Szövege Szapáryfalván készült, a dallamot a temesvári Dóm kántora szerezte

A himnuszok magasztos hangvételű költemények, melyek egy közösség együvé tartozását fejezik ki. Sok esetben ima, fohász formáját öltik. Napjainkban főleg nemzeti himnuszokról szoktunk beszélni, illetve – főleg katolikus közösségekben vannak még Istent dicsőítő himnuszok is. De nem csak ilyenek vannak, hanem léteznek még regionális himnuszok is. A Bánságban is létezett már jó ideje egy – német nyelvű – himnusz. [Ennek szövegét Maximilian Leopold Moltke írta, első ízben az 1920-as években énekelték el és a kommunizmus alatti szünettől eltekintve mai napig elhangzik ünnepségeiken. – TS] Idén aztán elkészült egy magyar nyelvű bánáti himnusz, teljesen új, saját szöveggel és a dallama is vadonatúj.
A nyilvános térben legelőször a történelemi Békés-Bánáti Református Egyházmegye múlt szombati találkozóján adták elő. Az alábbi hármas interjúben bemutatjuk történetét olvasóinknak, melyben az ötletgazda és kezdeményező Kókai Antalt (KA), Bajkai-Fábián Róbert (BFR) kántort, illetve Madaras Jánost (MJ) kérdeztük, aki a szövegíró volt. Először az ötletgazdát kérdeztük meg, akitől legelőször is azt akartuk megkérdezni, hogy mi végre van szükség magyar nyelvű himnuszra és megtudakoltuk azt is, hogy milyen utat járt be ő és mennyi időbe tellett, míg álma megvalósult.
– Bár bizonyára nem Ön volt az első, akiben felmerült, hogy meg kellene alkotni a magyar bánáti himnuszt, mégis különlegesnek mondható, hogy ilyen nagyszabású projektbe vágta fejszéjét. Milyen zenei tapasztalatokkal rendelkezik ezen a téren?
KA: Több kórusban is énekeltem már az elmúlt évtizedekben. Előbb a magyar középiskola Bartók kórusában énekeltem, melyet Gáspár Mária vezetett sokáig. Utána a Szabó Gabriella vezette gyárvárosi református gyülekezet kórusában is jártam, valamint a Belvárosi Református Gyülekezet Szabolcska Mihály vegyeskarba is, amit Hindrich Sándor karnagy vezényelt és idén ünnepelte alapításának 35. évfordulóját.

