Pünkösd arra hív, hogy egy kicsit lassítsunk és észrevegyük mindazt a jót, amit természetesnek veszünk. Az egészséget. A családot. Az otthon melegét. A hitet, a szeretetet és az összetartozást.

A keresztény hagyomány szerint pünkösd a Szentlélek kiáradásának ünnepe, amely bátorságot, hitet és új erőt ad. Legalább a következő lépés megtételére egy új, szebb, tartalmasabb nap felé.(m.z.) 

Ebben az évben is zarándokok százezreit várják a csíksomlyói pünkösdi fogadalmi búcsúra. A helyszínre tartó utakat péntek estétől lezárják a forgalom elől, a hatóságok szigorúan lépnek fel a szabálytalanul érkező szekeresekkel, lovasokkal, sofőrökkel szemben, a medvéket igyekeznek elűzni a környékről a szombati szabadtéri ünnepi szentmise előtt. 

Timár Sándor Asztrik templomigazgató ismertette, hogy a csíksomlyói búcsúhoz kapcsolódó ünnepi program pénteken kezdődik el. Ezen a napon délben 12 órakor lesz szentmise a Boldogasszony Zarándokvonat zarándokainak, amelyet Marton Zsolt váci megyéspüspök fog celebrálni, 18 órától lesz a nyitó szentmise, péntekről szombatra virradóan pedig virrasztást tartanak a kegytemplomban.

Szombaton 7.30-tól szentmise lesz a kegytemplomban, majd 10.30 órától ünnepélyes rózsafüzér kezdődik a Hármashalom-oltárnál. Az ünnepi szentmise 12.30-kor kezdődik a Hármashalom-oltárnál, majd 17.00 órától a hagyományos csángó misét tartják meg a Szent Péter és Pál plébániatemplomban. 18.00 órakor pünkösdi vigília szentmisét celebrálnak a kegytemplomban, majd szombatról vasárnapra virradóan is virrasztás lesz a kegytemplomban, hangzott el. A hegynyeregben megtartandó szentimise főcelebránsa és szónoka Székely János, a szombathelyi egyházmegye püspöke, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke lesz.

Május 24-én, pünkösdvasárnap, a Szentlélek eljövetele ünnepén: 7.00, 8.00, 10.30 és 18.00 órától lesznek szentmisék a kegytemplomban. Május 25-én, pünkösdhétfőn 8.00, 10.30 és 18.00 órától tartanak szentmisét, mondta el a templomigazgató.(Maszol)