasságot kötött 1932 derekán Hoff­mann Klárával, (1910–1950) női divatáru-üzletet és -műhelyt vezetett Temesvár központjában a Ferdinand (volt: Ferenc József, ma: Győzelem) tér 8. szám alatt, a 2, világháború végéig. Teológiai záróvizs­gája letételével Méliusz József 1933-ban lelkészi képesítést szerzett. Az egyházi szolgálat – a palást, az igehirdetés, a prédikálás – azonban egyáltalán nem vonzotta. Azon gondolkodott, hogy Párizsban a Sorbonne-on folytassa, egészítse ki filozófiai tanulmányait.
Családalapítását követően Méliusz József a szabványostól, a megszokottól, az átlagostól elütő villát terveztetett a műépítészeti oklevelet Stuttgartban és Zürich­ben szerzett Bleyer Györggyel (1907- 1970), aki nemcsak nemzedék-, hanem esz­metársa és meghitt jóbarátja is volt. A fiatal Bleyer György, aki Németországban került közelebbi kapcsolatba a kommunista mozgalommal, építészelméleti szakcikkeket közölt a kolozsvári Korunk fo­lyóirat hasábjain, amelynek főmunkatársa, temesvári exponense és képviselője Méliusz József volt. Korunk-munkatárs, íróbarátjának, Izsák-Bálint Lászlónak nyilatkozva vázolta fel temesvári háza történetét: „Építettem egyszer régen egy házat Temesváron. Tervezője temesvári volt, Stutt­gartban tanult. A pallér temesvári volt. Az ácsok, kőművesek, az iparosok temesváriak voltak. A téglát Zsombolyáról hoztuk. Abba a házba egy vidám, galamb­dúcos székelykapun át lehetett bejutni. Öreg Dávid Dénes faragta Fenyéden. Onnan hoztam haza. A kemencéket a küsmödi Bereczky Zsigmond hajdan-készítette parasztrokokó csempéiből raktuk. Az újabb csempék egyikére felírva: 1901-ben, a mester 75 éves, A kapu kirohadt, szertetört, a maradékát most szállítottam Bukarestbe, ide rakom a szobámba. A csodás csempéket összetörték a ház érzéketlen és felelőtlen lakói, áthozattam egy ládában a diribdarab cserepeket is. Még nem tudom, mihez kezdünk. Küsmödön a gané alól kapartam ki a legszebb darabokat, padlások koszos, füstös, pókhálós zugaiból. Abban a temesvári lakásban Breuer Marcell Dessauban tervezett Bauhaus-csőszékei fogadták barátaimat kényelmes beszélgetésre. Rómában a Via Borghesén, a Modern Művészetek Múzeumában találkoztam ugyan­ezekkel a székekkel. Ezek is elvesztek. Az­tán megkerültek. Dessau, vagyis a Bauhaus, Fenyéd, Küsmöd, Breuer Marcell, Dávid Mózes és Bereczky Zsigmond csodálatosan megnyugtató harmóniában fértek meg egymással Temesváron. Akárcsak most, ez a kevés tovább élő, sebzett maradék itt, Bukarestben, a magyar irodalom e déli végpontján”.
A jellegzetes, eredeti architektúrájú, széles tornácú, kétszintes házba rendszeresen betért egy-egy kiadós „kényelmes be­szélgetésre” Kakassy Endre, Takáts Lajos, Endre Károly, Szilágyi András, Franyó Zoltán, dr. Bürger Ernő, Szobotka András és baloldali beállítottságú társaik. A Korunk főszerkesztője, Gaál Gábort vala­hány­szor Temesvárt fölkereste, Méliusz József látta vendégül párját ritkító Ofcea utcai házában. Nemegyszer pihenőszabadságát is Temesvárott töltötte Gaál Gábor, akinek sugallatára és ösztönzésére Méliusz József 1937-ben hozzálátott a Város a ködben című regénye írásához. A könyv címét is Gaál Gábor adta a vonaton, amelyen Temesvárról átutaztak Aradra, bensőséges találkozóra a Korunk olvasóival, barátaival és támogatóival. A szerző eredetileg a Család a tájban címet szándékozott adni „lírai monográfiájának”, amelyet a „családról, városról, gyermekkorról, háborúról, polgárságról, nemzeti- és osztályeszmélésekről” szándékozott Marcel Proust valamint a magyar falukutatók írásai hatására papírra vetni. A készülő regényből részleteket, lekerekített fejezeteket közölt a Korunk, a Moszkvában kiadott Új Hang, a szerbiai Kalangya, a Brassói Lapok. A kötetté szerkesztett könyv kinyomtatását, megjelentetését megakadályozták a zavaros világpolitikai események, a gazdasági feltételek és lehetőségek megnehezedése, a 2. Bécsi Döntés, illetve a 2. világháború kitörése. Méliusz József regénye csak meg­írása után három évtizeddel, 1969-ben hagyta el a nyomdát Bukarestben, az Ifjúsági Könyvkiadó gondozásában. A regény kéziratának hányattatott, kalandos sorsát, „viharos utóéletét” függelékként közölt külön fejezetben vázolta fel és hozta nyilvánosságra a Város a ködben szerzője.
Magyarországon és Csehszlovákiában járt 1936 őszén. Papírra vetett úti élményei, benyomásai tanúsága szerint baloldali politikai-kulturális rendezvényeken vett részt Pozsonyban, Kassán, Prágában. Személyes kapcsolatba került többek között Barta Lajossal, Fábry Zoltánnal, Forbáth Imrével. Temesváron találkozott a Jugoszláviában élő Sinkó Ervinnel, akit felesége révén rokoni szálak fűztek a Béga-parti városhoz. Felesége társaságában 1937-ben egyetemi tanulmányai színhelyét, Svájcot kereste fel, ahol az emigrációba kényszerült, Nobel-díjas német író­val, Thoman Mann-nal is találkozott. Len­gyel­országnak a hitleri Németország általi lerohanása kezdetétől, 1939. szeptember 1-jétől 1940. augusztus 30-ig Méliusz József kerek egy éven keresztül naplót vezetett.
Temesváron maradt Méliusz József a 2. Bécsi Döntést követően is, amikor a bánsági magyar értelmiségiek közül többen is az „anyaországba” vagy Észak-Erdélybe távoztak. Szerepet játszott ebben, hogy felesége utolsó hónapos várandós volt, valamint az is, hogy a Kolozsvárra bevonult magyar hatóságok betiltották a Gaál Gábor szerkesztette, erősen és nyíltan baloldali Korunkot.