Többéves kitartó és a tel­jes­ségre törekedő munkát követően elkészült a történelmi Bánság va­lamennyi magyar közös­ségé­nek emlékjeleit felleltározó mo­nu­mentális mű, amelyet 2014 húsvéti nagyhetében, április 15-én a szerző, Szekernyés János és a kiadót képviselő Szász Enikő, a Temesvári Magyar Nőszö­vet­ség elnöke jelenlétében mutat­tak be a temesvári Gerhar­di­num Római Katolikus Teológiai Lí­ceum dísztermében összegyűlt nagyszámú érdeklődőnek. A ren­­dezvény megnyitójában Szász Enikő, a könyv felelős ki­adója, projektmenedzsere is­mer­tette a technikai munkatársi csoportot, amelynek köszön­he­tően jelent meg magyar, román és angol nyelven A magyarság emlékjelei a Bánságban című hiánypótló kö­tet. A felelős kiadó megkö­szön­te az igényes grafi­kai szer­kesztést Kálmán Enikő­nek, a ma­gas minőségi szinten elő­állított fényképanyagokat Sárosi Valentina fotósnak, a román nyel­vű fordítást dr. Sütő Udvari Magdának, az angol nyel­vű tol­mácsolást Vallasek Mártának, a szövegekben be­csúszott hibák ki­javítását Lázár Ildikó, Luzán Katalin és Joó Ildikó korrek­to­roknak, illetve kö­szönetet mon­dott a támogató állami- és ma­gán­intézmé­nyek­nek, vállalko­zók­nak.

A még nyomdafesték illatát árasztó tekintélyes méretű köny­vet Halász Ferenc, történelem­szakos tanár, főtanfelügyelő­-he­lyet­tes mutatta be. Az előadó Szekernyés János 960-tól da­tál­ható sokrétű és rendkívül gaz­dag munkásságának összegzését kö­vetően ismertette a könyvet, hangsúlyozva, hogy e kiadvány formába öntve teljesíti a szerző több évtizedes gyűjtési munká­jára alapozódott missziós külde­tését, a utókor számára átmen­teni a múlt és a jelenkor magyar ér­té­keit. A szellemnek és a szemnek is örömére válik a kö­tet forga­tása, nemcsak a történé­szeknek, kutatóknak, hanem min­denki szá­mára, aki e térség iránt ér­dek­lődik – hangsúlyozta az előadó, aki a kötet számos po­zitívuma közül a közérthető nyelvezetet, a Temesköz telepü­léseire lebon­tott, nemzeti­sé­gek­re vonatkozó 1910-es és 2011-es népszám­lá­lási adatokat, a tár­gyalt telepü­lé­sekre vonatkozó forrásanyagok megjelölését, a rendkívül gazdag bibliográfiát és a tárgyalt régiók részletes tér­képeit emelte ki, arra buzdítva a résztvevőket, hogy az elődeink ál­tal létrehozott értékek előtti fő­hajtással fogadják szere­te­tükbe a könyvet.
A könyvbemutató alkalmá­val Szász Enikő felelős kiadót, nő­szövetségi elnök asszonyt, aki a Székely László hajdani fő­építész munkásságát feltáró al­bum (szin­tén Szekernyés János munkája) megjelentetését is fel­vállalta, arról kérdeztük, miért tartotta fontosnak e mű megje­lentetését: „Nagyon régóta ta­pasztalom, hogy a hivatalos ro­mán történe­lem­értelmezés és köz­vélemény jószerével tudo­mást sem akar venni a magyar etnikum léte­zé­séről a Bánság­ban, és arról a hozzájárulásról sem, amelyet a magyar közösség hozzáadott a térség arculatához. Ez a maga­tar­tás tükröződik pél­dául abban is, hogy a város ut­cáinak villa­mosárammal való megvilágítása európai elsősé­gé­nek emléket ál­lí­tó köztéri alko­tá­son magyar szö­veg nem sze­repel, ugyanakkor számos, a Trianon előtti „ma­gyar” idők­ben, magyar polgár­mes­terek és magyar szakemberek által meg­valósított, a térség fej­lődésére rendkívüli hatást gya­kor­ló újí­tást, fejlesztést sem em­lí­tenek, mintha tudomást sem akar­nának venni mindezekről, vagy szán­dé­kosan hallgatják el. A fentieket alátámasztó példa a Szégyen-szoborral kapcsolatos vita: a mai román vezetés nem kívánja tu­domásul venni, hogy az al­kotás sérti a magyar közösség ér­zékenységét. Az említett és sok más tényező hozzájárult ahhoz, hogy eldöntsem szükséges és kötelező megmutatnunk ér­té­ke­in­ket nem csak a következő ma­gyar nemzedékek számára, ha­nem a többségi közvélemény előtt is bizonyítanunk kell ér­tékteremtő jelenlétünket e táj­ban. Amit Szekernyés János a könyvben leírt és bemutatott meg­felle­bbez­he­tetlen tényei a bán­sági magyar közösség ter­mékeny és értékte­remtő létének. Másrészt bevallott célunk volt hitelesen ábrázolni a Bánság haj­dani földrajzi, törté­nel­mi, kulturális egységét. A há­romfelé szakadt tájegység a múlt szint­jén összetartozik, és bízunk ab­ban, hogy a jelenleg ta­pasz­tal­ható közeledési folyamatoknak kö­szönhetően újra szoros szá­lak­kal kötődhetnek egymáshoz az országhatárok bármely olda­lán álló közösségek. Meglátá­som sze­rint ez a kötet az egy­más­­ra­ta­lálást, a kapcsolatok erő­sítését is szolgálja.”

