• Főoldal
  • Közélet
  • Helyszín
  • Gazdaság
  • Helytörténet
  • Hitvilág
  • Művelődés
  • Oktatás – Ifjúság
  • Sport
  • Régió
    • Régió – Krassó-Szörény megye
    • Civilek a közösségért
    • Régió – Hunyad megye
    • Régió – Arad megye
  • Jelek és jelzések
  • Irodalmi helyőrség
  • Civilek a közösségért

Regionális közéleti hetilap

Fontos hírek

2025. November 8., XXXI. évf., 44. sz.

„Benne van az a küzdelem, amit meg kell vívnod azért, hogy talpon maradj”

Kolbászgyúrók Pusztakeresztúron

Wagner Péter KERESZTUTAK – Bánsági utazások 2022–2025

A temesvári Gyárváros: történelem, tér, közösség

Jeles elődeink

105 csapat nevezett be a 16. Bölcs Diákok vetélkedőre


Ujj János – ARADI KRÓNIKA


 08 Jul 2024   Írta admin  0 Hozzászólás


Macbeth a garázsban

Aki olvasta a Gyulai Várszínház aradi vendégjátékának ebben a lapban is megjelent előzetesét, az tudja a történetet: egy brit házaspár, megunva a televízió habkönnyű (sőt, olykor blőd) sorozatait, meghívja szomszédjait az Aranyeső közből (ezúttal a nézőtéren helyet foglaló közönséget) egy egyedülálló produkcióra. A garázsukban előadott, szerintük tartalmas, „igazi” kulturális eseményre.
A közönség már a kezdettől észleli, hogy John Cristopher-Wood darabja minden kétséget kizáróan komédia, amikor a Norman az első jelenetben megindokolja, miért választották előadni William Shakespeare Macberh c. több felvonásos, eredeti skót témájú tragédiáját. Természetesen az általa átdolgozott változatban: jóval rövidebben és mindössze két szereplővel. Mert (szerinte) az angol szerző túlbonyolítja, túlbeszéli a cselekményt, nem rímes versekben beszélteti szereplőit, akik különben is túl sokan vannak. (Példaként: változatában ezért csökkenti a három boszorkányt egy főre!)
Szóval innen indult a jellegzetesen angol humorral teletűzdelt előadás, amelyet elsősorban azok élveztek, élveznek igazán, akik ismerik az eredeti darabot. A Lőkös Ildikó rendezésében színre vitt darabban keveredik a két szereplő, Sipos Imre (Norman) és Kovács Vanda (Elsie) alakította félművelt házaspár igyekezete, hogy valamit bemutasson a közönségnek az eredeti darabból, az eredeti shakespeare-i szöveggel. (Mert olyan is elhangzik.) Az előadásra figyelők számára világos volt, mikor hangzik el a veretes irodalmi szöveg és a Norman „költötte” átírás. Ezt nagyon jól, hangsúlyozottan éreztették a szereplők.


Nem mondom, hogy könnyen értelmezhető előadás volt a gyulai színház GarázsMacbethje. Több néző el is távozott a szünetben, nem értékelve, hogy egy paródiáról van szó. De avval mindenki egyet értett, hogy a két színész mindvégig kiváló teljesítményt nyújtott. Nem véletlen, hogy a Gyulai Várszínház jelen lévő igazgatója, Dr. Elek Tibor ez alkalommal a színpadon nyújtotta át a színháznak az 2023-as évadban a legjobb színészi alakításért odaítélt díját Sipos Imrének. Megérdemelte. Mi is gratulálunk neki!

A fény felé

Az Aradi Fotóklub és a békéscsabai Márvány Fotóklub közötti kapcsolatok immár 19 éves múltra tekinthetők vissza. A COVID-járvány évei kivételével a két fényképész egyesület évente rendez kiállítást a másik városában, de több sikeres közös fényképészeti tábort is szervezett festőinek nevezett tájakon.
A békéscsabaiak idei aradi kiállítását az A. D. Xenopol Megyei Könyvtárban nyitották meg kedden délután. A vendégeket és az érdeklődőket a rendezvény házigazdája, Ioana Nistor főkönyvtáros üdvözölte, kiemelve azt, hogy a képzőművészetben és a fotográfiában nincsenek nyelvhatárok, a művészek alkotta mű nindig önmagáért beszél érzelmekről, életszemléletről, művészi hitvallásról. Erről árulkodik a 19 kiállító 38 képe.
Barabás Ferenc, a békéscsabai klub elnöke a bemutatón elárulta: hogy a kiállítás címét Petro Zsolt Fényvadászok című képe ihlette (edz szerepel a kiállítás plakátján is), amelyen (teljesen véletlenül) a fotóklub idén elhunyt két tagja látható. A résztvevők egy perces néma felállással tisztelegtek emlékük előtt. Ugyanakkor bemutatta azt a projektet, amely idén született, s amelyben Arad, Békéscsaba, Gyula és Nagyvárad fotósai vesznek részt. Közös kiállításukat Nagyszalontán már bemutatták, az elkövetkező hónapokban mind a négy városban megszervezik.
Az Aradon most bemutatott kollekció a csabaiak tavalyi legjobbnak minősített felvételeinek gyűjteménye: tájképek, esszék, portrék, pillanatképek, csendéletek.
Az aradi elnök, Mircea O. Boran mérnök azt az őszinte, baráti együttműködést emelte ki, amely immár két évtizede létezik a két város fotósai között. Ebből az alkalomból osztotta ki az aradi egyetemi hallgatóknak a sikeres tevékenységükért odaítélt okleveleket.
A kiállítás július 14-ig tekinthető meg a megyei könyvtárban.

