Mai világunkat sokan érték- és irányvesztettnek minősítik, amelyben a becsületes munka, a tisztesség és a tisztelet, a kö­zösségi érdek helyében a minden áron való egyéni érvényesülés, a szabadosság ragadja magával az embert. A fenti helyzet isme­re­tében nem lehet csak dicsérni az idős nemzedékek iránti törődést. Térségünkben más közös­ségek­hez hasonlóan, Óteleken is ha­gyo­mánnyá vált az előttünk járó nemzedékek köszöntése, mun­ká­juk és mindenkori hűségükért va­ló köszönetmondás. Az elmúlt szombaton szervezett Nyugdí­ja­sok Találkozóján legalább két­szá­zan vettek részt és a figyel­mes szerve­zők­nek köszönhetően nem csak a gondjaikat, bánatukat elmon­da­ni, hanem annál inkább közös­ség­ben örülni a találko­zás­nak, együttlétnek. Mert, Szabó Csaba óteleki polgármestert idéz­ve van úgy, hogy az, aki a Jakabosban lakik, csak e talál­ko­zók alkal­má­val ülhet le egy asz­tal­hoz azzal a falubelijével, aki a Hosszú utca végén lakik. A har­madik alka­lom­mal megtartott ta­lálkozón jó barátokhoz méltóan részt vettek a vajdasági testvérek is, Teme­rinből Gusztony András volt pol­gármesterrel együtt „ott­honról hazajöttek” Ternovácz István, Ádám István, Pásztor Róbert, illetve Tóbáról a Farkas Katona Erzsébet polgármester-asszony által vezetett küldöttség is ellá­to­gatott az óteleki barátok­hoz. Szabó Csaba polgármester meg­erő­sítette, hogy a tervek sze­rint idén hivatalosítani kíván­ják a test­vértelepülési kapcsolatot Óte­­lek és Tóba között, ami közös pályázási lehetőségeket is biz­to­síthat az önkormányzatoknak.

Jelenet a Beteg a disznó című előadásból

       Boros György hallgatói is hozzájárultak Szarvas Lajos végvári zenész által biztosított kitűnő hangulat megteremtéséhez

A gondok elűzése, és a vidám hangulat megteremtése ér­de­ké­ben, a fiatalabb óteleki nemze­dék az idei találkozóra színpadi előadással örvendeztette meg a résztvevőket. A műkedvelő szín­házi csoportot Talpai Adél ta­nítónő mutatta be, aki az előadás rendezői mun­káit is végezte. Óteleken – évti­ze­des kihagyást követően – egy-két éve ismét virágzik az amatőr színjátszás, több alkalommal mu­tattak be különböző jelene­te­ket fiatalabb és idősebb alkalmi színjátszók, egyúttal bemutatva azt is, hogy a sok munka, napi gondok mellett, lehet és kell is, akár a színjátszás által időt sza­kítani a közösségi együttlétre. Az kultúrház szín­padán a műked­velő színjátszók a falusi élet mindennapjaiból ihle­tődött, en­nek fonákságait kipel­len­gérező, nyelvünk gazdagsá­gá­ból adó­dóan szójátékokra, átértelme­zé­sek­re alapozott, jó sok humorral elegyített jele­ne­teket adtak elő. Tamás Gyöngyvér, Kuti Klára, Mezei Árpád, Tamás Vencel, Talpai Károly és Kuti Sándornak kö­szön­hetően megelevenedtek a lányát „eladni” akaró furfangos há­ziasszony, a tehenét szintén eladni készülő gazda, a kérő és a kupec minekutánna alaposan összekuszálódik a helyzet, min­denki másként értelmezi a másik sza­vát – a közönség önfeledt szórakozására. Nem hagyhatták ki az előadásból a minden égtáj­ban fellelhető „pletykafé­szke­ket”, Juliska és Mariska (Mezei Judit és Virág Mária) két perc alatt végig”rágta” az egész falut, miközben házuk előtt „sepre­get­ték” a leveleket. A harmadik je­le­netben az állatvész-problémát ke­zelték sajátos módon Pál Renáta, Kozma Ágota, Patakfal­vi Nagy Tünde, Virág Béla és Tifán Tibor. A vidám előadás komolyabbik részét ké­pezte a két szavalat: Patakfalvi Nagy Tünde, Szabó Lőrinc Ima a gyerme­ke­kért című költemény, illetve Mezei Csilla, Óbecsei István: Szeressétek az öregeket! című, az idősek iránti szeretet him­nu­szaként értelmezhető nagy­­hatású verse üzenetét osz­tották meg a résztvevőkkel. Szabó Csaba pol­gármester az idős nemzedék iránti tiszteletet a közösséget összetartó egyik ér­téknek tekinti, elmondása szerint az önkor­mány­zat, a civil szerve­zetek, a fiatalabb nemzedékek, a falu ifjúsága teljes összefogással áll­tak az ügy mellé. “Mert idő­seink már bizonyították az elmúlt év­tizedek alatt megbíz­hatóságu­kat, hűségüket és kitartá­sukat. Ne­künk kötelességünk ott, ahol tu­dunk se­gítséget nyújtani ne­kik és a nyugdíjas találkozó alkalmá­val, ha csak egy este ere­jéig is, de teljes figyelmünket rá­juk szán­juk. Az eddigi hagyo­mány­tól eltérően az idei rendez­vé­nyünkre nem csak az óteleki személyazo­nosságival rendel­ke­ző nyugdíja­so­kat hívtuk meg, ha­nem azokat is, akik fenntartják az óteleki szü­lőházat, vagy itt vásároltak házat és ideiglenesen tartózkodnak a faluban. Sajnos sokan, főleg a leg­idősebbek, betegség miatt nem vehettek részt a rendez­vényen, de amint az látható, aki nem ágyhozkötött, eljött a kultúr­házba.”
A nyugdíjastalálkozón, fe­lülír­va a nemzedékek közötti el­engedhetetlen távolságot és kü­lön­bözőségeket, az óteleki fiata­lok népes csoportja sürgölődött az asztalok mellett ülő idősek kö­zött, lelkesedésüket, bizakodá­sukat is megosztva velük.
Meggyőződésem, hogy a mai fiatalokkal mostohábban bánt és bánik a sors. Ők a mai középko­rú­ak és idősek nemzedékénél sok­kal súlyosabb – létbizonyta­lan­ság, munkanélküliség, az anya­földtől való elszakadás, sok eset­ben egyszerűen a megélhetés kilátástalanságából egyenesen következő kivándorlás – terheket kell elviseljenek. Nagyobb a terhük és a jövendő előtti fele­lősségük is, ezért elengedhe­tet­len lelkük megerősödése közös értékeink mentén – az anyanyelv, szülőfalu, ősi hit iránti szeretet, az idősek tisztelete, a munka be­csülete – mert tőlük is függ, hogy lesz-e magyar élet és milyen lesz az Óteleken és másutt a bánsági magyar közösségekben. Ebben a lelki megerősödésben nyújtanak kapaszkodót azok az esemé­nyek, rendezvények mint az óteleki Nyugdíjasok Találkozója, me­lyek­­nek során összefonódik a múlt a jelennel a szebb és gyü­mölcsözőbb jövendő érdekében.