Cári Tibor zeneszerzővel örömzenélésről és munkáról

Cári Tibor a Temesvári Csiky Gergely Színház zeneszerzője, zenei vezetője nemrégiben vette át a Román Színházi Szövetség, az UNITER legjobb zene és sound design díját. Személyes találkozásunkkor meglepett a Székelyudvarhelyen született művész kedvessége, nyíltsága és szerénysége, ezek a zenei tehetséghez társuló erények, személyiségjegyek kétségtelenül hozzájárulnak sokszínű és izgalmas pályafutásának kiteljesedéséhez. 350-nél is több színházi előadáshoz komponált zenét, olyan neves rendezőkkel dolgozott, mint Ioan Victor Frunza, Alexander Hausvater, Ada Lupu, Szabó K.István, Balázs Zoltán, Sebestyén Aba, Declan Donnellan, Baczó Tünde, Aleisha Gardner, Bozsik Yvette, Yuri Kordonsky, Béres László, Peter Schneider, Andreas Merz-Raykov, Roman Feodori, Boris Lijecevic, Nicolae Constantin Tănase, Antonella Cornici, Dragoș Alexandru Moșoiu, Sardar Tagirovsky vagy Philip Parr. 25-nél több animációs, nagy játék-, rövid- illetve dokumentumfilmhez szerzett zenét, olyan zenei projektek fűződnek a nevéhez, mint a legrégebbi A színház zenéje és a legújabbak, mint a Koszorús Krisztinával közös Folktronica Orchestra (kortárs világ és népzenei etűdök), a Sebestyén Abával közös Kór-Társak zenekar vagy a zenéből „faragott” szobrok, a Scoulpting Sound. Felesége Baczó Tünde, a temesvári színház táncművésze és koreográfusa, akivel nemcsak kétgyermekes „családi” projektet működtetnek, hanem olyan sikeres táncszínházi produkciókat mint 7/7 Hétszer a nő, vagy táncperformanszokat, mint az Antonymus Venetus. Cári Tibor munkásságát 2013-ban díjazta már az UNITER, Magyarországon 2019-ben az év zeneszerzője lett, a POSZT és a színikritikusok díját is megkapta. A színházi munkái olyan művekhez kötődnek, mint az idei Nobel-díjas Jon Fosse, Elise Wilk, Lackfi János, Székely Csaba vagy Wass Albert, Tamási Áron, Szabó Magda. 2020-ban Dolhai Attila a Budapesti Operettszínház művésze ötlete alapján írt Szétszakítottak címmel musicalt, amelyből film is készült. A felsorolás nemcsak sokrétűséget és változatosságot jelez, hanem a mai világban oly ritka elfogulatlanságot, valódi művészi szabadságkeresést.

Miért döntött úgy, hogy Temesváron jár egyetemre?
A szülővárosomban a székelyudvarhelyi Palló Imre Művészeti Líceumban tanultam, az osztályunkból többen készültünk egyetemre, úgy gondoltuk, az a legbiztosabb, ha nem mind egy helyre jelentkezünk, hanem különböző központokba, Brassóba, Kolozsvárra, végül hárman jöttünk Temesvárra, a néném már itt lakott.

Mondhatjuk, most már hogy itt van otthon?
Én mindenütt otthon tudok lenni, ahol dolgozom, ahol jól érzem magam. Többet vagyok máshol, mint itt, de innen utazom oda, ahova a munkám szólít. 28 éve élek Temesváron, a gyermekeim itt járnak óvodába, a szálláshelyem, a főhadiszállásom mindenképpen ez a város.

A zenészek gyakran vallanak arról, hogy már négy-öt éves korukban pontosan tudják, hogy melyik az ő hangszerük, más nem is jöhetett szóba. Belső hang szól erről?
Ezt nem tudom, de négy-öt éves lehettem, amikor a tévében láttam és hallottam egy zongorát, ami annyira meghatott és lekötött, hogy nem kérhettem mást. Édesapám amatőr zenész volt, még zenekart is alapított, ott ült mellettem, segített gyakorolni, velem együtt tanult zongorázni, hogy követhesse a fejlődésemet.

Mikor ébredt rá, hogy nemcsak a hangszeres muzsika, hanem a zeneszerzés is érdekli?
Ez akkor vált világossá, amikor bekerültem a színház világába. 2000-ben Eugene Ionesco Lecke című darabjához írtam zenét. Azelőtt nem is gondoltam arra, hogy ez járható út lenne számomra, pedig már írogattam saját dalokat, játszottam kiállítás-megnyitókon, színházi körökben is kezdtek ismerni.Sokat jártam a filharmónia koncertjeire, vágytam rá, hogy megtaláljam a saját hangom. Lehetetlennek véltem, hogy koncertteremben szólalhasson meg a zeném.Váltakozott bennem a kishitűség és az elszántság, hogy mégis, csakazértis.

