Az idei Bánsági Magyar Napok egyik kiemelkedő rendezvénye volt a dr. Nagy Levente professzorral való beszélgetés, amelynek keretében az ELTE Romanisztikai Intézete Román Filológiai Tanszék tanszékvezető tanára számos érdekes adatot osztott meg a hallgatósággal a térség egyik leghíresebb személyiségeként számon tartott nándorfehérvári hősről és a Hunyadi családról.

– Több alkalommal is említette, hogy Hunyadi János okleveleket bocsájtott ki, Temesváron is. Ebből következtethető, hogy egy művelt, képzett ember lehetett a nándorfehérvári hős?
– Ebből egyáltalán nem következtethető egyértelműen semmi. A korban a magas rangot betöltő tisztségviselők mellett ott voltak az íródeákok, ők kellett tudjanak írni, olvasni, ők szerkesztették meg a hivatalos okmányokat, okleveleket, intézték a levelezést, írott üzeneteket fogalmaztak meg. Nem tudunk semmi bizonyosan arról, mennyire volt művelt Hunyadi János. Nem tudunk egyetlen iratról sem, amelyet Hunyadi saját kezűleg írt volna. A későbbi korokból, a
XVI. századból több olyan irat is előkerült, amelyet valamely uralkodó, fejedelem saját kezűleg írt. Hunyadi vonatkozásában, lehetősége is alig lehetett a tanulásra, hiszen serdülőkorától élete különböző hadszíntereken zajlott. Mindezek ellenére tisztában lehetett a műveltség, a tudás jelentőségével, ugyanis fiai László és különösen Mátyás taníttatására kiemelt figyelmet és anyagi forrást szentelt. Megteremtette azt a tudományos légkört fiai körül, amely sokrétű műveltségüket segítette elő. Mátyás király például latinul folyékonyan beszélt, írt és olvasott, és felismerve a kultúra jelentőségét létrehozta Budán a reneszánsz kori Európa egyik legjelentősebb gyűjteményét, a Bibliotheca Corviniana könyvtárat. Visszatérve Hunyadi Jánoshoz, valószínűleg több nyelvet beszélhetett, hiszen seregeinek katonai vezetőivel kommunikálnia kellett. Seregében a Magyar Királyság területén élő számos népcsoport katonái harcoltak, hozzájuk kell számítani az olasz és a német területről érkezőket, tehát valószínűleg létezett valamilyen közös kommunikációs nyelv, amelyet a fő katonai vezetőnek kellett ismernie.

– Irodalmi alkotásokban, de a krónikákban is olvashatjuk, és filmekben is látjuk, halljuk a seregek óriási létszámát. A törökök, például, rendszerint „százezres sereggel” támadtak Európára. Mennyire lehet valósaknak tekinteni ezeket a számokat?
– Óvatosan kell bánni e számokkal. Sokszor azért, hogy kenyéradóik vitézségét kiemeljék, már a korszak a krónika-írói is eltúlozták a számokat. Túróczi János vagy Bonfini tényleg nagy számokat írnak le, például azt is, hogy négyszázezres török sereg támadta meg az országot. Ez teljességgel valótlan adat. De a hitelesnek tűnő forrásokkal is vigyázni kell, példa erre Vlad Tepes esete, aki 1462-ben átkel a Dunán körülbelül öt ezer főnyi hadsereggel és elég nagy pusztítást végez a mai Bulgária területén. Ezt követően levélben beszámol Mátyás királynak, és leírja, hogy
24.388 törököt vágtak le, ami nyilvánvalóan túlzás, amelynek egyetlen célja önmaga dicsőségének nagyobbítása. Számos tényezőt figyelembe véve, a mai katonai szakemberek számításai szerint Hunyadi korában a Török Birodalom legtöbb százhúszezer harcoló katona kiállítására lehetett képes. De nem mind a százhúszezer katona vett részt egy-egy hadjáratban, mert a hátországban is kellett megfelelő védelmet biztosítani. A XV. században biztos, hogy a Magyarországot fenyegető török sereg létszáma nem volt több 40-50 ezernél. Ez a létszám tartalmazza a szakácsokat, a lovakat gondozókat, kovácsokat és minden kiszolgáló személyt is. Ebben az időben, például, a hadra fogható janicsárok száma 5-6 ezer körüli. A magyar, pontosabban a keresztény sereg viszont jóval kevesebb, 15-20 ezer körüli létszámú lehetett. A csaták, ütközetek körülményeit, időtartamát leíró anyagokkal is elővigyázatosan kell bánni. Ebben a vonatkozásban szemléletes egy Konstantin Mihájlovics nevű, a török seregben janicsárként harcolt, később Lengyelországba szökött katona emlékirata, amelyben leírja, hogy korántsem ostromoltak hetekig egy-egy várat, hanem egy ideig ágyútűz alá vették, majd rendszerint reggel egyetlen rohamot indítottak, amely legtovább délig tartott. Délig vagy elfoglalták a várat, vagy felhagytak vele, mert az emberi veszteségek miatt nem érte meg folytatni az ostromot.

