Nemcsak a fővárosoknak van a vendéglátás szempontjából (is) érdemleges vonzáskörzete (vagy ahogy az anyaországban mondják, számunkra furcsán csengő, más jelentéssel asszociált szóval: agglomerációja), hanem a többszázezres nagyvárosoknak is.
Ahogy Budapest körül igen izgalmas célpontokat kínál például Gyál (Galopp Major), Budakeszi (Gesztenyés nagyvendéglő) vagy Biatorbágy (Füge), úgy Kolozsvárról is megér egy kiruccanást az Andrásházán működő, nem mellesleg karakteresen magyar Bonanza, a tordaszentlászlói, szintén magyar Tamás bisztró, vagy a gasztronómiai csúcsokat nem ostromló, de szerethető a Csáni vendéglő Magyarfenesen.
Temesvár vonzáskörzetéhez is több kisebb-nagyobb település tartozik, Gyüregtől Újmosnicán át Tesöldig. Eddig csak Ötvényt és Újszentest sikerült nagyjából feltérképezni a vendéglátás szempontjából, ami persze nem véletlen, Ötvény a Béga gátján futó, a szerb határig tartó remek bicikliút mellett helyezkedik el, itt már akkor megnyitottak a helyek a nagy lezárás után 2020 májusában, amikor a város még aludt. Újszentes pedig útba esik, ha úgy akarjuk, Aradról Temesvár felé. (Többnyire nem úgy akarjuk, mert amit nyer az ember a gáton kétszeresen elveszti a réven, Újszentesen majd Temesváron araszolva, de nem nagy ez a veszteség, s ha eleve célba veszünk egy éttermet, akkor megéri azt vállalni.)
Nézzük mit kínál az Trianon előtt majdhogynem színmagyar, a rendszerváltás idején enyhe magyar többségű városka, melynek ma már több, mint 20.000 lakosa van, akiknek a település román wikipédia oldala szerint kevesebb, mint 5%a magyar. (A magyar oldal csak 2002-ig követi a város etnikai megoszlását.)
A legszínvonalasabb étteremnek az igényes a beltérrel és itallappal (borban sokkal erősebbek, mint sörben, utóbbi műfajban csak nagyipari multitermékeket kínálnak, míg a borok között fellelhető például a nemzetközi klasszisnak számító Chablis Premier Cru) illetve átlag feletti konyhával rendelkező Riba tűnik. Jóféle bruschetta-val indítottunk tavalyi látogatásunk alkalmával. „Három az egyben” jelleggel kaptunk egy prosciutto crudo-sat, egy lazacosat és egy paradicsomosat, melyeket minivágódeszkára erősített gránitlapon tálaltak esztétikusan. A lazac remek volt, kívül pörzses, belül szaftos, ahogy annak lenni kell. Banálisnak tűnik, de érdemes megdícsérni a mellé adott krumplipürét is, amin bizony egyébként kifejezetten jó helyek is elbuknak időnként. A burgerrel már nem volt ekkora szerencsénk. Bár érdeklődtek, hogy miként süssék meg húst, a szépen formázott, kellő nagyságú húspogácsa túl tömör volt, s a kért medium fokozat helyett well done-ra sütötték. S mindez nem elég, a buci is szárazkás volt. Jópont viszont, hogy az élvezhető steakkrumpli nem származott mirelites zacskóból. A profiterol égetett tészta részét helyben sütötték, tölteléke ízletesnek bizonyult, de némi finomhangolást elbírt volna ez a desszert. Összességében az ajánlott kategóriába tenném az egységet, melyről további részletek itt olvashatók: https://karpatiaettermek.hu/hely/riba-etterem/.
Figyelemre méltó a Galaxy Shopping üzletközpont keretében működő Sushi Master, ahol jó minőségű alapanyagokból kellő rutinnal kifejezetten jó sushikat készítenek sokféle változatban, elfogadható áron.
Ritka eset, hogy olyan helyről szóljak méltatólag, melynek fő attrakcióját nem teszteltem, de annyira meggyőző volt az a beszélgetés, amit január első napjaiban folytattunk a Trattoria Con Amore (Conac utca 22) üzletvezető-séf-tulajdonosával s egyben felszolgálójával, hogy ezt mégis megteszem. Kiderült, hogy ketten viszik a fiával az éttermet, nem cél a nagy népszerűség, nem akarják az üzletet bővíteni, nem reklámozzák magukat, örülnek, hogy ketten eleget tudnak tenni a fogyasztói igényeknek. Ugyanakkor törekednek a minőség megőrzésére. Mivel gyér volt a forgalom ottjártunkkor, már kikapcsolták a pizza kemencét és idő előtti zárást terveztek, így csak egy-egy sört ittunk, de biztosan visszatérünk pizzázni. Szinte kizártnak tartom, hogy ezzel a szerény, de minőségorientált hozzáállással ne süssenek élvezetes pizzát.
Jó híre van a Papa mobil burgerezőnek, de sajnos zárva találtuk, így a Burger Mafia-ban vigasztalódtunk. Kifejezetten tetszett a hely, egyedül valami rendes sört hiányzott volna a nagyipari helyett, mondanám az üvegpoharat is, de azért legyünk realisták, egy food truck zsánerű helyen ezt szinte képtelenség megoldani. A szaftos burger remek harapásélményt adott, jó volt a hús, a zsemle s a belevalók is. Mindehhez kellemes, igényes zene szólt a hetvenes évek elejéről.
Nem állítom, hogy bármelyik bemutatott hely feltétlenül megér egy külön utat Temesvár belvárosából, de aki örömét leli a gasztro-turnézásban, az felfűzheti őket egy láncra, vagy ha eleve Újszentesen vagyunk bármi más okból, akkor érdemes e vendéglátóegységekbe beülni.
Borbély Zsolt Attila
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- November 2025
- October 2025
- September 2025
- August 2025
- July 2025
- June 2025
- May 2025
- April 2025
- March 2025
- February 2025
- January 2025
- December 2024
- November 2024
- October 2024
- September 2024
- August 2024
- July 2024
- June 2024
- May 2024
- April 2024
- March 2024
- February 2024
- January 2024
- November 2023
- October 2023
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Időjárás


13 Feb 2024
Írta admin
0 Hozzászólás