Könyvbemutató Gyulán

A múlt héten zárult 95. magyar könyvhét gyulai rendezvényei egy rendkívüli eseménnyel zárult: a Mogyoróssy János könyvtárban mutatták be a Numele rămâne Arad! című kiadványt. A könyv Aradon jelent meg és az Arad, a név marad! című kiadvány román nyelvű fordítása. Az Aradi Szabadság-szobor Egyesület kiadásában napvilágot látott, Király András szerkesztette könyv egy nyolctagú szerzőközösség közös munkája, egy sorozat második kötete. A helyi magyarságtörténethez ez a része a két világháború közötti aradi magyar közösség története, felöleli a kisebbségbe került több tízezer magyar polgár életének valamennyi vetületét gazdasági, társadalmi, kulturális téren. A kötetet az Arad Megyei A. D. Xenopol Könyvtár munkatársai fordították le román nyelvre.
A gyulai könyvbemutatón jelen volt Dr. Doru Sinaci, a könyvtár volt igazgatója, jelenleg a megye alprefektusa, akinek igazgatása alatt indult a fordítás, Gabriela Gureanu, a könyvtár jelenlegi igazgatója, Gabriel Roman és Gabriel Constantinescu fordító, valamint a szerzők közül Puskel Péter és Ujj János.
A könyvtárban a vendégeket Kónya István, Gyula alpolgármestere, Dézsi János, a könyvtár igazgatója, valamint exc. Siluan Mănuilă, a magyarországi román ortodox közösség megyés püspöke köszöntötte a szép számban összegyűlt közönség előtt.
A bemutatón elhangzott, hogy miként született meg az ötlet, hogy kidolgozzák az aradi magyarság történetét, valamint dr. Doru Sinaci jóvoltából az is, hogy miként törekszik az aradi történészek közössége, hogy a párhuzamos történelemírás helyett egységesítse a város és a megye közös történelmi eseményeiről az álláspontokat. Így jelent meg a valamennyi helytörténész bevonásával elkészített háromkötetes történelmi monográfia, amelyért a szerzők akadémiai kitüntetésben is részesültek.
A bemutató dedikálással zárult.

A város szégyene

Egy évvel ezelőtt közöltünk a lapban egy felvételt a város főútjáról mindössze egy villamosmegállónyi távolságra található elhanyagolt területről. Azóta eltelt egy év, és a terület most ugyanolyan gazos, mint tavaly. Avval különbséggel, hogy azóta az akkor még körülötte (igaz, foghíjasan) libegő műanyag hálót „megette” az időjárás viszontagsága. Tavaly ősz felé megjelent egy kéttagú brigád és lenyírta az akkor már mellmagasságig érő surját és a gazt. A lenyírt halmazok a helyszínen száradtak meg, majd a tél folyamán átalakultak szerves trágyává az „utódoknak”. Amelyek most vidáman virágoznak. A senki földjén?
Miért nem lép közbe a városvezetés? Amennyiben a terület magántulajdonban van, úgy a tulajdonost kellene felszólítani, hogy intézkedjen. Amennyiben állami tulajdon, úgy már régen meg kellett volna kezdeni a területrendezést. Kiírni a tendert egy park létrehozására, vagy pedig annak beépítésére. Az aradiak remélik, hogy a most megválasztott (de még nem beiktatott!) városi tanács mihamarabb intézkedik ez ügyben és jövő tavaszig felszámolja a város egyik szégyenét.

Forgalomkorlátozás

Az aradi polgármesteri hivatal forgalomkorlátozást vezet be az Országos Meteorológiai Szolgálat által elrendelt minden hőségriasztás idejére. A magas szintű (sárga) riasztás ideje alatt a megyei jogú város területén, az utak megóvása céljából tilos lesz a 7,5 tonnánál nehezebb járművek közlekedés minden nap 10 és 20 óra között.
A tiltás alól kivételt képeznek a romlandó élelmet szállító, elsősegélynyújtó (mentő), postai, az üzemanyag-ellátó, a katasztrófaelhárító (tűzoltó, SMURD), a katonai egységet szállító, a takarítóvállalati gépkocsik.