– A romániai köztudatban Vlad Tepes, havasalföldi vajdáról egyértelműen negatív, egy rendkívül kegyetlen, a sokféle kínzásokban örömét lelő despota képe él. A Hunyadi családdal való kapcsolata viszont szinte ismeretlen a közember számára. Mi a történelmi igazság Vlad Tepessel kapcsolatban?
– Ami Vlad Tepes kegyetlenségét és zsarnokságát illeti, elmondható, hogy semmivel sem volt kegyetlenebb, mint a korszak többi uralkodója. Az ő rendkívüli zsarnokságának megalkotói nyugati írástudók. Elsősorban Bécsből indult ki az a – mai szóhasználattal élve – propaganda-hadjárat az 1560-as években, amikor egy Michael Beheim vándordalnok verses formában írja meg a havasalföldi vajda viselt dolgait. Vándordalnokként ezeket a verseket ő énekelve adta elő, és ezek elterjedtek Európában még Vlad Tepes életében. Sőt a bécsi templomokban az oltárképekre Pilátus szerepében az ő képét festik fel! Húsz évvel később Nürnbergben, Lübeckben nyomtatásban is megjelennek ezek a versek. Bizonyos mértékben Beheim számára az ötletadók a erdélyi szászok lehettek, akiknek komoly okuk volt arra, hogy ne szeressék a havasalföldi vajdát, aki alkalomadtán kifosztotta a szász falvakat, illetve a szász kereskedőket alaposan megvámolta. Beheim azért is haragudott a Hunyadiakra és Mátyás királyra, mert Nándorfehérvár ostrománál Hunyadi katonái egyszerűen kifosztották! Amikor megírta a Vlad Tepes kegyetlenkedéseiről szóló történeteket, igazából Mátyás királyon akart nagyot ütni, mert a korban tudták, hogy a két uralkodót rokoni szálak kötik össze. Ami történelmi tény. Amint előbb említettem, a Hunyadi család nő tagjai Havasalföldön maradnak. Úgy tűnik, hogy Hunyadi János Marina nevű nőtestvérével házasságon kívüli kapcsolata volt Vlad Tepesnek. Ebből a kapcsolatból született Oláh István, a későbbi esztergomi érsek, Oláh Miklós édesapja. Ez a család is áttelepül Havasalföldről Erdélybe, és letelepednek Szebenben és Szászvárosban. Innen indul el Oláh Miklós karrierje. 1462-ben Vlad Tepes Hunyadi János második nőtestvérét veszi feleségül, és nagyon úgy néz ki, hogy ebből a nászból születik meg a későbbi Mihnea cel Rau havasalföldi vajda. Utolsó információnk Tepes vajda feleségéről 1464-ből való. Utána semmit sem tudunk Hunyadi János eme második nőtestvéréről. Akár meg is halhatott. Azt viszont tudjuk, hogy Vlad Tepes az 1470-es évek legelején Mátyás király édesanyjának családjából, a Szilágyi családból származó, Szilágyi Jusztinát veszi feleségül. Házasságukból születik egy Vlad nevű gyermek. Jogosan tevődik fel a kérdés: ha egy híresen kegyetlen, borzasztó, vérszomjas zsarnok lett volna Vlad Tepes, akkor a Hunyadi család fejeként Mátyás király hozzáadta volna-e tulajdon nőtestvérét, majd közeli családtagját? Árnyalja a képet az, hogy a Michael Beheim által leírt és terjesztett Vlad Tepesről szóló rémségek megtalálhatók a korszak szinte valamennyi európai irodalmi művében.

