Az oroszlános bérház

A Kunz-sor kapcsán hivatkoztunk már a Kunz Károly tég­lagyáros és háztulajdonos építette Liget út 7. (most: 3 August 1919, nr. 3.) szám alatti bérházra, amely magasságával, stílusával és homlokzati kiképzésével harmonikusan illeszkedett a Steiner Miksa és Heymann János emeltette szomszédos emeletes palotákhoz.
A felszámolt kincstári fatelep területének parcellázásakor a IV.-es 398,25 négyszögöles házhelyre vevőként Kunz Károly virilista jelentkezett 24 korona 50 filléres árat ajánlva négyszögöléért. Némi huzavona, többszöri halasztás után fogadta el 1900. május 28-i rendes közgyűlésén a városi tanács a felkínált 9536 korona 63 filléres vételárat. Kétemeletes bérház építésére 1902. szeptember 6-án kapta meg Kuncz Károly a 16862/902 számú engedélyt. A hely- és építészet-történé­szeknek ezidáig nem sikerült kideríteniük, tisztázniuk, hogy ki tervezte a szecessziós, szobor- és domborművekkel, valamint kovácsoltvas ékítményekkel dúsan megrakott, ikonografikus épületet, amely mindössze néhány hónap leforgása alatt került tető alá. Az oromzatot egy hatalmas oroszlán szobor­alakja uralta két felmagasodó téglatest között. A 2. emelet ablakai között csinos, formás hölgyek domborművei sorakoztak. Reliefben megformált fejek zárják az áloszlopokat. A 3695-ös lakhatósági engedélyt 1903, október 29-én állította ki a városháza mérnöki hivatala. Vonzó, megnyerő külseje da­cára kezdetben az igénylők, az ügyfelek nem nagyon tolongtak, hogy lakást béreljenek a Kunz-palotában. Több lakrész 60-90 napig üresen várt a beköltözködőkre. Egyébként az Andrássy út 3. szám alatti bérházat birtokló tulajdonos sem költözött be a díszes, vadonatúj saroképületbe, továbbra is a fivérével, Kunz Józseffel karöltve vezetett téglagyár telepén, a Buziási út 16-18. szám alatt élt családjával. A Kunz József és Társa cégnevet viselő iparvállalat főterméke, a tégla mellett, cserepet is gyártott, valamint mechanikus és elektromos gépek összeszerelését, javítását is vállalta. Irodájukat és üzle­tüket a Belvárosban, a Jenő herceg utca 1. szám alatt, az id. Kunz József és Hartl Ede által 1853-ban emelt, épületben tartották fenn. Az Erzsébet utcáig nyúló saroképületben székelt a Start Biztosítási Iroda is, amelyet ugyancsak a Kunz-testvérek vezettek. A Temesvárott született Kunz Károly 1888-ban érettségizett a kegyesrendiek főgimnáziumában. Virilista jo­gon, a legnagyobb adót fizető polgárok egyikeként évtizedeken át tagja volt a városi tanács törvényhatósági bizott­ságának. A Kunz-testvérek a Béga-parti település tehetős, dúsgazdag polgárai sorába tartoztak. Hosszú időn át Kunz Károly parancsnoka volt a gyárvárosi önkéntes tűzoltó-egyletnek. Több mint féltucat ingatlant birtokolt főként a Gyárváros területén.
A fatelep helyére elsőként felépült négy bérpalotának a tulajdonosai 1910-ben azt kérték a városi tanácstól., hogy az épületeik mögött elterülő területből engedjen át, adjon el számukra 6-6 méternyi területet. Kérésüket a tanács tagjai pozitívan bírálták el, s jóváhagyták a telkek kiegészítését. Kunz Károly birtokába négyszögölenként 60 koronáért 55.2 □2-öl telekrész került. Időközben Kunz Károly Liget úti bérpalotáját – nem lehet tudni milyen okból és megfontolásból – 1916-ban eladta a budapesti Hermann Bertalan-cégnek, amely a Liget úti palota mellé a Névtelen (1908-tól Vécsey Károly, ma: Dionisie Linția) utcában egy újabb bérházat emeltetett, amelyet Fodor Gábor koncipiált. Nem kizárt, hogy mindkét épületnek a temesvári műépítész volt a tervezője.
A Gyárvárosban, a Liget út 7. szám alatt lakott Csendes Lipót, aki papírkereskedését, könyvnyomdáját és könyvkötészetét a Belvárosban, a Zápolya utca 5. sz. alatt üzemeltette. A nyomdát, a papírkereskedést és a könyvkötészetet a Kinizsi utca 2. szám alatt Csendes Jakab létesítette 1889-ben. Könyveket, alkalmi kiadványokat, folyóiratokat nyomtatott a tipog­ráfia, köztük a Városi Közlönyt, a Délvidéki Tanügyet, a Zuhanyt, a Délvidéki Sportot stb.
