MIT ÉR EGY ÁLDÁS
Egy oroszországi közvéleménykutatás adatai szerint – az Echo Moskvi rádióállomásról van szó -, a megkérdezetteknek több mint a fele azt válaszolta, hogy szívesen látná Oroszország élén Klaus Johannist. Legutóbb, amikor német akart Oroszország főnöke lenni, abból világháború lett.
Az oroszok rengeteget köszönhetnek a németeknek, és most nem a napóleoni háborúkra gondolok. De például a Holstein-Gottorp-Romanov dinasztiából született II.Sándor volt az, aki modernzálta Oroszországot, eltörölte a jobbágyság intézményét, igazság- és oktatásügyi reformot vezetett be. Ő hozta létre az első orosz állami bankot, valamint 1863-ban reformot hajtott végre az adózásban. Mindezt az oroszok azzal hálálták meg neki, hogy nyolc merényletet szerveztek ellene, és a nyolcadik sikerrel is járt. Veszélyes dolog orosz cárnak lenni.
Klaus elnök egyelőre világos jelét várja annak, hogy áldásos lesz az elnöklése, miután a pátriárka megáldotta a beiktatásán. Előzőleg sem Ion Iliescut, se Emil Constantinescut nem áldotta meg a pátriárka. Nem is volt áldás az uralkodásukon. Az első, aki áldást kapott az ortodox egyházfőtől, az Traian Basescu volt, de vagy az áldással volt bibi, vagy a megáldottal.
Az egyetlen, aki tiltakozott a honatyák közül a nem éppen szekularizált államhoz illő egyházi áldás ellen, az a hosszúhajú ökologista volt, átiratban tiltakozott, de az áldást az átirata ellenére nem vették ki az ünnepélyes ülés programjából. Az, hogy konkrétan mit takar az áldás, nincs szabályozva.
Mindenesetre, az ország kíváncsian lesi, milyen hatása lesz az ortodox áldásnak, amelyet egy lutheránus kapott.
A Romániában tanító német tanároknak jól jött az áldás. Talán annak köszönhetően van szerencséjük a Romániában tanító német tanároknak, akiknek a fizetését 50-100 euróval támogatja a német állam. Nem sok. Lehetett volna áldásosabb az áldás, de a németek áldás dolgában is takarékosak.
Németországnak ez az 50-100 euró nem nagy anyagi áldozat. Ma már mindössze harmincvalahány ezer német van Romániában. Mintegy 300 tanítóról és vagy négyszáz tanárról van szó, a tanulók többsége román. Ezek a diákok majd csak azután mennek külföldre, miután leérettségiztek.
Beiktatásán Klaus elnök csak a román testvéreihez szólt. Az enber szinte visszasírja azokat az időket, amikor néhai Nyikoláj a magyarokhoz, németekhez és más nemezetiségűekhez is szólt. Talán úgy vélte a szász román liberális, hogy németek és más nemeztiségűek már alig vannak, a magyarokkal meg sohasem voltak testvérek a szászok. A nyolcszáz éves erdélyi történelmükből ennyit tanult meg.


29 Jan 2015
Írta admin
0 Hozzászólás