Daniel David kolozsvári és pszichológus, nekem már ezért is rokonszenves. Persze tudom, hogy másoknak ugyanezért ellenszenves. Ő az új oktatási miniszter, aki a napokban kijelentette, hogy nem ért egyet az okostelefonok iskolai kitiltásával, mert az észszerű használat oktatását tartja célszerűnek. Jó-e, hogy a tanév közepén egy szeptember óta érvényes tiltás létjogosultságát vitatja a tárcavezető? Egyrészt jó, mert felhívja a figyelmet arra, hogy gond továbbra is van, hiszen nincs minden rendben az okostelefon-használattal sem az iskolában, sem máshol, azt a vak is láthatja. Másrészt helytelen sőt rossz, mert a kijelentés újabb felesleges feszültséget kelt a kütyüpártiak és az ellenzők tábora közt anélkül, hogy a tiltás valós eredményeit/következményeit vizsgálhatták/értékelhették volna. A miniszter szóba hozta a kérdést, és szóba hozom én is, mert higgadtan, okosan beszélni a problémáról szükséges, fontos, elengedhetetlen. Egy hónappal ezelőtt a Bartók Béla Elméleti Líceum Szülőnek lenni programjában a Mathias Corvinus Collegium (MCC) családbiztonsági szakértőjének, Pöltl Ákosnak ismeretszerző előadását hallgathatták meg az érdeklődők. Szerezd vissza a családod! Légy okosabb az okostelefonnál! A plakáton olvasható két mondat, reméltem, csak a figyelemfelhívás hatásosságáért ilyen szigorú, kategorikus, ellentmondást nem tűrő, mert ijesztő állításokat fogalmaz meg. A családodat elvesztetted, szóval már úgyis elszúrtál mindent. Már ebből is látható, hogy okos az nem vagy, de talán megérted ezt a szóviccet, és tehetsz, még egy kísérletet, hogy ha okosabb nem is, de legalább érdekesebb légy az okostelefonnál. Az előadásból viszont az derült ki, hogy erre esélyed sincs, mert ha felelőtlenül okostelefont adtál a gyereked kezébe, ártottál a gyermek idegrendszeri fejlődésének, egyébként is a kütyü függőséget okoz, s a tiltáson kívül mást már nem tehetsz. A baj nem az, hogy nem értek egyet az elhangzottakkal, mert részben egyet értek, hanem hogy a magát ismeretszerzőnek nevező előadás nem megoldást kínált a gondokra, hanem az amúgy is divatos szülőhibáztatáshoz folyamodott a meggyőzés helyett. A szülők meg is ijedtek, és mint akit sarokba szorítottak, erőtlenül védekeztek, ilyeneket mondtak: Nem vettem telefont, csak megengedtem, hogy vegyen magának a gyerek. Nem vettem telefont, csak táblagépet. Honnan lehet tudni, hogy egy gyereknek van okos telefonja? Hát látszik rajta! Ez a látszik rajta, ez veri ki nálam a biztosítékot, mert nagyon elfogult sőt előítéletes, ezért veszélyes is. Még mi hangzott el? Ezt nem a szülők, az előadó mondta. Mikor vegyünk okostelefont a gyereknek? Csak akkor, ha kész a pornográf tartalmak befogadására! Szerintem nincs olyan életkor vagy helyzet, amikor készen állunk erre, mégha felnőttfilmre szépítjük is a megnevezést!