Közismert személyisége volt Temesvár köz- és politikai életének dr. Bürger Ernő ügyvéd, akinek az Augusztus 23 sugárút 3. szám alatti bérpalota nyújtott kényelmes otthont. Ügyvédi irodája a Jenő herceg, majd a gyárvárosi Fő utcában fogadta az ügyfeleket. Lugoson született 1886. április 7-én. Középfokú tanulmányait szülővárosában, Versecen és Temesváron végezte. 1904-ben érettségizett. A Budapesti Tudo­mány­egyetem jogi karának növendéke volt 1904-1908 kö­zött. Oklevele megszerzését követő jogászgyakornoknak iratkozott be a temesvári ügyvédi kamarába: dr. Szenes Emil, dr. Rosenthal Mór temesvári és dr. Zala Emil lugosi ügyvédi irodáiban praktizált. 1910-1911-ben jogi és államtudományi dok­torátust szerzett. A neve magyar fordításából formált anag­rammal – Goór Pál – jegyzett, aláírt verseket, műfordításokat és prózai írásokat közölt a Temesvári Hírlapban és a Magyar Dél-követőket tömörítő Dél Irodalmi Társaságnak, Az I. világháború kitörésekor besorozták s a frontra vezényelték. 1918 őszén Budapesten részt vett az őszirózsás forradalomban, majd 1919 márciusát követően a Magyar Tanács­köztársaság sajtóirodáján dolgozott. Kun Béláék elűzése után nem Nyugatra menekült, hanem visszatért Temesvárra, ahol kommunista propaganda kifejtésének vádjával nyomban le is tartoztatták. A két világháború közötti évtizedekben politikai tevékenysége miatt sűrűn került rácsok mögé. Bátran vállalta a letartóztatott, vád alá helyezett illegális kommunisták védelmét. A börtönben meghalt Fónagy János 1929. április 7-i temesvári temetésén s az azt követő tiltakozó megmozdulásokon részt vett és letartóztatott munkások jogvédelmét is vállalta és ellátta. A felségsértés és lázítás vádjával a bíróság, majd ítélőtábla elé idézett szakszervezeti vezetőt, Müller Kálmánt sikeresen védte 1933-ban. Kiállt Juhl Mór baloldali meggyőződésű orvos, valamint a neves bukaresti ügyvéd, Laurențiu Pătrășcanu ügyében, érdekében is.
Zsidósága és kommunista meggyőződése, mozgalmi szerepvállalása miatt 1940-ben nevét törölték az ügyvédi kamara névjegyzékéből. Nem gyakorolhatta mesterségét. 1942-1944 között internáltként megjárta a vapniarcai, a grosolovoi illetve a zilvásárhelyi és karánsebesi munkatáborokat. 1948 januárjában vették csak vissza az ügyvédi kamarába. Prókátorkodott, majd mintegy mozgalmi múltja honorálásaképpen kine­vezték Temes megye, majd az ország közigazgatási átszervezését követően Bánát tartomány néptanácsa jogirodájának vezetőjévé. 1956-ban betegnyugdíjba vonult. Magas életkort ért meg. Lakásában értékes műalkotásokat őrzött.
Barátságban, majd élénk levelezésben állt a Dél és a Holnap irodalmi társaságok alapító tagjával, két csoportosulás között kapcsolattartó „hídemberével”, a lankadatlanul ingázó ifjú poétájával, a szerb költő és műfordító Manojlovics Tódorral (1883–1968), Nagybecskerek szülöttjével Cornel Grofșorean (1881–1949) temesvári ügyvéd, újságíró, lapszerkesztő, szociológus, politikus, aki a két világháború közötti évtizedekben a Kunz-féle bérpalotában lakott. Ügyvédi szigorlatukra készülve Nagyváradon ismerkedett meg s kötött barátságot a két jogászjelölt. A Nagykomlóson született Cornel Grofșorean 1919-et követően a Bánság köz-, politikai, társadalmi és szellemi életének vezéregyéniségévé vált. Két rövid szakaszban – 1921-1922 és 1931-1932 között – polgármesterként állt a Bánság fővárosa élén. 1926-ban Temes-Torontál megye prefektusa és országgyűlési képviselője volt. Legjelentősebb, legnagyobb horderejű megvalósításának a Bánság-Körösvidék Társadalomtudományi Intézet 1932. má­jus 22-i megteremtése és irányítása bizonyult. 1946-ig, amíg a kommunista hatalom be nem tiltotta, irányította a szociológiai kutatóintézet munkáját. Gyümölcsöző munkakapcsolatban állt Dimitrie Gustival, a „román szociológia atyjával”, aki több alkalommal is fölkereste Temesvárott. Falukutatókként az intézet tagjai, munkatársai a tájegység több községében végeztek mélyre ható, alapos helyszíni felméréseket, beható vizsgálatokat. Eredményeiket nyomtatásban is megjelentették, tanulmányokban, monográfiákban összegezték. A történész Ioachim Miloia múzeumigazgatóval indította meg 1933-ban Revista Institului Banat-Crișana címen a társaság negyedévi folyóiratát, amelyet 1946-ig szerkesztett. Manojlovics Tódorral folytatott levelezését, amely hagyatékében megőrződött Valeriu Leu (1952–2009) történész szándékozott három – román, magyar és német – nyelvű kötetben megjelentetni. Terve megvalósításában a resicabányai múzeum tudós munkatársát megakadályozta 2009. augusztus 21-én bekövetkezett halála.