Szekernyés Jánost az évti­ze­dekig tartó munkafo­lyamat, a történelmi Bánság települései­hez kapcsolódó él­mé­nyeiről kér­­dez­tük. „Az anyaggyűjtési fo­lyamat már évtizedekkel ez­előtt elkez­dő­dött, amikor a Romániai Magyar Irodalmi Le­xi­kon munkatársa­ként a régió témához kapcsolódó anyagai­nak feltárásával foglal­koztam. Az archívumokban fellel­hető ko­rabeli sajtókiadványokat kutat­va tapasztaltam, hogy a la­pok­ban közölt eseményekről a köz­vélemény nem tudott, illetve a ré­gióban született személyiségek munkássága, megvalósításaik is feledésbe merültek. Helytör­té­neti érdeklődésem egyik indítéka volt ez. A másik indíték a haj­dani Látóhatár diákönkép­ző­kör­höz kapcsolódik, ahol eldöntöt­ték, hogy minden évadot egy vá­ros­lá­to­gatással zárnak a részt­vevők. E séták levezetésére en­gem kértek fel, és bizony fel kel­lett készül­nöm annak érdekében, hogy hi­teles és sokrétű adatok ismerteté­sével tegyem vonzóvá a sétákat az érdeklődő fiatalok számára. E „séták” anyagára, és természe­te­sen további kuta­tá­sokra ala­pozva születtek meg a Temesvári Rádió magyar adá­sá­ban húsz éve rendszeresen su­gár­zott Temes­vári séták és a HETI ÚJ SZÓ-ban rendszeresen közölt Temesvár kövei címet vi­selő hely­­történeti sorozatok. Elmond­hatom, hogy a kutatások során a magyar közösség által létreho­zott rengeteg érték fel­térképe­zé­sé­re adódott lehetőség, és a mos­tani könyv szerkesztése során azt hittük, hogy a leg­ap­róbb rész­letekig mindent, az egy­kori vár­romok, kastélyok, udvarházak képeit és fellelhető adatait is az Olvasó elé tár­hatjuk. E ter­ve­in­ket felülírta a va­lóság, ugyanis óriási mennyi­ségben gyűlt a ma­gyar vonat­ko­zású műemlékekkel, emlék­je­lek­kel, emléktáblákkal, mű­alkotá­sok­kal kapcsolatos a­nyag, ezért talán egy, az épített örökséggel foglalkozó kötetben kerülhet sor a fentiek bemutatá­sára. Sajnos egyes emlékjelek el­tűn­tek, saj­nos nagyon sok az u­tób­bi é­vekben, elég csak az Ady-em­léktáblára, vagy Podlipny Gyula síremlékére gondolni. A teljes­ség­re törekedve igyekeztünk az eltűnt emlékjeleket is belefog­lalni a könyvbe, a fellelhető fény­­képek és írásos dokumen­tu­mok alapján. A teljesség és az egy­ség jegyében kerültek be a könybe a Bánság magyarországi kilenc telepü­lésén, a Szerbiához csatolt és a Romániában levő települé­se­ken fellelhető magyar emlék­je­lekkel együtt. Érdekes­ség­ként em­líthető, hogy a je­lenleg Sze­gedhez tartozó Szőreg is hajdan a Bánsághoz tartozott, és innen, le Orsováig, nagyon sok tele­pü­lést bejártunk, a hely­szí­neken készítettünk fényké­pe­ket, ahol mód nyílott erre, do­ku­men­tu­mo­kat gyűjtöttünk, a leg­több helyen a római katolikus és a refor­má­tus lelkipásztorok sze­mélyében segítőkre találtunk. Úgy gondo­lom, hogy ilyen vo­nat­kozásban kiadványunk e­léggé dokumen­tált, természe­te­sen nem lehet mindent átfogó, de igyekeztünk a könyvet azzá tenni. A könyv dokumentum ér­té­két növel az, hogy minden te­lepülést az első okleveles em­lí­tésétől az 2011-es népszámlálás adatainak közlé­séig, lexikon­sze­rűen bemutat­tunk, feltüntetve az ott született jeles személyiségek neveit is, úgy gondolom, hogy az emlékjelek vonatkozásában si­került a Bán­ságról egy encik­lopédikus igényű könyvet össze­állítani. Külön kie­melném a fényképanyagok elké­szí­tő­jének, Sárosi Valentinának, aki hősies kitartással járta végig árkon-bokron keresztül velünk együtt a Bánságot, és Kálmán Enikő grafikai szerkesztőnek hoz­zá­já­rulását a könyv