– Hunyadi János cselekedetei és kora a közérdeklődés homlokterébe kerültek, amikor a TV2 magyar tévécsatorna sugározta a Hunyadi című, tíz részes sorozatot. Mennyi a valóság és mennyi a fikció a sorozatban?
– A sorozat nem hamisítja meg a történelmi tényeket, viszont teljesen elfogadható, hogy két, a valóságban megtörtént történelmi esemény közötti időszakot fikciós elemekkel tölti meg az író, rendező. Arról például nincs semmilyen adat, hogy Cillei Ulriknak közeli viszonya lett volna Luxemburgi Erzsébet királynéval, de a filmben ez a fikciós elem érdekesebbé, izgalmasabbá teszi a történetet. A valósághoz tartozik viszont, hogy a szerb despota lánya, Brankovics Mara a szultán háremébe került. A fikció világához tartozik például a film egyik nyitó jelenete, amikor lemészárolják Hunyadi János szüleit. Ez biztosan nem történt meg a valóságban, viszont tagadhatatlanul jót tesz a történetnek. Szórakoztatóipari termékként, szerintem a filmmel nincs különösebb gond, tény viszont, hogy van benne egyfajta rejtett propaganda, amellyel a mai nézőknek kívánnak üzenni. Leginkább a Sergiu Nicolaescu román rendező által készített történelmi filmekben fellelhető propagandaanyagokhoz hasonlítanám. A középkorúak biztosan emlékeznek például a Mihai Viteazul című filmre, amely a történelmi tényeket tiszteletben tartja ugyan, de a rejtett ideológiai vonal tisztán érzékelhető. Példaként Sergiu Nicolaescu történelmi filmjeiben mindig a magyarok árulják el a románokat. A Hunyadi-sorozatban mindig a nyugatiak árulják el a magyarokat.

– Hunyadi László története is teret kap a sorozatban. Valójában mi is történt Hunyadi János elsőszülött fiával, Mátyás király bátyjával?
– A nándorfehérvári győzelmet követően a király és a főurak levonulnak a helyszínre, birtokba venni a várat, amely királyi vár volt. Eddig nem derült ki pontosan mi történt, valamiféle összeszólalkozás, összetűzés lehetett Cillei Ulrik és Hunyadi emberei között. Egyébként a már említett Michael Beheim Cillei Ulrik egyik íródeákjaként volt ott, és akkor fosztják ki, és emiatt neheztelt a Hunyadiakra. Tény viszont, hogy Cillei Ulrikot és embereit lekaszabolják. Tudjuk, hogy László ott volt, arról viszont nincs adat, hogy ő maga ölte volna meg a főurat. Ez kimeríti a joggal való visszaélés, a gyilkosság tényét. Ezt még a király, V. László sem nézhette el, annak ellenére, hogy esküvel ígérte meg azt, hogy nem esik bántódása Hunyadi Lászlónak. Mátyást egyfajta szelíd fogságba helyezik Podjebrád Györgynél, és amint alkalma adódik, Lászlót is börtönbe vetteti és kivégezteti a király. Történelmietlen, de azért érdekes a kérdés, mi történt volna, ha a törökverő hős, Hunyadi János nem hal meg a nándorfehérvári győzelmet követően? Tény, hogy nem tudjuk, mi volt az oka a Cillei Ulrik halálával végződött konfliktusnak, erről nagyon keveset írtak, a többszáz évvel később komponált opera számos fikciós elemet tartalmaz.

