Azt valamennyien tapasztaljuk, szomorúan, hogy az addig is zűrzavaros életünket az orosz-ukrán háború teljesen átalakította. A háborús őrület kirántotta alólunk a kis székecskét, amelyen próbáltunk egyensúlyban maradni. Látjuk: az oroszok tébolyult háborújára az európai (EU-s) vezető politikusok elmezavaros választ találtak ki. Mert olyan még nem volt a modern kor beköszönte óta, hogy energiahordozókat ne lehessen eladni. Arra volt már sokkoló példa, hogy nem volt ener­gia, bár mindenki nagyon szerette volna, hogy le­gyen. És a mi EU-s vezéreink energia vonalon akarták megszorítani az oroszokat. Bődületes öngól. Az eredményt látjuk a benzinkutaknál és jönnek a gázszámlák is…
Mit lehet ilyenkor tenni? Érthető az ukránok se­gély­kiáltása, minden józan ember szolidarizál velük. De ismert igazság, az ing van közelebb, nem a kabát. Segítek, de nem úgy, hogy azzal magamnak kárt okozzak. Ezt be kell látni.
Vagy nem? Zeng és zúg a német közvélemény kül­ügyé­rük, a zöldpárti Annalena Baerbock minapi kijelentése miatt. Mert a természetbarát fiatal (negyvenes) hölgy egyáltalán nem lányos zavarában, hanem tuda­tosan azt találta mondani, nyilvánosan, hogy: „Ha azt az ígéretet teszem az ukrán embereknek, hogy »mellettetek állunk, amíg szükségetek van ránk«, akkor azt be is akarom tartani. Nem számít, mit gondolnak a német választóim, de én teljesíteni akarom az ígéretet az ukrán népnek.”
Ki érti ezt? Mert én nem!
Ebben a helyzetben nem egy háziasszony nyilatkozott a családjával kapcsolatos zűrről vagy zavarról, hanem a német külügyminiszter. Ha személyes nyilatkozat volna, akkor valóban az adott szó betartása elsőrendű igény.
De a német külügyminiszter nem tekinthet el egy sor tényezőtől. Először is nem saját munkájával kaparta össze magának a miniszteri bársonyszékecskét, hanem egy párt jelöltjeként. Első közelítésben tehát a pártjának tartozik felelősséggel és elszámolással. Másodsorban a német kormány tagja, s a kormány a német nép előtt felel azért, hogy miként intézi a közügyeket, milyen prioritásokat jelöl ki, s ebből minden egyes kor­mánytagra milyen kötelező elvárások hárulnak. Harmadsorban, de közelről sem utolsóként kell említeni a választópolgárokat, akik Annalena asszonyra személyesen is voksoltak.
Egy politikus szabadsága korlátozott. Amikor ezt a pályát választja, elkötelezi magát a köz szolgálatára. S az egyes döntések, a dilemmatikus helyzetek feloldásai az általános politikusi kötelmeket nem írhatják felül. Mert ha igen, a politikus kiír(t)ja magát abból a világból, amelynek felelős tényezője. Most ez történt.
A nyilatkozatot követő skandalum során a (látni: botcsinálta) miniszter magyarázgat, csűr-csavar, de az inkriminált mondat elhangzott: „nem számít, mit gondolnak a német választóim…” Most ne arra gondol­junk, hogy ez a kijelentés mire utal: a háború végét mintha nem is akarnák, a cél, az oroszok legyőzése – bármi áron. Mit jelenthet ebben a kontextusban az oroszok legyőzése – ennek tisztázására is hosszabb fej­tegetésre volna szükség.
Vegyük észre, az Európa legnagyobb gazdasági hatalmát jelentő Németországnak ki az egyik kulcs­minisztere? Egy politikai niemand. Ekkora bakival még a bukaresti kormányból is repülne. Hogyan lehe­tett miniszter? Az egész egyenes ágon vezet vissza Angela Merkel sokat idézett migránsos kijelentéséhez: Wir schaffen das! Mármint jöhetnek a migránsok, meg­oldják a helyzetet. Nem sikerült. Láttuk a jobboldal vereségét, meg azt is, hogy németföldön sincs meg a politikai váltógazdaság emberi feltétele. A korábbi ellenzék nem volt képes kitermelni a kormányzási felada­tokra méltó garnitúrát. És szerephez jutnak Annalena és társai.
Nagyon rossz irányba halad a német politika. Az a Németország, amelyre évtizedeken át felnéztünk, nincs többé. Ennek a helyzetnek egyik ijesztő szereplője Annalena Baerbock. Nem csoda, ha az orosz külügy­miniszter, Szergej Lavrov gúnyosan megjegyezte: a kijelentés „fantasztikus gyónás” volt.
Erre a válaszom: megnéztem, Annalena nem hívő. Igen, hitetlen. Saját munkáját illetően is. Úgy kell neki. És a németeknek.