A szerzőnő legújabb könyvét bemutató Mészáros Ildikó magyar szakos tanárt, újságírót idézve, egy tetszetős, szép könyvet tartottak kezükben, azok akik Fikl Klára Mítosz és történelem című kötetének útrabocsájtásán részt vettek.
Mert a kötet nem csak nyomdai kivitelezésében szép, hanem a fedelei közé foglalt szép gondolatok miatt is. Mert értékekről, épített örökségről, gyermekkori szép élményekről, megválaszolatlan vagy csak részben megválaszolt kérdésekről, és az értékek elvesztésének fájdalmáról is szól a könyv – emelte ki az előadó, aki a kötetbe foglalt gazdag képanyagot méltatva felhívta a figyelmet több mára eltűnt, elenyészett, elveszett építményre, helyszínre, így „a fényképek a kötet szerves részeivé válnak”. A szerző saját felvételei, Momir Dorottya és Orosz Sándor képei kaptak helyet a kötetben, és mindezeknek köszönhetően az egykori monarchia szelleme köszön vissza a „monarchiaregényként”, „hazaregényként” is értelmezhető kötetben. A személyes élményekre alapozódó két történet, azaz a Duna vize alá temetett Ada Kaleh-szigethez kötődő, a végérvényesen letűnt korszak idillikus hangulatát megidéző élmények és az utóbbi évtizedekben, különféle okokból pusztulni hagyott Herkulesfürdő szívhasogató, felháborodást keltő helyzete úgy ötvöződik a kötetben, hogy az álomsziget elérhetetlensége miatt vált – nemcsak a szerző számára – felbecsülhetetlen eszmei értékké, míg a hajdan virágzó fürdőváros a hanyagság, a kapzsiság miatti évről – évre fokozódó pusztulása kelt felháborodást. „ Mindkét szöveg két szellemi lábon áll. Az egyik a szubjektív összetevő, a személyesen átélt élmények, benyomások, egyéni tapasztalatok, a másik a történelmi hitelesség, a régi könyvek, megkopott képeslapok, elbeszélt történetek megannyi hiteles dokumentuma. Ezért a cím: Mítosz és történelem.” – vallja a szerző a kötet Epilógusában.
A kötet szerkesztője, Dr. Bodó Barna egyetemi tanár, újságíró rövid méltatásában kiemelte, hogy eddigi munkáihoz viszonyítva tartalmilag és műfajilag is teljesen más Fikl Klára új kötete, amelyben a személyes élmények kerülnek előtérbe és összekötik Orsovát Ada Kaleh szigettel és a hajdan szebb napokat látott Herkulesfürdővel.
Hogyha hozzászámítjuk a nemzeti elfogultság teljes mellőzését, a könyvben is tetten érhető közösséghez való hűséget, a családhoz való ragaszkodás példáját, és még sok más értéket, akkor válik igazán széppé Fikl Klára új, Mítosz és történelem című könyve.
A könyvbemutatón a Momír Dorottya készített és vetített, a témához kötődő helyszíneket megörökítő fényképes összeállítást. (m.z.)
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- November 2025
- October 2025
- September 2025
- August 2025
- July 2025
- June 2025
- May 2025
- April 2025
- March 2025
- February 2025
- January 2025
- December 2024
- November 2024
- October 2024
- September 2024
- August 2024
- July 2024
- June 2024
- May 2024
- April 2024
- March 2024
- February 2024
- January 2024
- November 2023
- October 2023
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Időjárás


26 Oct 2025
Írta admin
0 Hozzászólás