Pöltl Ákos előadása engem nem győzött meg, inkább azt éreztem, rosszkor vagyok rossz helyen. A családbiztonsági szakértő Jonathan Haidt amerikai pszichológus bestsellerére alapozta mondanivalóját. A szorongó nemzedék című könyv (ha magyar fordításban még nem is, de románul már kézbe vehetik az olvasók) előszavában a 61 éves amerikai szerző azt állítja, hogy az utóbbi két évtizedben felnövekvő fiatalok körében megsokasodtak a mentális problémák, figyelemzavar, szorongás, függőségek, testképzavar, s ennek okát a szerző az okostelefonok, a népszerű nevelési elvek és oktatási stratégiák együttes hatásában látja. Nem hiszem, hogy az amerikai és a közép-kelet-európai társadalmi viszonyok és ezen belül a közoktatás helyzete összemérhetőek lennének, elég, ha csak arra gondolunk, hogy a tengeren túlon már rég nem is tanítanak folyóírást, így a kézírás teljesen kiszorult a készségek közül. Másrészt az MCC előadója nem is említett mást, csak az okostelefont, a laptopot, VR szemüveget, videojátékokat. Nem vonom kétségbe, hogy az okostelefon túlzott használata árt(hat) az idegrendszeri fejlődésnek. Elismerem, hogy a közösségi média okozhat szorongást, testképzavart, rombolja az önbizalmat, önbecsülést, értékes időt rabol el a gyermek életéből, amelyet a személyi kapcsolatok megélésére és az egészséges testmozgásra is fordíthatna, de nem hiszem el, hogy a tiltás egy csapásra mindent megold. És nem hiszem el, hogy minden meggondolás nélkül el kell vetni azt a megállapítást, hogy a digitális bennszülötteknek joguk van a digitális technológia helyes használatának elsajátításához, mert ez csak liberális mítosz, mint a multitasking, s persze azt sem, hogy a gyerekek a multitasking miatt írják órákon át a házi feladataikat, s nem azért, mert azok gyakran átgondolatlanok és unalmasak, azaz gyötrelmesek és feleslegesek. A Szülők akadémiáján résztvevők, akik pénteken délután hatkor beültek az előadásra, biztosan nem sorolhatók a felelőtlen és közömbös szülők közé. Jó lett volna, ha az előadást követő beszélgetést moderátor vezeti, mert az előadó, aki kérdezésre biztatta a hallgatóságot, hamar elvesztette a türelmét, kioktató, arrogáns és kérlelhetetlen lett, váratlanul érte a valódi kérdés. Nem válaszolt sem arra, hogy milyen kutatásokra alapozza állításait, sem arra, hogy a dopamint talán nem kellene boldogsághormonnak nevezni, s azt sem mondta, hogy mit tehetne a szülő, amikor elveszi a kütyüt a gyerektől. Mondjuk, jó lenne, ha játszana és beszélgetne a gyerekével. Pöltl Ákos általában a gyerekeknek is tart előadásokat digitális önvédelemről, nem tudom, erre miért nem nyílt lehetőség Temesváron is, sőt az a véleménye, mint Haidtnek is, hogy a gyerekeket a túlzott szülői óvatoskodás helyett (helikopterszülő) meg kell tanítanunk önvédelemre a digitális és a valóságos fizikai térben egyaránt. Ez szerintem is fontos, mert az önvédelem egyik legfontosabb eleme a helyes helyzetfelismerés, fel kell ismernem a veszélyt, s meg kell találnom rá a megfelelő választ. Kicsit egyszerűbben: ha nem támadnak, ne védekezz.
Rosszkor voltam rossz helyen? (Igaz, nem én voltam a célközönség, hiszen én már nagyszülő vagyok. Nulla felelősség, kütyüzhetek nyugodtan az unokával, tanítgathat engem, a digitális analfabétát a digitális bennszülött, akinek életét nem én, hanem a saját helikopter- vagy fűnyíró- jobb esetben borostyánszülői, esetleg mandulaanyja teszi tönkre, akiket persze én, az egykori mérgező, helikopter- vagy egyéb szülő tettem azzá, amik, s bár öt évvel ezelőtt még az oktatás digitalizálásának fölöttébb szükséges voltáról írtak/beszéltek mindenütt, most meg már ugyanez lesz/lett a vesztünk). A rossz érzés, a keserű íz a számban nem akar múlni. A prezentációban a pornográfia szó hibásan, hosszú ó-val szerepelt, következetesen, négyszer, egy oldalon. Ott nem szóltam (kicsinyes vagyok meg gyáva), de most mégis szóba hoztam.