Nézem a patika bejárata melletti reklámoszlopot, rajta a felirattal. Ide másolhatnám, de ugye ingyen reklámot senkinek nem nyújtunk – maradjunk abban, hogy arab névről van szó. Tudjuk: városunkban van arab üzlet, arab zöldséges, arab mészárszék… Alighanem más területen is szolgáltatnak, a szomszédos gumijavító tulajdonosa arab – de ezt semmilyen felirat nem hirdeti…
Soknyelvű világ (volt?) a miénk, ugye, a valamikori mondás szerint itt a kutyák is négy nyelven ugattak. Ha ezt állítják a helybéliek, akkor léteznie kell német (In Temeswar bellen die Hunde in vier Spachen.) és román változatnak (La Timișoara, și câinii latră în patru limbi.) is. Alighanem szerb is létezik, de ezt soha nem hallottam.
És akkor itt van az arab. A temesvári arabok jelentős része, többsége nem migrációs hátterű, hanem tanulni jöttek ide több évtizede, majd maradtak és jöttek a hozzátartozóik. Ezért lehet városunkban templomuk, a temesvári mecset immár negyedik évtizede szolgálja az arab hívőket.
Élik életüket, és élhessük mi is a sajátunkat. Velük kapcsolatosan az ismert német mondás ugrik be: Leben und leben lassen. Azt fejezi ki, hogy mindenkinek legyen joga a saját belátása szerint élni, és el kell fogadnunk mások szokásait vagy véleményét még akkor is, ha azok eltérnek a miénktől.
Állok a kocsival a patika előtt, nincs parkoló, s míg társam bent vásárol, nézem a cégláblaként szolgáló reklámoszlopot. A tulaj neve alá szépen odaírták az ország nyelvén: gyógyszertár, vagyis farmacie. Ezt így kell. Mert minden reklám/cégtábla tájékoztat és azt a nyelvet preferálja, teszi első helyre, amelyen a legtöbb potenciális vásárlót képes elérni. Tehát az ország nyelve az első – a román.
Ez esetben a román alatt arab írás, lefotózom. És megkérem a mesterséges intelligenciát, segítsen megfejteni. Azt jelenti, amire gondoltam: gyógyszertár arabul. Tudjuk: az arab személyneveket nem lehet összetéveszteni, nem hasonlítanak semmilyen helyi nyelvhez, ha olvasom a nevet, tudom: arab. Tehát bárki a román cégkiírásból és a mellette lévő családnévből tudja: arab a tulajdonos. Általában nincs bajunk velük. Sok pénzváltó arab – rendben. Van olyan zöldséges a szomszédságunkban, akit preferálunk, ha friss zöldséget vagy gyümölcsöt keresünk. Mert olyan az áruja. És olyanok az árai. Állandó vevői vagyunk.
Tehát arab patika. Miért jelent meg a Farmacia név alatt arabul is a szó? Reklám? Nem. Az itt élő arabok jól beszélnek románul, és aligha azért választják az arab patikát, mert arabul is megjelenik a cégéren a szó.
Az arab patikus önmagáért írta ki arabul is a patikát. Mert ezzel – véleménye szerint – tartozik közösségének. Nyelvének és kultúrájának. Jelzi azt, hogy anyanyelve fontos számára, és ott is őrzi és hirdeti, ahol az arabok aránya a helyi közösségben elenyésző. Tehát nem reklám, hanem araboknak üzenet: lássák, a nyelvük itt is megőrizhető – csak rajtuk múlik.
Igen, kedves magyar temesvári sorstársam, arra gondolok, hogy miért nincsenek magyar cégtáblák városunkban. Bizonyíthatóan többen vagyunk az araboknál, kultúránk megannyi értéke beépült a város kulturális örökségébe, és sok-sok jelét adjuk annak, hogy itt élni akarunk, sőt: itthon kívánunk lenni a városban és a térségben.
Mégis: nincsenek magyar cégérek. Van egy-két olyan hely, amelyet a szájhagyomány magyarokhoz köt, ilyen a Kossuth (Traian) és Széna (Badea Cărțan) terek közötti, még ma is patika, amelyet Kovács névvel illet az a temesvári, aki számontartja a múltat. Intézmények nevét, ha közösségünket szolgálják – líceum, kollégium, színház, központ – kiírják magyarul is. Előfordul magyar szó cégtáblán – kürtőskalács például – de főleg azért, mert ez egy sajátos magyar termék, s aki készíti, biztos akar lenni a dolgában. De sem hagyományos üzlet, sem szolgáltató cég nem promózza magát városunkban magyarul.
És itt van az arabus üzenet.
A magyar kereskedő, a magyar kisvállalkozó ne azért írja ki a cégérre magyarul is a kínálatát, mert valaki nem értené, hanem azért, mert ezzel tartozik önmagának, nyelvének és kultúrájának.
A zárópoén még csak most következik: egyik legmagyarabb falunk központi üzletében – a tulajdonos neve szerepel a cégtáblán, magyar az illető – egy papír az ablakban: szolgáltatást hirdet falustársainak. Csak román nyelven olvasható, hogy a vonatkozó árú mikor érkezik az üzletbe. Magyarul nem. Persze, mindenki megérti. Az üzenetet. Én a helyzetet nem: ilyen könnyű lemondani az anyanyelvről?
Bodó Barna