– Az nem fikció viszont, hogy a Temesközben létezett és aránylag intenzív volt a román reformáció. Ön ezt a területet is kutatta. Mit tudunk a térségben élt román lakosság reformálásáról?
– Valóban létezett, ráadásul viszonylag korán, már az 1550-es években megjelent és kibontakozott az új vallás a bánsági románok között. Tudunk arról például, hogy Petrovics Péter temesvári várnagy határozottan törekedett a reformáció eszméinek a terjesztésére a románok, a térségben élő román nemesek körében. 1568-ban megjelenik egy román nyelvű, cirill betűkkel nyomtatott prédikációs könyv, amely teljes mértékben kálvinista, protestáns szövegeket tartalmaz. A kötettel egybekötve egy prédikációs ágenda, azaz a szertatásokat pontosan leíró – ma kézikönyvnek mondanánk – kötet is megjelenik. Ez az ágenda Heltai Gáspár 1554-ben megjelent kötetének a fordítása, azaz egy magyar nyelvű kötetet fordítanak román nyelvre. Az említett prédikációs kötet legalább egy, Méliusz Juhász Péter reformátor által írt és a Válogatott prédikációk című könyvében megjelent prédikációt tartalmaz, amely kőkemény kálvinista szöveg. Még nincs egyértelműen tisztázva a kérdés, ezirányú kutatások folynak, de meggyőződésem szerint temesközi román szerző lehetett a fordító, aki ismerte a magyar és a latin nyelvet is. Legújabban az derült ki, hogy ezek között a prédikációk között vannak olyanok, amelyeket egy bizonyos, ma már kevésbé ismert, a korban viszon nagyon tevékeny Wolfgang Musculus nevű reformátor írt, latin nyelven. Ő volt az, aki a nagy reformátorok Kálvin, Béza, Melanchton és mások munkáiból igen népszerű gyűjteményeket, kommentárokat adott ki ezzel segítve a lelkipásztorokat, megkönnyítve munkájukat. Ez a gyakorlat teljesen elütött a katolikus és az ortodox gyakorlattól is. Érdekesség, hogy Musculus egyik tanítványa volt Szegedi Kis István, aki a Temesközben jelentős reformátori munkát végzett. Szintén érdekesség, hogy az említett román nyelvű prédikációs kötetet Mágocsi Gáspár gyulai várnagy miután a török elől elmenekül Munkácsra, ott ruszin nyelvre fordíttatja és a térségben használják. Az eredeti, XVI. századi kötet nem maradt fenn, viszont kéziratos formában megmaradt egyik későbbi, XVIII. századi másolata, amelyből a protestáns jellegű szövegeket kiiktatták, elhagyták.

– Ezek szerint a ruszinok körében is megpróbálták terjeszteni a reformáció tanait?
– Az említett kötet megjelentetését próbálkozásnak lehet tekinteni, de nincs arra bizonyíték, hogy fennmaradtak volna protestáns közösségek. Temesközben viszont egyértelmű a reformáció térhódítása. Az említett prédikációs kötetet követően még a XVI. században megjelennek énekeskönyvek is, illetve a XVII. században legalább négy énekeskönyv jelent meg, amelyekben a magyar kálvinista énekeket és Szenczi Molnár Albert zsoltárait – százötven zsoltárt – fordítják le, Lugos, Karánsebes környékén. Ezeket az énekeket a román református gyülekezetekben éneklik, tehát léteztek román nyelvű református közösségek, ahol ezeket az énekeket használták. Tudjuk, hogy a XVII. században Lugos, Karánsebes, Hátszeg környékén elindult egy erős asszimilációs folyamat. Léteztek magyar gyülekezetek, amelyek elrománosodtak, és amikor egy ilyen gyülekezetbe került valamely magyar prédikátor, egyes román kollégák állításaival ellentétesen, nem visszamagyarosítja a közösséget, hanem a lelkipásztor megtanulta a román nyelvet és ezen a nyelven tartotta számukra az istentiszteleteket. ez bizonyítható, nyoma van a jelenségnek. Amint annak is, hogy léteztek tiszta román református gyülekezetek is.