Kókai Antal

TS: Ami az énektudást és a muzikalitást illeti, nyilvánvalónak látszik, hogy már sokféle dalt énekelt korábban és nagy tapasztalatot szerzett. Másrészt szeretném, ha azt is elmondaná, hogy hol szokott himnuszokat énekelni. Hisz a Himnusz születéséhez hordozó közösség is kell, olyanok, akik szívből éneklik.
KA: Nyugdíjasként a Putna utcai klubba járok. Ezt sokáig Béres Margit vezette, de néhány éve Sipos Ilona, az RMDSZ megyei szervezetének ügyvezető elnöke megkért, hogy a kilencvenedik életévét immár betöltő tanárnő helyett vállaljam el a közösség vezetését. Ennek én örömmel eleget tettem. Ott a találkozókat mindig a nyugdíjas himnusz eléneklésével kezdjük és a székely himnuszt elénekeljük a végén.
TS: Már nyugdíjba vonulásától kezdve hűségesen járt a nyugdíjasklubba?
KA: Igen, idén október harmadikán volt húsz éve, hogy nyugdíjba mentem. Előtte egyetlen munkahelyen, az Electromotornál dolgoztam 42 éven át. Először három váltásban, majd az iskoláim elvégzését követően egy műszakban.
TS: Ahogy látom a hűség és kitartás, mint vezérfonál átszövi életét. Sok kitartásra volt szükség a Himnusszal kapcsolatban is? Mennyi ideig próbálkozott, míg került szövegíró és dalszerző is?
KA: Ahogy már említettem, a nyugdíjas klubban gondoltam arra, hogy kellene egy bánsági magyar himnusz. Hogy lehet az, hogy a Bánátnak nincs olyan büszkesége, hogy legyen saját himnusza? És akkor elkezdtem a kálváriát, ami 15 évig tartott, valamikor 2010 körül. Sok helyről kaptam visszautasítást. Voltak köztük tanárok, írók, zenészek, tudósok, lelkészek, még egykori iskolaigazgató is. Egyikük felvetette, hogy már van bánsági himnusz, mégpedig a németeké, egyszerűen csak le kéne fordítani. De azt nem lehet! Gizellafalván, vagyis német többségű faluban születtem és tudtam, hogy az ő himnuszuk csak a németekről szól, ők magukat magasztalják. Én nem politikai himnuszt akartam, hanem azt, hogy kifejezze: itt a Bánátban annyi nemzet, annyi felekezet él együtt és mi tiszteljük egymást és becsüljük.
TS: Szóval a szövegírást illetően sokáig nem járt szerencsével… És mi a helyzet a dallam megkomponálását illetően?
KA: Ami a szövegírást illeti, nemrég Hermán Rebekka tiszteletes asszonyon kereszül találtam meg, aki vállalta a himnusz szövegének megírását. A szövegíró neve Madaras János, aki a szapáryfalvi magyar közösség tagja. Ő már számos alkalomra írt verseket és örömmel fogadta el a felkérést. A dallamot illetően sokkal egyszerűbb volt a helyzet. Bajkai-Fábián Róbert, a katolikus Dóm karnagya a bérmakeresztfiam és mindig is tudtam, hogy rá számíthatok majd a dallam tekintetében, amint a himnusz szövege elkészül.
TS: Most akkor ugorjunk egy kicsit előre az időben. Elénekelték már valahol a himnuszt, ami végül elkészült?
KA: Igen, az első alkalommal erre a nyugdíjasklubban került sor. A második alkalommal egyfajta próbára került sor a kisodai református gyülekezetben, ahol egy nagyobb szabású előadásra készülve Viorel és Robert Ciurtin az idősek vasárnapján, még az istentisztelet előtt elpróbálta a gyülekezet orgonáján. Az első nagyobb szabású közös éneklésre most október 4-én kerül majd sor: az 500-600 résztvevős történelmi Békés-Bánáti Református Egyházmegye programjában is szerepel. Utána meg bízunk benne, hogy idővel még szélesebb körben ismertebbé és kedveltté válik az új himnuszunk.
—
A következő beszélgetést Bajkai-Fábián Róberttel folytattuk, akit a közösség nem csak, mint a Dóm kántorát, hanem idegenvezetőt is ismerheti, aki legalább tucatnyi nyelven beszél és a temesvári Zeneművészeti Egyetemen szerzett diplomát.
Téglásy Sándor (TS): Először is köszönöm, hogy fogadott dolgozószobájában, ami a temesvári katolikus püspökség egyik hivatali épületében található. Legelső kérdésként azt szeretném feltenni, hogy miután megkapta a dalszöveget, honnan jött az ihlet a dallamhoz. Honnan inspirálódott?
Bajkai-Fábián Róbert (BFR): A legtöbb himnusz általában egy ismertebb dallamhoz kötődik. Én próbáltam valahogy nem erre összpontosítani, hanem saját dallamot akartam írni a himnusznak. Tehát abszolút semmilyen forrásra nem támaszkodtam. Mivel a szöveg valamennyire vallásos, próbáltam egy ilyen lendületet adni neki, ami főleg a nyolcadokban nyilvánul meg, tehát a pontozott nyolcadoknál, amelyek megadják a himnuszokra jellemző ritmust.

