Romániában most már törvény rendelkezik arról, hogy az egészségügyi szolgáltatás minősége feletti elégedettségét önkéntes pénzbeli támogatás/felajánlás formájában fejezheti ki a páciens. A kedden kihirdetett törvény egyúttal megerősít egy előbbi rendelkezést, melynek értelmében Romániában tilos a hálapénz, azaz büntetendő az ominózus pénzes boríték adása és elfogadása is. Magyarra fordítva azt jelenti, hogy ha – tiltás ide, vagy oda – a beteg úgyis ki akarja fejezni háláját, ezt nem pénzes boríték zsebbe való csúsztatásával, hanem a XXI. századnak megfelelő módon, mondjuk banki átutalással tehesse meg az őt ellátó intézmény bankszámlájára. Ahonnan – elméletileg – az önkéntes pénzadomány az intézmény hatékonyabb, magasabb minőségi szintű működésére fordítódik. Eddig sima ügy, akár ujjongani lehetne azon, hogy végre Romániában megszűnik a sok-sok évtizedes praktika, ezentúl nem fog kiderülni egy-egy rendőrségi eljárás/nyomozás következtében, hogy egyik-másik jó nevű orvos makulátlan köpenyének zsebébe akár tucatnyi boríték is landolt. Naponta. A háláját kifejezni óhajtó beteg ezentúl mentesül attól, hogy, mondjuk füstölt sonkával, vágott csirkével, báránnyal, házi tojással, szilvóriummal vagy borral és /vagy némi pénzmaggal “zavarja” orvosát. És talán pont kerül arra is – az vesse rám az első követ, aki nem volt soha hasonló helyzetben! –, hogy a kezelőorvos az “állami” rendelőben (legtöbbször “egy kis figyelmesség” mellett) elvégzett vizsgálatot követően legközelebb privát rendelőjébe rendeli a beteget, aki ott megszabott áron részesül az ellátásban. Klasszikus eset, ugye, a káposztából is marad és a kecske is jóllakik! És talán az előre megszabott “tarifák” is megszűnnek. Nyíltan nem beszél senki ezekről, de az intézményekben terjedő suttogó propagandának köszönhetően mindenki pontosan tudja az összeget, amelyet kötelező leperkálni valamely zsebbe. Lehetőleg, a műtétet MEGELŐZŐEN!.
Tökéletesen érthető a kezdeményezők törekvése arra nézve, hogy legalább legyen törvényes rendelkezés, amely kísérletet tesz az áldatlan, sokszor arcpirító helyzet szabályozására. Úgy is értékelhető, hogy alternatívát kívánnak nyújtani. Mert jól tudják, hogy a népet nem lehet lecserélni, az évtizedek alatt rögzült szokások megváltoztatása sziszifuszi munka, főként azért, mert – legyünk őszinték és valljuk be – magunk érezzük úgy, hogy TARTOZUNK a bennünket ellátó orvosnak, egészségügyi szakembernek, ápolónak. Ez bennünk van, és legtöbbször az esetek súlyosságának függvényében erős avagy még erősebb ez az érzés. Arra nem is gondolunk, hogy életünk folyamán jövedelmünk, fizetésünk tetemes részét fizettük ki egészségügyi hozzájárulásként éppen azért, hogy baj esetén térítésmentesen a legmegfelelőbb ellátásban részesüljünk. Az a furcsa azonban, hogy, mondjuk, a bennünket naponta szállító buszvezető irányába, a tisztességes bolti kiszolgáló, a tanító, tanár és mások irányába a tartozás érzése (majdnem) teljesen eltompult. Ha egyáltalán felmerül a kérdés elintézzük azzal, hogy mindannyian a munkájukat végzik, amiért ki több, ki kevesebb, de fizetést kapnak.
A kampányévre való tekintettel, a társadalmi béke megőrzése, a szakszervezetek megnyugtatása érdekében tavaly nőttek a jövedelmek az egészségügyben is. Valószínűleg nem annyit keresnek, mint nyugaton, de azért valószínűsíthető, hogy a romániai egészségügyben dolgozók munkáját, valamilyen szinten, megpróbálja honorálni a társadalom.
Akkor meg mire való az önkéntes pénzadományozás? – tesszük fel a kérdést.

Makkai Zoltán