Vitathatatlan, hogy egy tehetséges képzőművész előbb vagy utóbb kialakítja a maga stílusát, rá­talál az önmaga egyéniségét tükröző kifejezésmódra. Aki úgy váltogatja stílusát, mint né­hány jelenkori politikusunk a párt­ját, az bizonyosan nem alkot valódi értéket, nem marad utána maradandó életmű. Ha stílust vált, annak bizonyosan megvan az alapos oka.
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy Siska-Szabó Haj­nalka életpályáját az első lé­pésektől figyelhettem. Az amatőr korszakától kezdve, szegedi és te­mesvári tanulmányai idején egészen máig. A mintegy két évtized alatt a tehetséges útkereső kezdő érett, nyugodtan hozzátehetem: be­futott művésszé vált. Az aradi kép­zőművészek egyik legaktívabb tagjává, aki eddig több mint tizenöt egyéni kiállítást nyitott itthon, de más városokban és az anya­országban is. És alkotásai nem hiányoznak a közös tárlatokról sem. Immár tagja a Romániai Képzőművészek Szövetségének.
Ugyanakkor fontos kapocs az aradi képzőművészek külföldi kap­csolatainak ápolásában, gyümölcsöző az együttműködése a pécsi és budapesti művészekkel. Hazai és nemzetközi alkotótáborok állandó résztvevője. Pedagó­gus­ként még hozzátenném: a Csiky Gergely Főgimnázium meg­becsült, az iskolai művészi alkotómunkát szorgalmazó tanára. Nyaranta a nagyzerindi alkotótábor egyik fáradhatatlan szervezője.
Többször volt abban a megtiszteltetésben részem, hogy megnyithattam a nagyzerindi alkotótábort lezáró kiállítást. Az ott kiállított műalkotások megtekintésekor csak végig kellett futnom szememmel a művelődési otthon falain, s az első pillantásra kiszűrtem, Siska-Szabó Hajnalka képeit. Mert mindenekelőtt a színkompozíciói félreismerhetetlenek.
Nem véletlenül jegyezte meg dr. Sarkadiné Nagy Emese művészettörténész a kiállítás megnyitóján: ahogyan a művészek esetében alkotási korszakokról beszélünk, úgy kétségtelen, hogy a je­lenlegi időszak Siska-Szabó Haj­nalka esetében a „kék korszak”. Alkotásai többségén ugyanis a kék tónusú színek dominálnak. Különben a Budapesten tevékenykedő, aradi születésű Nagy Emese egy mindenki számára érthető történelmi képbe ágyazta be a megnyitóját, a kiállító alkotásait a plein-air és az impresszionista festők művei mellé sorolja. Annál is inkább, mert Siska Szabó Haj­nalka elsősorban tájképfestő, a vi­zek, a levegő, a fény szerelmese. A kiállításon számos ilyen képét láthatjuk. Néhány cím: A bérci tető, Szél a mólón, Tükörkép stb.
Ha választanom kellene, na­gyon nehéz lenne megneveznem egyetlen alkotást, mint leghatásosabbat. Most mégis kiemelem a tavaly festett A múlt és a jövő árnyai című triptichont. E három alkotásban mélyebb a mondanivaló, a figyelmes szemlélő felfedezheti az utalást nemzeti történelmünkre, keresztény hitünkre. Meg­kapó, bármely kortárs képzőművészeti múzeum falára illő mű.
A megnyitóra jelent meg Siska-Szabó Hajnalka Kék szonáták című könyve. Ebben a mű­vész­nő néhány, a műveiről el­hang­zott leírt kritikát gyűjtött egy­be, valamint az aradi múzeum Klió termében látható kiállításának teljes képanyagát. Szép kivitelű, tartalmas művet ajánlott a zsú­folt, azon az estén igencsak szűknek bizonyult teremben megszámlálhatatlan érdeklődő figyelmébe Fekete Károly, a rendező Kölcsey Egyesület részéről az est házigazdája. Kiemelte, hogy az egye­sület Kölcsey Képtár című sorozatának indulásakor nem is remélték, hogy eljutnak az 5. rendezvényéig.
A kiállítás megrendezését tá­mogató városi Polgármesteri Hi­va­tal részéről Bognár Levente alpolgármester köszönte meg azt, hogy a jelenkori aradi magyar képzőművészek ilyen nívós rendezvényekkel tudatják a világgal: vagyunk, és maradandót alkotunk ezen a vidéken.