Bajkai-Fábián Róbert

TS: Amikor az ember egy verset felolvas, akkor is van egyfajta ritmusa, ami természetesen adódik a szövegből. Viszont zenei dallam ilyenkor még nem létezik, egészen addig, amíg az meg nem születik a zeneszerző fejében. Hogyan tudta Ön meghallani, összeállítani a dallamot úgy, hogy a végén összeálljon, egybeforrjon a szöveggel?
BFR: Több próbálkozásom volt, több mintám, több dallamot szereztem ennek a himnusznak, és aztán kiválasztottam, hogy melyik a legjobb a négy vagy öt verzió közül. Megnéztem, a hangnemét is, és megnéztem azt is, hogy jól lehessen énekelni. Nem lehetetett túl magas. A legmagasabb hang a felső C.
TS: Én még nem hallottam a dallamot, de a kottában úgy látom, hogy nem tartalmaz nagy ugrásokat.
BFR: Igen, arra is odafigyeltem, hogy ne legyenek benne nagy ugrások – a legnagyobb egy kvint. A hangok szép lassan emelkednek vagy mennek lefelé, nem használok disszonáns hangközöket.
TS: Látok néhány gyorsabb ütemet is, viszonylag keveset, és ezek a tartalomhoz kapcsolódva felgyorsulnak.
BFR: Igen, így van. Másrészt a magyar hagyományos zsoltárokban sok nyolcad található. Próbáltam régi magyar zsoltár dallamokból ihletődni, hogy magában a szerzemény ne legyen olyan nehézkes. Ezért a himnusz utolsó négy üteme kicsit darabos. Himnusz lévén benne van a német jelleg is. Ilyeneket szinte nem is hallunk a templomban. A magyar zsoltárok egyik jellegzetessége, hogy nem ütemesek. A dallam tartott hangokból áll. Van egy bizonyos dallam amire bármilyen szöveg jól beillik. Példaként említhetem Dumitrescu kántort a Gyárvárosból, ő nagy előszeretettel játssza ezeket a darabokat. Azoknak van egy dallamuk, arra akármilyen zsoltárt rá lehet tenni, és nagyon jól hangzanak.
TS: A darab zenei karakterén túl az is érdekelne, hogy mennyire könnyen mondott igent a felkérésre? Volt már korábban alkalma, hogy himnuszt zenésítsen meg?
BFR: Nekem már volt egy himnuszom, amikor is a katolikus fiatalok országos találkozójára került sor Temesváron. Akkor én írtam meg előre a dallamot, és egy kedves hölgy, munkatárs, Maria-Christine Surdu Resicáról, készített hozzá egy nagyon szép szöveget. Büszke voltam rá, mert himnuszokat nem nagyon írtunk – csak minden négy évben egyszer, amikor ilyen találkozót rendeztek meg. Ilyenkor valakit megkérnek, hogy himnuszt írjon.
Visszatérve a kérdés első felére a felkérés bérmakeresztapámtól, Kókai Antaltól jött. Ő most nyugdíjas, és aktív éveiben az Elektromotorban dolgozott. Édesapámnak egyik legjobb barátja volt. Együtt dolgoztak. Nagyon jó esztergályos volt. Ezen kívül pedig nagy magyarnak vallotta magát. Ő nagyon sokat harcolt azért, hogy legyen a Bánságnak egy magyar himnusza, legalább 10-12 éven át. Amikor találkoztunk, sokszor már rögtön a köszönés után felvetette a kérdést, hogy nem tudok-e olyan költőt, aki megírná a himnusz szövegét. Sok helyen kopogtatott, de kérése nem talált meghallgatásra.

