Az elmúlt hétvégén még csak részben borultak virágba a levendulabokrok a majláthfalvi Lavandair levendulásban, de a holnapi HETI ÚJ SZÓ BARÁTI KÖRI találkozóra bizonyos, hogy hangsúlyosabb lesz a szín- és az illatözön. A találkozó részletes programja lapunk harmadik oldalán olvasható.
A HETI ÚJ SZÓ BARÁTI KÖR szombaton, június 21-én MAJLÁTHFALVÁN sorra kerülő találkozójának programja:
9,00 óra – indulás a temesvári Magyar Ház elől
10,00 óra – a vingai római katolikus templom meglátogatása Ft. Piry Radulov plébános kalauzolásával. Szekernyés János hely- és kultúrtörténész röviden ismerteti a hely magyar vonatkozásait.
FONTOS! AZOKKAL, AKIK SAJÁT GÉPKOCSIKKAL ÉRKEZNEK 10,00 ÓRAKOR TALÁLKOZUNK A VINGAI TEMPLOM ELŐTT! A TEMPLOMLÁTOGATÁST KÖVETŐEN EGYÜTT INDULUNK MAJLÁTHFALVÁRA.
11,30 óra – érkezés Majláthfalvára, ahol Ft. Miklós Csaba plébános úr bemutatja a helyi templomot, és a település múltjáról és jelenéről is elhangzik beszámoló.
12,00 óra érkezés a Lavandair levendulásba, ahol
– Graur János baráti köri elnök köszöntését követően, Szekernyés János hely- és kultúrtörténész ismerteti Pesty Frigyes munkásságának jelentőségét
– a Pesty Frigyes-díj átadása és a díjazott méltatása
– a frissen megjelent kötetek rövid bemutatása.
14,00 óra – ebéd 15,00 óra – konferencia a Majláthfalvi Általános Iskola könyvtártermében, amelynek egyik témája a bánsági magyar nyelvű újságírás története, másik témája a diákújságírás helyzete és a fiatalok médiafogyasztási szokásai, illetve a Csongrád-Csanád Vármegye és Temes megye civil szervezetei, egyházi, művelődési, oktatási intézmények közötti kapcsolatok történetét mutatja be.
16,00 órától levendulaszüret / aki nem vesz részt a konferencián, hamarabb is elkezdheti/ és szabad program. Program lehetőségek: kötetlen beszélgetés, részvétel a helyszínen tartózkodó szakemberek levenduláról szóló bemutatóin, levendulából készült termékek vásárlása, illetve a helyszínen tartózkodó kézművesek termékeinek megtekintése és vásárlása, sétakocsikázás, esetleg lovaglás A FELTÜNTETETT IDŐPONTOK HOZZÁVETŐLEGESEK, KITOLÓDHATNAK.
A hazaindulás időpontját a későbbiekben véglegesítjük, de legkésőbb 18,30 órakor indul hazafelé a busz. A részvételi díj személyenként 80 lej.
Jelentkezni lehet a 0723 567 371 és a 0723 567 370-es telefonszámokon és fohászkodni is a szép, napos időért. (m.z.)


24 Jun 2025
Írta admin
0 Hozzászólás