Az 1913-ban Szabadfalun, Bem József honvéd tábornagy főhadiszállásának és Petőfi Sándor őrnaggyá való előléptetésének helyszínén leleplezett Petőfi-emlékmű hagyományosan a temesvári magyar közösség számára az 1848-as forradalmi megemlékezések kiemelt helyszíne. Amint a legutóbbi ünnepi rendezvény résztvevői is láthatták, az emlékművet alaposan kikezdte az idő vasfoga. A magyar közösség e fontos emlékjelének felújítási terveit, elképzeléseit osztja meg Olvasóinkkal Molnár Zsolt RMDSZ-es parlamenti képviselő.
Mivel a március 15-i megemlékezéseket megelőzően és utána is több jelzés érkezett a temesvári magyar közösség részéről az emlékmű mielőbbi felújítását szorgalmazva, és magunk is meggyőződtünk ennek siralmas állapotáról, jómagam és a Temes megyei RMDSZ felvállaltuk a mindannyiunk számára fontos történelmi helyszín felújításának lebonyolítását. Tavasszal kezdődött el a tervezési és engedélyeztetési munkafolyamat, a jó hír az, hogy néhány nappal ezelőtt megkaptuk a Temes Megyei Kulturális Igazgatóság jóváhagyását a tulajdonképpeni munkálatok elkezdésére. Legnagyobb gondunkat az jelentette, hogy a szabadfalui Petőfi-emlékmű nem szerepelt az országos műemlékek listáján, ezért sem élvezhetett fokozott védelmet. Hosszadalmas munkát jelentett az emlékmű jogi helyzetének tisztázása. Az emlékmű felújítása érdekében az RMDSZ mellé felsorakozva, számos civil szervezet, kulturális, oktatási és egyházi intézmény képviselete társult, a lehető legszélesebb közösségi összefogást biztosítva ennek az ügynek. Ezúton mondok köszönetet mindenkinek, aki felvállalta a Petőfi-emlékmű felújításának ügyét.
Milyen beavatkozásokat terveznek?
Szakértők felmérték az emlékmű állapotát, és megfogalmazták azokat a strukturális, illetve az emlékmű állagának és jellegének megőrzésére irányuló beavatkozásokat, amelyekre szükség van. Nem kerül sor az építmény átalakítására, hanem kimondottan restaurációs munkát fognak elvégezni az általunk megbízott szakemberek.
Milyen anyagi forrás áll rendelkezésre a felújítás költségének fedezésére?
Terveink szerint közösségi összefogással teremtjük elő a szükséges forrást. Több okból döntöttünk így, többek között azért is, mert emlékmű-ügyben nehezen tudunk a mai városvezetéssel kommunikálni, emlékezzünk csak vissza a Szégyen-szobor tervezett Telekház (Balcescu) téri felállítása körüli vitákra. Ebben az ügyben önmagunkra vagyunk utalva, de ez arra kell ösztönözzön bennünket, hogy megmutassuk a nagyvilágnak és önmagunknak is, hogy közösségünk képes arra, hogy a számunkra legreprezentatívabb, a legnagyobb szimbolikus értékű emlékművünket közös akarattal, saját erőből javítsuk meg. Elképzelésünk szerint pályázatok útján megszerzett támogatásokat, a magyar vállalkozók segítségét és közadakozásból származó forrást kívánjuk felhasználni a költségek fedezésére, mert úgy gondoljuk, hogy közös érdekünk az 1848-as forradalom és szabadságharcnak, illetve legnagyobb költőnknek emléket állító, Székely László által tervezett emlékmű felújítása, ezzel méltó helyszínt biztosítani a következő ünnepségek számára. Miután befejeződnek a felújítási munkálatok, természetesen folytatjuk a munkát az emlékmű „hivatalos” műemlékké való nyilvánítása érdekében. Ezáltal jogi biztosítékot teremtünk és fokozott védettséget biztosítunk a szabadfalui Petőfi-emlékmű számára. Reményeink szerint jövő tavasszal, március idusán a felújított emlékműnél ünnepelhetünk.
FELHÍVÁS
Molnár Zsolt parlamenti képviselő a Temes megyei RMDSZ-szel, valamint a Bánsági Közösségért Egyesülettel közösen jogi és adminisztratív szempontból
megteremtette a keretet az emlékmű restaurálásához.
További információkért Andrásy Noémihoz, a BKE ügyvezetőjéhez fordulhatnak az alábbi elérhetőségeken:
tel: 0745-460495, e-mail: bansagikozossegertegyesulet@gmail.com
Pénzbeli felajánlásokat az alábbi bankszámlára átutalással vagy személyesen a Magyar Házban tehetnek.
Volksbank Romania: RO98VBBU2511TM1781142701 Adószámunk: 31600404
Adományaikat előre is köszönjük!


20 Nov 2014
Írta admin
0 Hozzászólás