Szülőfalujának, Gizellafalvának a lakói többségében németek voltak. Nekik már volt saját himnuszuk, a “Heil dir Heimatland!” kezdetű Banater Hymne. Azt viszont az angol himnusz dallamára éneklik. Nyilván én is tudtam volna találni valamilyen éneket, és akkor ráírom. Én viszont inkább azt akartam, hogy legyen eredeti a himnuszunk. Ha már annyit küzdöttünk érte – mint mondtam több mint tíz évet – akkor legyen eredeti.
TS: Nagy öröm látni, hogy elkészült a szöveg és a dallam is. Zeneszerzőként vannak további tervei a himnusszal kapcsolatban?
BFR: Igen, akarok még készíteni, egy zongorakíséretet. Arra is gondolok, hogy elkészítem a négy szólamos változatot, hogy úgy is énekelhessük. A másik tervem pedig az, hogy szeretném vonósnégyesre is átírni, hogy egy kisebb zenekar is előadhassa. De ezeken még kell dolgozzam.
—
A harmadik beszélgetést a himnusz szövegének írójával folytattam a szapáryfalvi parókián. Madaras János az adventista felekezethez tartozik, de gyakori látogatója a református templom istentiszteleteinek is, ahol több ízben is volt már alkalmam ünnepi verseit meghallgatni.
TS: Két kérdést tennék fel beszélgetésünk elején. Jól tudom, hogy a bánsági magyaroknak nem volt ilyen regionális himnuszuk ? Ön hogyan áll egy helyi magyar himnusz kérdéshez? Mit jelent Ön szerint a bánságiak számára egy saját himnusz?
Madaras János (MJ): Mikor meghallottam ezt a kérést, hogy próbáljunk valamilyen módon egy himnuszt megalkotni, akkor kicsit úgy éreztem, hogy vidékünkön nagyon sok szerző van, tanárok, és más felkészült személyek, akik jobban benne vannak az irodalmi életben. Nem hittem volna, hogy én erre alkalmas lennék, de mivel két-három éve már nekifogtam verseket írni más alkalmakra is, úgy gondoltam nekivágok. Előbb kisebb szövegeket írtam, rövidebbeket, és utána hosszabbakat is a lelki dolgokról, hitbeli témákról. Ami a himnuszt illeti, úgy gondoltam, nem engedhetem, hogy hiábavaló maradjon a felkérés, mert hiszem, hogy Istentől eredt ez a felszólítás. Ezért úgy éreztem, nem szabad vonakodnom, inkább próbálkoznom kellett, alkalmazkodni valamilyen módon.
Ami a Himnusz értelmét, szerepét illeti: a magyar bánsági közösségről írtam. Arról, hogy mi, mind közösségi, mind lelki értelemben egy közös társadalomban élünk, de nemzeti tekintetben kicsit szórványban is vagyunk. Úgy próbáltam fogalmazni, hogy a szövegben kapcsolódjanak össze a lelki, a kulturális, és más ehhez hasonló élmények, terek, ahol él ez a bánáti nép.
Persze a közösség több ennél. Mivel többnemzetiségűek vagyunk, fontos volt, hogy legyenek ők is belefoglalva. A Bánság nem csak a magyarul beszélőkből él, és mivel más ajkúak is vannak, cél volt az is, hogy ne csak a magyar közösségről írjam, hanem legyen benne az összekapcsolódás, az összetartás öröme. Tehát ezért írtam ilyen szöveget, amiből végül kialakult a himnusz. Nagyon örülök, hogy hozzám fordultak, nyilvánvalóan nem egy mindennapi kérés, hogy valakit felkérnek, hogy egy közösség himnuszához szöveget írjon.
TS: Én is úgy gondolom, nagyon különleges felkérés, ha valakit egy himnusz megalkotásában való közreműködésre kérnek fel. Lenne két rövid kérdésem a himnusz szövegét illetően. Egyrészt feltűnt, hogy a szöveg szerint Isten, mint a világ urának parancsára érkeztek ide az itt élők, hogy a bánságiak közösségét alkossák. Másrészt a szöveg záró részében, mintegy felszólításként a közös harcra való felhívás is szerepel. Vajon miféle küzdelmekre, gondolt Ön, akkor amikor ezeket az elemeket beleszőtte a szövegbe?
MJ: Lényegében a közösség megmaradásáért való harcról van szó. Tudjuk, hogy vannak helyzetek, körülmények, amikor nem könnyű, hogy fenntartsuk az önazonosságunkat, akár lelki téren, akár kulturális vagy egyéb téren. Sokszor viszont küzdeni kell, hogy megmaradjunk, mert vannak olyan mellékvágányok, amik félrevisznek, és ha közömbösek vagyunk, akkor elveszítjük ezt az identitást. Fontos, hogy lelkiismereti, hitbéli téren is tartsuk ezt meg, mert ott tudjuk legjobban megtartani ennek a közösségnek az alapját. Amint a Szentigében is meg van írva, a Sátán arra törekszik, hogy mindent semmisítsen meg. És ezért kell ellene harcolni, meg kell vívni vele.

