A Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceum az idén csapattal indult az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket transzdiszciplináris versenyen. Az egyik csapat az óteleki régi iskolát fogadta örökbe, a másik pedig a nagycsanádi római katolikus plébániatemplomban található kőkoporsót. Erről kapta az egyik gerhardista csapat a nevét. A versenyző csapat neve Szent Gellért püspök szarkofágjának őrei. Az országos vetélkedő csapatába Görcsi Iasmina, Szűcs-Halász Albert, Sperlea Vlad ötödik osztályos diákok tartoznak, valamint a hetedikesek közül Csaászár Dávid, Galló Sabina és Murani Rosalinda.
Az országos verseny helyi és megyei szakaszára készülve a csapatban lévő diákok öt alkalommal látogatták meg a nagycsanádi plébániatemplomot és egyházközséget.
Az első alkalommal ft. Bene Tamás, kanonok-plébános ismertette meg a csapat tagjaival Szent Gellért püspök alakját, kitérve arra is, hogy a középkor folyamán, 500 éven keresztül, a helység volt a Csanádi Római Katolikus Püspökség központja. Csak a törökök kiűzése után a Habsburg uralom alatt került át elsőször Szegedre, majd véglegesen Temesvárra a püspökség központja. Ezután részletesen bemutatta a plébániatemplom egyházművészeti örökségét, különösen fókuszálva Szent Gellért püspök első csanádi temetkezési helyére, a kőkoporsóra, amely ma főoltárként szolgál.
A második alkalommal a versenyzők szerettek volna megismerkedni a mai közösséggel, ezért a plébánia gyermekeit és fiataljait közös játékdélutánra hívták meg. A gerhardisták örültek az ismerkedésnek és az együtt töltött vidám perceknek.
A harmadik tevékenység egy közös imaóra volt ugyancsak a nagycsanádi plébánia fiataljaival és gyermekeivel. Közösen elolvasva a világ teremtésének történetét, hálát adtak a teremtett világért, az életért és minden napért.
A negyedik találkozó alatt a nagycsanádi anekdoták iránt érdeklődtek a csapat tagjai. Ezekről mesélt ft. Bene Tamás plébános úr, Kercsó Béla kántor úr és a plébánia hívei. Szó esett az oszmán uralom utáni újrakezdésről, a magyarok visszatéréséről a helységbe, valamint a szerbek, németek és románok betelepítéséről. Az első világháború utáni magyar tanyavilágról, majd a második világháború utáni időszak sváb kitelepítéseiről hallhattak a versenyzők.
Az ötödik alkalommal közös éneklésre, istendicséretre hívták meg a diákok a nagycsanádi plébánia híveit.
A nagycsanádi látogatások hozzájárulhattak ahhoz, hogy a Szent Gellért püspök szarkofágjának őrei csapat jobban megismerhesse a vidék történelmét és saját gyökereit. Köszönet mindazoknak, akik ezt lehetővé tették!
Kocsik Zoltán-József, igazgató és vezetőtanár


25 Jan 2025
Írta admin
0 Hozzászólás