A színházi zenét alkotó művész nem túl ismert, van olyan színházi plakát, amelyen nem is szerepel a zeneszerző neve. Az egyetemen tudnak a színházi munka lehetőségéről, vagy csak a véletlennek köszönhető, ha egymásra talál egy fiatal alkotó és egy nagy rendező?
Véletlenek nincsenek, jókor voltam jó helyen, szerencsés helyzet volt, ritka pillanat. Szeretném azt hinni, hogy a döntéseim eredményeképpen alakult így.

Az az időszak, amikor Victor Ioan Frunza a temesvári magyar színház rendezője volt, kegyelmi időnek tekinthető mindenkinek, azoknak, aki vele dolgozhattak és a közönségnek is. Ekkor kezdődött, hogy újra élőzene kísérte az előadásokat.
Több mint harminc előadást vittünk színre közösen, tíz éven át nagyon intenzív volt a kapcsolatunk, más színházakba is magával vitt. A tanulóéveket Balázs Attila támogatásával vészeltem át, aki nagyon értette és tudta, mi a színház, mindig mellettem állt, biztatott, mint egy nagytestvér, így kezdődött a barátságunk.

Beszélgetésünk előtt a kaposvári Re:OSZT-on járt.
Országos Színházi Találkozó utódja, erre is a tavalyi év legjobb előadásaiból válogattak, a marosvásárhelyi Tompa Miklós Színház és a Yorick Stúdió Lázadni veletek akartam című produkciójával vettem részt. 2022-ben ez a darab a legjobb kortárs dráma díját kapta, Barabás Olga dramaturg írta Bódis Ábel a Ceausescu-diktatúra utolsó heteit bemutató regénye alapján, Sebestyén Aba rendezte.

A POSZT gyakori vendége volt. A színikritikusok díjára való jelölését is nagyon sokra értékelte.
Valóban fontos volt nekem, hogy sok más művésszel együtt jelöltek engem is, később a Radnóti Színház 10 című előadásának zenéjéért meg is kaptam a díjat, ezt a darabot is Székely Csaba írta és Sebestyén Aba állította színpadra. A színészek kezdetben tartottak attól a rendhagyó technikától, amelyet ott alkalmaztam, ugyanis elkészítettem egy elektronikus alapot, amelyre élőben rájátszott két színész. Nagyon szeretem az élő zenét, de van, amikor még ennél is több kell, küzdenem kellett az elképzelésemért, ezért is örültem, amikor a Színikritikusok díja mellett POSZT-díjat is kaptam a munkámért.

Általában nem egyetlen dologgal foglalkozik, ha elakad, más dologba fog. Mindig így dolgozik?
Persze, én csak így tudok működni. Nem várom az ihletet, nem is hiszek abban, hogy az inspirációra kellene hagyatkoznom, hiszen rendelésre dolgozom, szigorú határidők szorítanak. A várakozás csak annak jár, aki ritkán alkot. A színházi alkotó nem lehet sem beteg, sem fáradt, nem lehetnek ihlet- vagy ötletszegény időszakai.

Nagyfokú rugalmasság kell ehhez a munkához, értenie kell a rendezőt, alkalmazkodnia kell az elvárásaihoz.
Mindenképpen fontos a munkában a nyitottság, sőt a rutin, egyfajta jártasság, hogy abból építkezzem, ami adott: a szöveg, a színész, a rendezői koncepció. Szeretek ottlenni a próbákon.

Nemcsak színházi munkái vannak, hanem filmzenét is ír.
2011-ben Moharos Attila Kiss Dénes Kányadombi indiánok című regényéből készült filmjéhez, írtam zenét. Ez volt az első jelentősebb filmzenei munkám. 2013-ban kezdtünk hozzá a Ruben Brandt, a gyűjtő Milorad Krstic felnőtteknek készült, thriller-, film noir- és kalandfilmeket ötvöző, szürreális animációs mozifilmjéhez, amelynek elkészítése öt évig tartó nehéz és bonyolult munkát kívánt. A cím két festőművész, Rubens és Rembrandt nevének összevonásából jött létre. Az első két évben leginkább a támogatás megszerzéséért dolgoztunk egy hatalmas csapattal, a rajzolók száma is meghaladta a százat. A filmet tíz díjjal jutalmazták különböző nemzetközi fesztiválokon, Bukarestben, Belgrádban, Zágrábban, Brüsszelben vagy Sevillában.

Szereti azt a kihívást, amit a film jelent?
Érdekel, foglalkoztat, de kevésbé intenzíven van jelen a munkámban, mint a színház, ahol jobban is érzem magam.

Már a kezdetekkor arra törekedett, hogy a színházi zenét előadástól függetlenül is megismertesse a közönséggel. Különféle műfajokkal foglalkozik, zenekarokat alapít, mint a The Tango Orchestra. Miért éppen a tangó?
A temesvári filharmonikusok koncertjével kezdődött még egyetemista koromban, amikor Piazzolla Négy évszak Buenos Airesben című művét hallottam, ami nagyon inspirált. Aztán egy napon ráébredtem arra, hogy már annyi tangót írtam, hogy külön koncertre is elég lenne, akár kettőre is, ezért kellett a zenekar, amelyet nagyon szeretünk.