Madaras János

Vannak olyan dolgok is, amiket észre sem veszünk, de megtörténnek, és vesztünket okozhatják. Ezért ébernek kell lennünk. Hiszen ha majd valamikor megkérdeznek az utódaink, unokáink vagy dédunokáink, akkor fontos hogy tudják, hogy miért folytattunk azonosságunkért küzdelmet ebben a közösségben.
Több nyelvűek vagyunk, de össze kell tartsunk. Harcolni kell, de nem viaskodni. És ki kell tartani – az azonosság tudata felemel, és célt ad az embernek. Reményt, célt, és remélhetőleg eredményt is.
Végső soron bízom benne, hogy mindig örömteli alkalom lesz, és marad, mikor ez az ének előttünk van, és találkozunk másokkal, vagy mások megosztják velünk, hogy „hallottuk ezt a zenét és nagyon megtetszett”.
TS: Zárásképpen azt szeretném megkérdezni, hogy mit jelent az írás Önnek, miért fontos?
MJ: Hát igen, ezt a kérdést én is feltettem magamnak. Az elindulás oka az volt, ugye voltak ilyen alkalmak, mint amikor a templomban, az egyház keretében, vagy más események alkalmával hallottam, hogy mások verseket adnak elő. Ilyenkor elgondoltam magamban, milyen jó volna, ha én is tudnék hasonlóképpen fogalmazni a lelkem indítása szerint, és kívántam, hogy elmondhassam véleményem, gondolataim, és óhajom szerint a hallgatók elé tárhassam, hogy mire vágyom én, mit szeretnék.
Szóval így indult el a versírás nálam. Az első lépések persze nem épp „olyanok” voltak, de már begyakoroltam. Inkább lelki téren indultam el a verskészítés útján: egyházi találkozók alkalmával, vagy imahetek alkalmával. Hisz voltak bizonyos témák, amiket be kellett mutatni, és azokkal kapcsolatban kezdtem ezeket a verseket megírni. Aztán olyan is volt, hogy este, mikor már csend volt, készültem lefeküdni, és akkor jöttek a gondolatok, amiket feljegyeztem, később hozzátoldottam, és aztán ezeket összeszedtem, összegeztem. Így keletkezett egyre több és több költemény.
Jól esett, hogy megáldott az Úr, a Jóisten azzal, hogy tudjak írni, lelki kívánságom szerint. A nehézség csak annyi, hogy ácsként még jelenleg is sokszor el vagyok foglalva fizikai munkával. Én az építkezéseken dolgoztam, és nagyon sokfelé eljártam, sok felkérést kaptam, és hála az Úrnak, hogy megsegített ebben is.
TS: Tervezi folytatni a versírást?
MJ: Gondolom, hogy a jövőben több alkalom lesz erre, lelki alapon is, meg másfajta versekre is. Olyanokra, amik hozzájárulnak a társadalmi, a közösségi élet színvonalának emeléséhez. Például elmondhatom, hogy írtam már verset esküvői alkalomra, de iskolai záróünnepélyre is, vagy gyerekek számára, névnapokra, és más különleges eseményekre is készültek versek.
TS: Nálunk a szapáryfalvi templomban nem Ön, hanem a gyülekezet egy másik tagja, Baranyai Nándor szokta elszavalni verseit. Van úgy, hogy saját maga olvassa fel?
MJ: Én nem nagyon adom elő, csak megírom. Egyrészt probléma van a hangommal. De – és ezt nem büszkeségből mondom – jól lesik, hogy elfogadják, amit írok, és az is, ha láthatom, a hallgatókon, hogy az előadott írásaimat megfelelőnek találják.
TS: Köszönöm szépen a beszélgetést, és kívánom még, hogy sok-sok verset halhassunk vagy tán egyszer majd olvashassunk is Öntől.

Téglásy Sándor