– Miért tűntek el ezek a gyülekezetek?
– A XViii. században a központi, bécsi katolikus adminisztráció a katolikus unió létrehozásával egy, a református egyházénál sokkal jobb ajánlatot kínált számukra. A korszakban a református erdélyi fejedelmek nem kínáltak fel semmit a protestantizmusra áttért románoknak. A bécsi adminisztráció viszont azoknak a románoknak, akik elfogadták az egyesülést Rómával, – a mai görögkatolikusokról van szó – társadalmi, gazdasági és politikai felemelkedést is biztosítottak. A görögkeleti értelmiségnek biztosították, az oktatási rendszerbe való bekerülési lehetőséget, például Gheorghe Sincai és társai már Bécsben, esetleg Rómában tanulnak. Arról tudunk, hogy erdélyben főleg a hívek körében volt ellenállás az unióval szemben, Sofronie érsek, például nagy mozgalmat indít az ortodoxiához való visszatérés érdekében. A terület törököktől való visszafoglalását követően a Temesközben erőteljesen nyomulnak a szerbek, akik a császár támogatását élvezik, kiváltságokat kapnak. A román közösségek nem részesülnek kiváltságokban, sőt a karlócai szerb érsek fennhatósága alá helyezi őket a császár ezzel megszűnik a protestantizmus vagy a katolikus unió, mindenki ortodox lesz.

– Professzor úr kiemelten foglalkozik a románmagyar kapcsolattörténettel. E területen mindkét oldalon számos sztereotípia, előregyártott séma került előtérbe. Mennyire sikerül a történészeknek, tudo-mányos kutatóknak ezeket felszámolni?
– Az a gondunk, hogy egyre nehezebb helyzetben vagyunk. A Magyar Tudományos Akadémia és a Román Akadémia között 1971 óta létezik a Magyar-Román Történészi Vegyesbizottság. A bizottság két évente szervez tudományos konferenciát, tanácskozást. Az utóbbi években ezek anyagát sikerült magyarul és románul is kiadni, viszont azt tapasztaljuk, hogy nagyon nehéz eljuttatni ezeket a tudományosan megalapozott üzeneteket a szélesebb közönségnek. Sajnos rengeteg pozitívuma mellett, a Világhálónak sok hátulütője is van. Tapasztaljuk például mindenféle megalapozatlan, áltudományos eszmék hihetetlen gyors és nagyléptékű terjedését. Az internetfogyasztók ezeket könnyebben befogadják, mert semmilyen intelektuális erőfeszítést nem igényelnek. Az általunk közölt, kutatásokra alapozott anyagok igényelnek minimális tudást, és tájékozottságot. Nagyon nehéz az említett stereotípiákat lebontani olyan körülmények között, hogy például egy vérgőzös, a történelmi tényeket teljesen mellőző bejegyzést megnéznek, mondjuk ötvenezren, és a mi közérthetően megfogalmazott anyagainkat jó esetben ezren! ezért is tartom felelősségemnek a közérthető, világos, tudományosan megalapozott kommunikációt akár szemtől szembe, akár a virtuális térben. Legalábbis mindazokkal, akiket nem fertőztek meg a mindenféle sztereotípiák. A vegyesbizottságban is arra törekedünk, kölcsönösen, hogy közelítsük az álláspontokat.

Dr. Nagy Levente 1967-ben született Nyárádszeredában, középfokú egészségügyi tanulmányokat végzett Marosvásárhelyen. Ápolóként dolgozott több egészségügyi intézményben. 1988-ban szökött át Magyarországra. 1989-ben kezdte el egyetemi tanulmányait Budapesten az ELTE Bölcsészettudományi karán, Román-Magyar szakon végzett. Mentorainak tekinti Kovács Sándor Iván professzort, aki főleg régi magyar irodalommal foglalkozott. Az ő hatására foglalkozott Zrínyi Miklóssal és erdélyi kapcsolataival. Másik mentora, Miklósi Ambrus professzor hatására kezdte el kutatni a román-magyar kapcsolattörténet bizonyos fejezeteit. Ennek kapcsán került érdeklődésének homlokterébe Vlad Tepes, a Hunyadi család, a román reformáció, illetve a Zrínyivel kapcsolatos kutatások során foglalkozott például Raimondo Montecuccolli olasz hadvezérrel – nagy vita volt a korban Zrínyi és Montecuccolli között! – meg Luigi Ferdinando Marsigli nevű hadvezér, diplomata, botanikus, hidrokartográfus életével és tevékenységével. Utóbbi irányítása mellett, Temesvárról indulva, jelölték ki a Temesközben az országhatárt a karlócai békét követően. Egyetemi tanulmányai után rövid ideig tanított, majd doktori tanulmányait követően az ELTE 1863. április 23-án alapított Román tanszékén tanít és fogla-lkozik a román-magyar kapcsolatok történetével.

Makkai Zoltán