Sajátos külön projekt a Shakespeare-szonettek, amelyben Kiss Attila és Vajda Boróka a temesvári társulat színészei is résztvesznek.
Három évvel ezelőtt kezdődött, az akkori változatból készült az a koncert, amelyet most vettünk elő újra. Marosvásárhelyen élőben ment a rádióban, a szonetteket én válogattam ehhez a többnyelvű produkcióhoz, amelyet remélem, európai szereplések, fellépések útján indítunk el.

Hogyan választja ki a munkatársait?
Ha a munkám során olyan emberekkel találkozom, akikkel egy húron pendülünk, egy hullámhosszon vagyunk, azokkal új dolgokba fogunk. Az egyik ilyen egy elektro-akusztikus projekt, amelyben Szabó J.Attila kolozsvári csellistával zenélek együtt, több koncertünk is lesz hamarosan, fellépünk a szörényordasi (garinai) dzsesszfesztiválon, Temesváron, Marosvásárhelyen, sőt még a parajdi sóbányában is. A koncertjeim nem a megélhetést szolgálják, inkább csak örömzenélés, a legfontosabb, hogy örömöt okozzunk a közönségnek. A legújabb projektem egy világzenei koncert, 14 tagú zenekarral lépünk fel a marosvásárhelyi Kultúrpalotában, a temesvári színészek Borbély Bartis Emília, Kiss Attila, Vajda Boróka mellett kolozsvári és marosvásárhelyi zenészek lépnek fel, színes és izgalmas lesz, hiszen különböző népek zenéjéből alkotunk újfajta muzsikát, amelynek stílusára is utal a Folktronica Orchestra elnevezés.

Aki hol zenét ír, hol zenét ad elő, hallgat is zenét?
Nem sokat, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy a gyermekeimmel vagyok, vagy utazom, utazás közben inkább podcasteket, interjúkat hallgatok.

2013-ban kapott először UNITER-díjat, amelyről akkor azt nyilatkozta, korai volt, az idei díj, jól jött?
Igen, több szempontból is. Minden alkotónak szüksége van megerősítő visszajelzésekre. Mostanában kevesebbet dolgoztam román színházakban, ezért kicsit úgy éreztem, mintha nem lennék benne a körforgásban, bár sok gyermekelőadáshoz írtam zenét. Nagyon örülök a díjnak, mert a legjobb zenének járó UNITER-díj eddig még nem is létezett, másrészt az előadás miatt is, amelyről sokan állítják, hogy harminc éve nem volt ilyen jó előadás Marosvásárhelyen. 2023 novemberében mutattuk be Székely Csaba Az igazság gyertyái című darabját, amelyet az UNITER a zene mellett a legjobb dráma díjjal jutalmazott. Sebestyén Aba rendezte, szerintem akár több elismerést is kaphatott volna.

A zeneszerző tudja, hogy egy színházi előadás mennyire jó, korszakos, rendkívüli, igazi?
Persze, az a természetes, ha képesek vagyunk objektíven szemlélni a produkciót, akkor is, ha a mi munkánk is része a teljesítménynek.

Mi a jó a különböző színházakban?
A temesvári színházban nőttem fel, ez számomra igazán kreatív terep, itt sok zenei szempontból is tehetséges színész van. Marosvásárhelyen is jól érzem magam, tehetséges emberek vesznek körül, Sebestyén Aba rendezővel és színésszel nagyon jó hangulatú és kreatív az együttműködésünk.

Magyarországi színházakban is dolgozik. Van különbség a két ország színházai közt?
A magyarországi színházak konzervatívabbak és színészközpontúbbak, nem olyan nagy a szabadság és a nyitottság, mint az erdélyi román és magyar színházakban, ahol fogékonyabbak az új színházi nyelvezet iránt, legyen szó akár a színházi munkáról általában, és persze mindez a zenére is igaz.

Gyerekdarabokat említett, ez az érdeklődés összefügg azzal, hogy apa lett?
Nem, csak éppen több ilyen jellegű felkérést kaptam. Szerintem nincs különbség gyermekeknek vagy felnőtteknek szánt produkciók közt, a gyerekek ugyanis nem buták, ugyanúgy megértik a művészetet, mint a felnőttek. A gyerekdarabokban ugyanolyan fontos a mélység és a komolyság, a romániai produkciókban sajnos előfordul, hogy vagy a zene igénytelen, vagy a történet, esetleg a dramaturgia, ami senkinek sem jó, hiszen ezekből gyerekekből lesznek a holnap nézői. Magyarországon csodálatos gyermekelőadások születnek, fejlettebb a bábmozgatás, itthon egyre kevesebben értenek ehhez, az előadásokból lassan eltűnik a báb és az animáció.

A határidőnaplója tele van?
Igen, nem csak azt tudom, mi lesz ősszel, hanem azt is, hogy 2027 őszén milyen munka vár rám.

Mészáros Ildikó