Öröm és felelősség

Szombaton, advent utolsó vasárnapja előtt, a Várbástya Egyesület szervezésében karácsonyi ünnepség színhelye volt az újra otthonunkká lett Magyar Ház.

Tamás Péter, Magyarország temesvári tisztletbeli konzulja, a Várbástya Egyesület elnöke, házigazdai köszöntőjében üdvözölte a ven­dé­geket kifejezve örömét, arra a felelősségre is hivatkozva, amely a magyar közösségre hárul miután megkapta ezt a csodálatos ajándékot. Kö­zös­ségünk felelősségét ahhoz hasonlította, ami a szülőkre hárul egy újszülött gyermek felnevelésében, mert – mint mondta – ese­tünkben a mi közös gyermekünk maga az újjászületett Magyar Ház, amelynek sorsáért közös a felelősségünk. A felújítási munkák eddigi eredményeit bemutatva, a további tervek ismertetése után kérte a közösséget, hogy elődeink példáját követve téglajegyek vásárlásával járuljanak hozzá a tervezett felújítás megvalósításához. Pál József Csaba megyés püspök imádkozott azért, hogy közösségünk tagjai Istennel, önmagukkal és a különböző irányultságú embertársaikkal békében és szeretetben gyümölcsöztessék a Magyar Ház nyújtotta kiváló lehetőségeket.
A Szász Enikő színművész, Szabó Abigél és Makkai Gergő Botond, Tasi Tibor valamint Szabó Janka és Nagy Anna, Petőfi-ösztöndíjasok közreműködésének köszönhető karácsonyi hangulatot teremtő ünnepi irodalmi-zenés műsor után állófogadáson folytatódtak a beszélgetések.
Mit jelent immár saját otthonunkban, meghitt hangulatban ünnepelni a kará­csonyt – nem megtűrtként, mint sok éven keresztül az ÚJ SZÓ által szervezett év­búcsúztató találkozókon? Az alábbi rövid összeállításban az öröm és felelősség jegyében osztjuk meg Olvasóinkkal is a résztvevők lélekemelő érzését kifejező szavait.

Pál József Csaba, megyés püspök.
Nagyon kellemes érzés, hogy ez a ház összefog kölönféle felekezeteket, különféle gondolkodású magyarul be­szélő, érző embereket. Egyre jobban érezzük azt, hogy egy nagy család vagyunk, egyre jobban megismerjük egymást, aminek van olyan hozadéka is, hogy alkalomadtán tudjuk egymást segíteni. Ezért is, öröm van ma a szívemben.

Tamás Péter, a Várbástya Egyesület elnöke.
Nagyon jó érzés, hálásak vagyunk a sorsnak és a Jóistennek. Tudjuk, hogy még tatarozás alatt van a mi visszaszerzett hajlékunk, de örvendünk, hogy össze tudtunk jönni, és a Magyar Házban együtt ünnepelhetünk. Óriási élmény, hogy valóban, immár nem megtűrtként hanem saját épü­letünkben, a saját otthonunkban, a mi kultúrpalotánkban ünnepelhetünk, mert ahogy logónkon is használjuk A Ma­gyar ház az otthonunk. Egyre több rendezvényt fogunk itt, a kialakított tereken szervezni, mindenkit várunk, ez mindenkié, töltsük meg lélekkel is a mi otthonunkat.

Molnár András ügyvéd, az RMDSZ Temes megyei szervezetének elnöke.
Különleges élmény részt venni a Magyar Ház Karácso­nyon, hiszen ez az első olyan alkalom, amikor úgy ünnepelhetünk, hogy az ingatlan ismét a bánsági magyar kö­zösség tulajdonában van. Érezni lehetett a meghitt hangulatot és azt, hogy magunkénak tartjuk ezt a házat, remélem jövőre sokkal többen leszünk majd ezen az ünnepen, talán megtöltve a báltermet is.

