A képlet ismerős: ha valamilyen ro­mán válogatott a megfelelő magyar vá­logatottal játszik, akkor az már nem sport: érzelmek összecsapása. A nemzeti gőgtől a rosszindulatig, a csakgyőzniszabad szind­rómától a nemzetárulásig mindenre volt már példa ilyen mérkőzések kapcsán. Vagyis a sportot, a játékot ronda politikává alakítja a román köz­szellem.
Ha hokisok mérkőzéséről van szó, akkor a helyzet még érzé­ke­nyebb, értsd: durvább. Ha a piros-sárga-kék hokisok kikapnak a piros-fehér- zöldesektől, akkor, mivel többé-kevésbé két magyar együttes játszik, csak más-más nemzeti mezben, fellobban a gyanú és a vád, hogy a székelymagyarok eladták a meccset a magyarmagyaroknak, akik között szintén vannak székelyek.
Úgy hozta a sors, hogy hosszabban autózván a szlovéniai, nemrég zárult ho­ki­világbajnokság előtt, híreket hallgattam. Az egyik sporthíres összeállításban megszólaltatták a román szakszövetség főtitkárát, bizonyos Alexandru Nistor urat, aki a román esélyekről igen pozitívan beszélt. Ugyanis a hoki VB második értékcsoportjának a küzdelmei végén a 2 legjobb csapat feljut(ott) a nagycsoportba, az elitbe. A főtitkár olyan derűlátó volt, hogy szinte ugrált örömében. Nem emlí­tette, hiszen ugye, mellékes, hogy a ro­mán csapatban 6 (3 orosz, 2 ukrán és 1 szlovák) játékos honosított, nemrég ka­pott román állampolgárságot, a székely hokis válogatottak száma 13, etnikai ro­mán 3. Mesélte, hogy a csoportban mindenki megverhető, még a szlovénokat is elkaphatja a román csapat, de a többieket, mármint Litvániát, Dél-Koreát és Ma­gyarországot szinte kötelessége legyőzni. Miként 2019-ben, most is képes lesz a po­zitív meglepetésre – akkor jutott vissza Románia az elit csoport második érték­osztályába.
Ezek után valóban meglepetésnek számíthat, hogy Szlovénia 9:1-re lehengerelte a román csapatot, Dél-Korea 4-1-re verte a Nistor által dicsért együttest. A litvánokkal valóban szoros volt a meccs (0:2-ről lett 5:4 oda), a legjobb a pályán Molnár Zsombor volt. Az utolsó, Ma­gyarország elleni mérkőzésnek nem volt tétje: Románia kiesik, Magyarország feljut. Az eredmény (4:2) senkit nem le­pett meg, és a román csapatot senki nem szidta mérkőzés után.
És akkor kreáltak egy balhét, a szé­kely himnusz eléneklése ügyével.
Mivel a drága sajtó hihetetlen mennyi­ségű badarságot írt össze, három kérdésre kerestem a választ. Milyen himnuszt énekeltek? Mikor énekelték? És ki énekelte?
A hoki olyan sport, hogy nemzetközi versenyen egy himnusz hangzik el: a győztes csapaté a mérkőzés végén. A román himnuszt a ljubjanai stadionban nem játszották le. A magyart ugye többször, pontosan háromszor. És háromszor a székely himnuszt is – minden magyar győzelem után, a magyar himnusz bejátszásával együtt énekelt a magyar közönség, akik a magyar himnusz után szük­sé- gesnek érezték elénekelni a székely himnuszt is. Érdekes, nem volt semmi gond, senki fel sem figyelt arra, hogy civilizáltan egy második himnuszt is véghallgatott a csarnok. Mivel a végén énekelték, a győztes csapat tiszteletére játszották, te­hát a vesztes csapat nem tekintheti sértő­nek, hogy a magyar csapat székely tag­jainak külön is kifejezték köszö­netüket.
Végül a ki énekelt kérdésre kellene válaszolni. A román csapattal egyetlen újságíró utazott Ljubjanába, Emil Hossu-Longin, aki az események tanújaként egyértelműen azt nyilatkozta, hogy a já­té­kosok nem énekeltek együtt a közönséggel, hanem tisztelettel álltak, ahogyan ilyenkor illik. Olyan videót senki nem posztolt, ahol énekeltek volna a székely hokisok.
Szóval rendes politikai balhét sikerült kavarni a székely himnusz kapcsán, megszólaltak olyanok is, mint Sorin Grindeanu miniszterelnök helyettes, aki dúlt-fúlt, de nem feledte odatenni nyilatkozata elejére, hogy temesváriként igenis tudja, mi a multikulturalizmus. Termé­szetesem nem tudja – ez a nemzeti, kulturális sokszínűség elve, vagyis ideológia – neki legfönnebb van magyar ismerőse, akinek tán járt a lakásában… De az a baj, hogy tájékozódni sem tud, miként az ügyben pattogó pártvezérek és parlamenti figurák. A történet a klasszikus figyelem­elterelés egyik esete, nehogy kiderüljön, hogy a hokiszövetség táján nagy bajok vannak (a nemzeti mezeket a reptéren adogatták oda a játékosoknak, Tőke Zoltán kapussal nem kötöttek szerződést, s ha véletlenül megsérült volna, minden költség rá hárult volna), hogy az utazó küldöttségben több olyan személy vett részt, akinek semmi köze nem volt a válogatotthoz. Arról sem beszélnek a román hoki hivatalosságai, hogy az általuk lenézett magyar csapat feljutott a legfelső elit-csoportba: a hokiszövetség honlapján látható szöveg szerint feljutott Szlovénia, Magyarország a második…
Azt viszont láthatta mindenki, aki rátévedt a Román Olimpiai Bizottság honlapjára, hogy e tisztes testület jelentette az Antidiszkriminációs Tanácsnak, hogy ebben az esetben Románia egyik nemzeti szimbóluma elleni vétségről van szó, és példás büntetést kérnek.
Ilyenkor gondol arra az egyszerű polgár: mekkora az Isten állatkertje!…