Aszfaltozás Lugoson – Idén is folytatódik az utcák aszfaltozása. A tervek szerint július elején elkezdődik a munka a Bega, Plopilor, St.O.Iosif, Bobalnei, Jiului, Bistrei, G. Bariţiu, N. Grigorescu, Al. Odobescu, Dorobanţi, Partizanilor, Dimitrie Bolintineanu, Tiberiu Brediceanu, Bartók Béla, Lucian Blaga şi Iuliu Maniu utcákban. A második ütemben aszfaltburkolat kerül a Traian Vuia, Livezilor, Strugurilor, Nuferilor, Liliacului, Cernabora szőlőhegyi utcákra.
Felújított nagyterem a színházban – Tegnap került sor a Traian Grozavescu Városi Színház felújított nagyterme avató ünnepségére. A mintegy 700.000 lejes költséggel megvalósított korszerűsítés során kijavították a tetőzetet, felújították a fűtési-, villamos- és világítási hálózatot, a nagyterem teljes belső berendezését. A továbbiakban kerül sor a fennállásának 115. jubileumát ünneplő intézmény erkélyének, előterének és a műszaki helyiségeinek a felújítására.
Mérlegen a Lugosi Béla mozi tevékenysége – Sajtótájékoztató keretében ismertette Francisc Boldea polgármester a három héttel ezelőtt felavatott filmszínház eredményeit. Az eddigi összbevétel 35.100 lej, a vetítésekre általában minden jegy elkelt, és úgy tűnik, hogy a Temes-parti városban újraéled a mozilátogatás szokása.
Emlékezés a világháborúra – Május 7-én Oroszország bukaresti nagykövetségének képviselői részvételével megkoszorúzták a szovjet hősök emlékművét a második világháború befejezésének 70 éves jubileuma alkalmából szervezett megemlékezésen. Május 9-én, a Győzelem napján, ünnepi katonai tiszteletadásra kerül sor az Alfa és Omega Hősi Emlékműnél, katonai, egyházi és világi személyiségek részvételével. A Gen. Ioan Dragalina 183. sz. Tűzérségi egység legénysége és tisztikara díszfelvonulással tiszteleg a hősök emlékének. A Lugosi Városháza 14 háborús veteránnak és 6 háborús veterán özvegyének élelmiszercsomagot osztott ki.
* A Micro II és a George Enescu parkban 40 szemétkosarat és 30 új padot helyeznek el.
* Folyamatos a kátyúzás. A következő napokban a Ion Creangă, Siretului, George Coşbuc utcákban, a J.C. Drăgan téren és a környező kisutcákban dolgoznak.
* Bukarestben aláírták egy turisztikai központ lugosi létesítésére vonatkozó pályázat költségeinek fedezésére vonatkozó uniós szerződést.
A lugosi RMDSZ szervezet májusi programja
Május 10-én 10 órakor Anyák-napi műsor a református templomban.
Május 13-án 18 órakor – MAGYAR KINCSEK, EGYETEMES ÉRTÉKEK – Vetési Zoltán könyvének bemutatója a református gyülekezet termében.
Május 16-án 11 órakor – A VIZSGA című kortárs magyar film vetítése az RMDSZ-székház nagytermében.
Május 17-én 17 órakor – Pünkösd-váró orgona- és hegedű-koncert J.S.Bach műveiből a református templomban.
Május 22-én, kirándulást szervezünk, a csíksomlyói búcsúra, indulás 6 órakor a katolikus templom elöl, ára 160 lej személyenként szállással együtt. Feliratkozás és bővebb tájékoztatás az RMDSZ székházban Bencző Máriánál telefon: 0256/353240 és Langó Ferenc Attilánál, telefon: 0723/794399.
Május 30-án 10 órakor – Nemzedékek Találkozója – hálaadó istentisztelet a ref. templomban, este 20 órai kezdettel Nyárköszöntő bált szervezünk a Cristal vendéglőben. A talpalávalót a Flamingó zenekar szolgáltatja. A belépő menüt igénylőknek 60 lej, a batyus résztvevőknek 25 lej személyenként. Feliratkozás és bővebb tájékoztatás az RMDSZ székházban Bencző Máriánál telefon: 0256/353240
Mindenkit szeretettel várunk rendezvényeinkre!


07 May 2015
Írta admin
0 Hozzászólás