Kovács Zsombor evangélikus lelkipásztor.
Ami történt, az a mögöttünk hagyott évnek a legna­gyobb meglepetése, nyugodtan nevezhetjük csodának. Akik abban a visszaszerzési küzdelemben benne voltak, jól tudják, hogy mekkora kálvárián mentek keresztül és ennek ellenére sem sikerült megnyerni a pereket. Azt az örömet, hogy most tulajdonosként vagyunk itt ebben a házban, szavakban nem lehet kifejezni. Örülök annak a kezde­mé­nyezésnek is, hogy újra téglajegyek vásárlásával, mint annak idején, amikor a Magyar Ház épült, lehet hozzá­járulni az otthonossá tételéhez. Bár azt is tudni kell, hogy annak idején, néhány temesvári arisztokrata nagyvonalú hozzájárulása nélkül a téglajegyekből származó összeg nem lett volna elegendő ennek a csodálatos palotának a felépítéséhez. Az inkább szimbolikus téglajegyvásárlás ma is hozzájárul ahhoz, hogy a magyarság még inkább saját tulajdonának érezhesse ezt a házat.

Bodó Barna, a Szórvány Alapítvény elnöke.
Ilyenkor az ember több érzéssel küzd, elsősorban az öröm, hogy végre… másodsorban a felelősség, hogy ezt meg kell őrizni. A Magyar Ház megőrzése, legalábbis számomra azt jelenti, hogy a visszaszerzését segítség nélkül nem lehetett volna megvalósítani, de a megőrzését nekünk, a helyi közösségnek kell vállalni. Harmadsorban pedig arra gondolok, hogy mit lehet, mit kellene, mit tudok én tenni azért, hogy ez hosszú távon a miénk maradhasson, milyen szinten, milyen módon, milyen egyéni szerepvállalással tudom ezt a nagy ügyet segíteni.

Szegedi Lajos vállalkozó, a HETI ÚJ SZÓ Baráti Kör alelnöke.
Hála Istennek, hogy megértük ezt a napot!… Nagyon jó érzés. Ugyanakkor én szeretettel emlékszem vissza azokra az évekre is, amikor még nem volt a miénk a Ház, és Graur János meghívott minket az ÚJ SZÓ szerkesztőségébe ka­rácsony és újév között, amikor ünnepi hangulatban talál­koztunk ismerősökkel, barátokkal a Magyar Házban, amit mindig magunkénak tekintettünk. Nyilván, nem lehet leírni azt a mai csodálatos érzést, hogy saját otthonunkban ünne­pelhetünk. A sok bizonytalanság, kilátástalan küzdelem után ennek valóban nagyon örülök.

Bartha Csaba, a Temesvári Rádió magyar adásának szerkesztője.
Amikor mondtam a feleségemnek, hogy ma este kará­csonyi és évbúcsúztató ünnepségre megyek, azt kérdezte, hogy az ÚJ SZÓ szerkesztőségébe? Mondtam: nem, a Ma­gyar Házunkba, s lám most, hogy újra kimondtam liba­bő­rös lettem. Különös ez, valami beteljesedési érzés, amikor tulajdonraggal ejtjük ki, hogy a Magyar Házunk, miután annyi évig valóban csak megtűrtek voltunk benne. Jóllehet személy szerint nem tettem túl sokat érte, de azért úgy érzem, hogy egy icikét-picikét az enyém is.

Szekernyés János, közíró, helytörténész.
Hosszú harc árán sikerült idáig eljutni, mindenképpen ez nagy elégtétel. Ezt sem kell elfelejteni. De tényleg örvendjünk annak, hogy ezt a házat birtokba vettük. Most azon múlik, hogy mennyire sikerül majd élettel megtölteni. Nemcsak azzal, hogy intézményeket sikerül itt elhelyezni, de azok működjenek is, és nemcsak szűkkörű, elit vezető­réteg érezze magát otthonosan ebben a házban, hanem min­den magyar, aki itt él ebben a városban és tájegységben. Felmerült, hogy különböző helyiségeket, termeket híres magyar személyiségekről nevezik el. Javasolni fogom, ugyanis itt nem hangzott el az eddig felmerült nevek között Jakabffy Elemér neve, akinek meghatározó szerepe volt a Magyar Ház megteremtésében, felavatásakor ő tartotta a megnyitó beszédet, és nem beszélve arról, hogy húsz éven keresztül szerkesztette a Magyar Kisebbség folyóíratot, iro­dája volt ebben a házban, tehát mindenképpen megér­de­melné. Akárcsak legközelebbi munkatársa Páll György, aki az Országos Magyar Párt bánsági tagozatának főtitkára volt és, akivel könyvet is írtak A bánsági magyarság húsz éve Romániában címmel Azt kívánjuk, hogy legyenek új Jakabffyak, új Páll Györgyök, minél több olyan ember, aki tenni tud, és tenni akar a magyarságért.