Rohammentősök a határon

A nyári időszakban jelentősen megnövekedett határforgalom miatt Arad megye legforgalmasabb határátkelő helyénél, az autópályán áthaladó Nagylak II-őn az Arad Megyei Vészhelyzeti Igazgatóság egy SMURD rohammentő egység létrehozását rendelte el. A rohammentő-szolgálat június 21-én nyílt és szeptember 15-ig működik folyamatosan. Az ott szolgálatot teljesítő mentősök minden határátkelő személy rendelkezésére állnak rosszullét esetén, de információval is szolgálnak az aradi egészségügyi intézményekről.

 


    Oszd meg


  • Recent Posts

    • 2025. November 8., XXXI. évf., 44. sz.
    • „Benne van az a küzdelem, amit meg kell vívnod azért, hogy talpon maradj”
    • Kolbászgyúrók Pusztakeresztúron
    • Wagner Péter KERESZTUTAK – Bánsági utazások 2022–2025
    • A temesvári Gyárváros: történelem, tér, közösség
  • HIRDESSEN ITT!

    Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.

    További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk.
  • Archives

    • November 2025
    • October 2025
    • September 2025
    • August 2025
    • July 2025
    • June 2025
    • May 2025
    • April 2025
    • March 2025
    • February 2025
    • January 2025
    • December 2024
    • November 2024
    • October 2024
    • September 2024
    • August 2024
    • July 2024
    • June 2024
    • May 2024
    • April 2024
    • March 2024
    • February 2024
    • January 2024
    • November 2023
    • October 2023
    • September 2023
    • August 2023
    • July 2023
    • June 2023
    • May 2023
    • April 2023
    • March 2023
    • February 2023
    • January 2023
    • December 2022
    • November 2022
    • October 2022
    • September 2022
    • August 2022
    • July 2022
    • June 2022
    • May 2022
    • April 2022
    • March 2022
    • February 2022
    • January 2022
    • December 2021
    • November 2021
    • October 2021
    • September 2021
    • August 2021
    • July 2021
    • June 2021
    • May 2021
    • April 2021
    • March 2021
    • February 2021
    • January 2021
    • December 2020
    • November 2020
    • October 2020
    • September 2020
    • August 2020
    • July 2020
    • June 2020
    • May 2020
    • April 2020
    • March 2020
    • February 2020
    • January 2020
    • December 2019
    • November 2019
    • October 2019
    • September 2019
    • August 2019
    • July 2019
    • June 2019
    • May 2019
    • April 2019
    • March 2019
    • February 2019
    • January 2019
    • December 2018
    • November 2018
    • October 2018
    • September 2018
    • August 2018
    • July 2018
    • June 2018
    • May 2018
    • April 2018
    • March 2018
    • February 2018
    • January 2018
    • December 2017
    • November 2017
    • October 2017
    • September 2017
    • August 2017
    • July 2017
    • June 2017
    • May 2017
    • April 2017
    • March 2017
    • February 2017
    • January 2017
    • December 2016
    • November 2016
    • October 2016
    • September 2016
    • August 2016
    • July 2016
    • June 2016
    • May 2016
    • April 2016
    • March 2016
    • February 2016
    • January 2016
    • December 2015
    • November 2015
    • October 2015
    • September 2015
    • August 2015
    • July 2015
    • June 2015
    • May 2015
    • April 2015
    • March 2015
    • February 2015
    • January 2015
    • December 2014
    • November 2014
    • October 2014
    • September 2014
    • August 2014
    • July 2014
    • June 2014
    • May 2014
    • April 2014
    • March 2014
    • February 2014
    • January 2014
    • December 2013
    • November 2013
    • October 2013
    • September 2013
    • August 2013
  • Recent Comments

    • Find us on Facebook

    • Időjárás



    • Szerkesztőség: GRAUR JÁNOS, alapító főszerkesztő, MAKKAI ZOLTÁN, főszerkesztő, Bodó Barna, főmunkatárs, Lázár Ildikó és Nemes Gabriella tördelőszerkesztők.
      Munkatársak: Sipos Enikő (otthonunk), Ferencz Melánia (sport) Szekernyés János (helytörténet), Eszteró István (irodalom), dr. Szabó Mónika, dr. Matekovits György (egészségügy), Csatlós János (keresztrejtvény), Ujj János (Arad), dr. Hauer Erich (Hunyad megye), Kun László (Krassó-Szörény), Dudás József (örökös munkatárs), Kiss Károly.
      Kiadó: VÁRBÁSTYA EGYESÜLET
      Kiadó tanács: Gazda István, Kása Zsolt, Tamás Péter


    Szerzői jog 2013 - Heti Új Szó