igényes megje­lentetéséhez. Utóbbi, rend­kí­vüli ihlet sugallatára a kötet fedő­lapján a csáki templom Szent István-vitráliáját dolgozta össze egy a Kimmel-kápolnán le­vő szoborral. Arról az emlék­hely­ről van szó, amelyről az el­múlt na­pokban olvashattuk a helyi saj­tóban, hogy egy roma család bir­tokába került, és most jo­gosnak tűnik félelmünk, mely szerint a könyvünk címlapján lát­­ható szobor maholnap eltűn­het a mostani helyéről. Bánsági kuta­tá­saink során azt tapasz­taltuk, hogy a magyarországi te­lepülé­seken kiemelt figyelmet fordíta­nak az emlékjelek megőr­zésére. Sajnos, a szobor­csonkí­tá­sok vi­szony­latában Szerbiá­ban talál­ható a legtöbb at­ro­citásnak nyo­mait viselő alkotás, nemcsak ma­gyar, de szerb sze­mélyiségek szob­rait is ellopták, megcson­kították vagy festékkel fújták le. Meglepett, hogy na­gyon sok szerbiai településen máig őrzik a titoista korszakban készült em­lékműveket, sőt szov­jet emlék­mű­veket is találtunk. A fentiek közül is felvettünk né­há­nyat a könyvbe, ugyanis nagyon sok emlékművet magyar nyelvű fel­irattal láttak el. Sok helyen a lehetőségek függvényében gon­doz­zák az emlékműveket, másutt kevésbé fordulnak megfelelő gondoskodással feléjük. Példa erre a csatádi (Lenauheim) hely­­zet, ahol a község köz­pontjában áll Radnai Bélának a neves né­met költőt és a múzsát ábrázoló köztéri szobra, de ugyanakkor a helyi temetőben, a kiváló zene­tudós és orgona­mű­vész Járossy Dezsőnek a sírem­lékét ledön­tötték. Útjaink során a legkülön­bözőbb helyzetekkel találkoz­tunk. A papdi (Bobda) Csávossy-mauzóleum rendkívül rossz álla­potban van, a vitrálok mosta­ná­ban tűntek el. Az, hogy rengeteg emlékjel tűnik el kész­tetett arra, hogy ezt a könyvet meg­jelentes­sük. Persze furcsa meg­lepetések is adódtak: Hor­vay Jánosnak Sissi királynét áb­rázoló és Karánsebesen fel­ál­lított szobrá­nak a maradványai a könyv el­készülte után kerültek elő, ami­kor egy ortodox kápol­nát kezdtek el építeni, egy helyi iskola udva­rán. Tudomásom sze­rint a helyi múzeumban egy külön teremben állították ki ezeket. Nagyon le­hangoló a te­metők helyzete, ren­geteg sírhely került felszámo­lásra a családok kihalása, illetve az új tulajdo­no­sok felelőtlen­sége, gondatlan­sága miatt. Ki­rívó példa erre Ormós Zsigmond hajdani főis­pán sírjának esete.”
A könyvbemutatót a Csiky Gergely Színház művészei, Molnos András és Mátray László szavalatai színesítették.
 
A rendkívül igényes kivite­lezésű könyv legelső lapján Ipolyi Arnold nagyváradi püs­pök, a magyar művészettör­té­net-kutatás egyik úttörője sza­vait nyomtatták, intő jelként a jelen­kor olvasójának, idézzük: “Az a nemzet, mely értékeit vesz­ni hagyja, saját síremlékét készíti.”
A fenti sorok tükrében rend­kívüli jelentőséggel bír a könyv, és bizonyos, hogy az utánunk következő nemzedékek értékel­hetik igazi értékén a most nyom­dafestéket látott kiad­ványt. Az bizonyosan kije­lenthető már most, hogy amint a mai hely- és kultúrtörténészek a dicső elődök Berkeszi István, Szentkláray Jenő, Pesty Frigyes vagy Borovszky Samu műveit joggal tekintik forrás­mun­kák­nak, a jövő szakemberei szá­mára a világ­háló által biztosított tengernyi (sok­szor megle­hető­sen pontatlan) adat ellenére is, Szekernyés János e legutóbbi, enciklope­dikus jellegű munkája, a benne foglalt adatok, adalékok és kie­gészítések miatt, meg­ke­rül­hetet­len.
*
A kötet megvásárolható a Mária téri Könyvesboltban (tel.: 0256-220542) és a kiadónál (tel.: 0722-696899).