Négyes döntő tornát rendeznek a női Bajnokon Ligájában
Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) a férfiak BL-sorozatához hasonlóan a női Bajnokok Ligájában is lehetőséget ad arra, hogy a legjobbak négyes döntőben döntsék el a végső sorrendet. Az első négyes döntőre már a következő, azaz a 2013-2014-es idényen sor kerülhet. A “Final Four” tervezett időpontja 2014. május 3-4. Az EHF szeptember 10-ig várja a pályázatokat a rendezési jogért versenybe szálló nemzeti szövetségektől, majd szeptember 20-án hoz döntést. Amennyiben nem érkezik megfelelő pályázat, a “Final Fourt” leghamarabb a 2014-2015-ös idényben vezethetik be a női Kézilabda Bajnokok Ligájában. A négyes döntő megrendezésére a klubok mellett a nemzeti szövetségek, csarnokok, ügynökségek vagy egyéb szervezetek pályázatát is várják. Márciusban Michael Wiederer, az EHF főtitkára Budapesten – miután találkozott a magyar szövetség vezetőivel – bejelentette: nagy az igény a magyarok részéről, hogy az első női BL négyes döntő törnának Budapest legyen a házigazdája. A férfiak mezőnyében 2010 óta rendeznek négyes döntőt a legrangosabb európai klubsorozatban.
Dudás József


15 Aug 2013
Írta admin
0 Hozzászólás