Véget ért a 2025-ös gyermektábor

“Benned lettem én is új teremtés. / Benned megtaláltam életem célját. / Téged dicsér már a szívem és szám!”

Töredékes emberi szavakkal próbáljuk szemléltetni és magyarázni a gyermekeknek, hogy milyen nagy hatással van/lehet ránk, ha megismerjük a bennünket végtelenül szerető Istent. Apró kezek emelkednek a magasba és várják, hogy szót kapjon az őket felemelő gyermeki szív. Kap is. A fenti dal szövegét énekli el, felismerve, hogy az amit énekszóban is eléjük tártunk és az, amit a bábelőadás, az áhítat üzent, ugyanabból a forrásból származnak.
Újabb gyermektábori találkozásokkal lettünk gazdagabbak. Nem tudunk betelni mindazzal az áldással, amit ezen az egy héten kaptunk! Nem alakult minden terv szerint. Nem mindig működtek a jól kitalált keretek. De kegyelemben hordozottak voltunk! Ott született megoldás, ahol még fel sem ismertük, hogy gond van. Ott érkezett a kérdés, ahol még választ sem reméltünk. Isten szeretetének páratlan csodái halmoztak el bennünket.
Nagy áldása volt ennek az évnek, hogy sok fiatal munkatárs jelentkezett segítőnek. Azok, akik pár évvel ezelőtt résztvevőként érkeztek, most felelősséget vállaló fiatalok, akik teljes odaadással kapcsolódtak be a szolgálatba. Istent dicsérő szájjal és szívvel voltak jelen. Atyánk hűségére és ezekre a fiatalokra tekintve tudtunk újabb hitmagokat ültetni, gondozni.
A Koen által kidolgozott tábori anyag szolgált vezérfonal gyanánt. Mózes és a nép életének ,,vizes” mérföldköveit szemléltük.
A tábor elején a kis Mózes történetében láthattuk meg, hogy Isten milyen sokakat mozdít meg egyetlen élet megmentéséért. Aki a helyén van, az része lehet Isten mentő tervének — akár egy bábaként, akár egy testvérként vagy édesanyaként.
Másnap már Mózes vezetésével jártuk végig a pusztai vándorlás útját. A történet nemcsak a kivonulás drámáját mutatta meg, hanem azt is, hogyan nyit Isten utat a lehetetlenben. A Vörös-tenger kettéválik, és a nép száraz lábbal kel át rajta – mert Isten akkor is cselekszik, amikor az ember már lemondott a szabadulásról.

Ezután a keserű víz történetéhez érkeztünk. Az élet gyakran nem olyan, amilyennek szeretnénk. Isten mégis képes átalakítani azt, ami fájdalmas.

A következő napon víz fakadt a sziklából. Mózes imádkozik, és Isten megmutatja: a segítség közelebb van, mint gondolnánk. A pusztai szomjúság és elégedetlenség közepette Isten újra gondoskodik. Megtanít bennünket bízni Benne és a fontos kérdésekre figyelni.

Végül a Jordánnál álltunk meg. A nép átkel a folyón, és belép az ígéret földjére. Az út hosszú volt, de Isten mindvégig hűséges maradt. Célba lehet érni — Vele együtt.

Reggelenként a gyermekek a Bibliából olvasták fel az aznapi történetet, majd néhány kérdés mentén elmélyíthették az olvasottakat. A gyermekek mellé kuporodva hallgathattuk azt, ahogy saját válaszaik megszületnek. Bábáskodhattunk a születésnél. Valójában ennek az öröme és csodája hat meg bennünket újra meg újra!

Kirándultunk, énekeltünk, beszélgettünk, játszottunk, bábelőadást néztünk, áhítatot hallgattunk, kézműveskedtünk, igét olvastunk, mesét hallgattunk, vízről és csillagokról tanultunk, finomakat ettünk és ittunk. Miért? Mert bízunk benne, hogy Isten sokszínű, tágas térre hívó szeretete minden mozzanatban felragyoghat!
Szívből köszönjük az Arad-Mosóczi református gyülekezetnek, hogy Kladován úgy érezhettük: haza érkeztünk!
Hálásak vagyunk, hogy nap mint nap teljes odaadással készítették és szállították számunkra az ebédet. Isten újítsa meg erejüket és áldja meg szolgálatukat!
Külön köszönet illeti Marossy Zsoltot és Torma Csabát, akik előadásaikkal és jelenlétükkel túlmutattak a szemmel látható világon, és segítettek Isten va-lóságára hangolódni.
Köszönjük a Temesvár-Belvárosi Református Gyülekezetnek és a Communitas Alapítvány támogatását, akik lehetővé tették, hogy ez a tábor megvalósuljon, és sokak számára áldássá váljon!
Hálásak vagyunk minden odaadó munkatársért, segítőért és résztvevőért!
Mindazokért, akik jelenlétükkel, szolgálatukkal hozzájárultak ahhoz, hogy ez a tábor valódi közösséggé formálódjon.
Hordozottak voltunk – s bár azt hittük, adni megyünk, végül többet kaptunk, mint valaha is sejtettük volna! Ilyen örömteli meglepetésekkel átitatott életet kívánunk mindenkinek!

Gergely Krisztina, tanítónő