Sütő-Udvari Magda, fogorvos.
Ezeken a rendezvényeken, amelyeket itt szervezünk a meghatódottságtól szinte elsírom magam. Azelőtt is, akár­hányszor ebbe a házba jöttem mindig úgy éreztem, hogy hazajövök. Persze, hogy más az, amikor ez a hazajövetel a mi házunkat jelenti. Ezért remeg most is a hangom. Én na­gyon boldog vagyok, és úgy gondolom, hogy büszke lehet a gyermekem, hogy én részese lehettem ennek a csodának. De, hogy ez valóban csoda legyen, szükség van a közösség alkotó és hozzájáruló erejére.

Szász Enikő, színművész.
Hihetetlen boldogságot érzek, annak ellenére, hogy el­költöztem Magyarországra, lélekben nem tudtam elszakad­ni Temesvártól. Sohasem fogom azt mondani, hogy megyek haza Szentendrére. Vagy azt mondom, hogy megyek haza Temesvárra, vagy azt, hogy megyek haza Székelyudvar­hely­re a szülővárosomba. Én nagyon kötődöm Temes­vár­hoz és az itteni magyarsághoz, amelyet 40 éven keresztül igye­keztem kultúremberként szolgálni. Természetesen hihe­tet­len öröm, hogy a magyar állam jóvoltából sikerült vissza­vásárolni ezt a hajlékot, aminek óriási szerepe lesz a jövő­ben is, mint ahogy a múltban is az volt a magyar inden­titás, a kultúránk megtartása szempontjából. Úgy látom, itt mindenki összefog, egyfelé húz, közösséget próbál működtetni, bármilyen féle-fajta kulturális, szociális, vagy akármilyen világnézettől, vallástól, politikai hovatartozástól füg­get­lenül.

Albert Zoltán, vállalkozó.
A mi családunkban a Magyar Ház eltulajdonítása állandó tüske volt, hiszen a dédnagyszüleink is hozzájárultak ennek a hajléknak a létrehozásához. Nyilván, nagyon nagy öröm az, hogy most saját otthonunkban ünnepelhetjük a karácsonyt. Minden magyar embernek öröm, sőt minden igazságszerető embernek elégtétel az, hogy visszakerült ez az ingatlan a jogos utódokhoz.

Vetési Zoltán, a Demokrácia Központ irodavezetője.
Hosszú harc előzte meg ezt az örömteli napot. A te­mes­vári magyar közösség soraiból sokan közreműködtek ab­ban, hogy ezt megéljük. Sokaknak köszönhető, hogy hosszú évek során folytatott küzdelem után legalább volt mit vissza­kapni, hogy megmaradt a lehetőség arra, hogy – ha a törvény erejével nem is – az anyaország támogatásával visszavásárolhassuk.

Somogyi Attila, a Bolyai János Szakkolégium prog­ramfelelőse.
Több év köt engem is a Magyar Ház jelenkori történe­té­hez, az ifjúsági szervezetben, az RMDSZ-ben tevékeny­ked­ve végigkövettem azt a harcot, amit folytattunk a Ma­gyar Ház visszaszerzéséért. Rendkívüli érzés, hogy most a saját házunkban, meghitt hangulatban ünnepelhetünk ezen a kis karácsony előtti találkozón. Nyilván, hogy most már előre kell tekinteni és meg kell tölteni élettel ezt a haj­lékot, mert csak akkor lesz igazán a mienk, ha sikerül alkotóan viszonyulnunk hozzá, és idehozunk minden olyan jó és hasznos dolgot, amivel hozzájárulhatunk ahhoz, hogy élet kerüljön a magyarok házába Temesváron.