Május 29-31. között Ifjúsági Sporthétvégét szervezett Zsombolyán a Temes Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács (TEIS), amely a Bánsági Közösségért Egyesület és a Temes Megyei RMDSZ 2013-ban elindított Ifjúsági Hétvége rendezvénysorozatának a folytatása. A hagyományteremtő szándékkal megszervezett, sikeres ifjúsági rendezvénynek 45 résztvevője volt. A sportvetélkedőkön győztes csapat tagjai EU-táborba utazhatnak.
Szombat reggel Oláh Gábor TEIS-elnök köszöntötte a résztvevőket, és a szervezőcsapat nevében örömmel nyugtázta: az esemény hatalmas érdeklődést váltott ki a Temes megyei fiatalok körében, sikerült a bentlakás összes helyét betölteni! Azt is elmondta: hagyományteremtő szándékkal szervezték meg az első ifjúsági sporthétvégét.
A szervező csapat ismertette a résztvevőkkel a játékszabályokat, a fiatalokat csapatokba osztották, és így vettek részt a különböző vetélkedőkőn, miközben alkalom adódott az ismerkedésre, barátkozásra is. Délelőtt a POLI – Targu Jiu kézilabdamérkőzésen szurkolhattak a fiatalok, elnyerve a zsombolyai és temesvári sportkedvelők elismerését. A temesvári kézilabdacsapat megköszönte a TEIS-nek a szurkolást!
Ebéd után már a fiataloké volt a sportcsarnok: a csapatok labdarúgásban, asztaliteniszben, lábteniszben, céldobásban és ügyességi játékokban mérték össze erejüket. A vacsora után került sor a díjkiosztásra, amikor az is kiderült: az első helyezett csapat tagjai EU-táborba utazhatnak! Az értékes díjak Sógor Csaba EP-képviselő irodája és a Gall Print cég jóvoltából kerülhettek a fiatalok birtokába. A díjkiosztás után medencepartyn lazíthattak az ifjak a fárasztó nap végén.
A TEIS ezúton szeretne gratulálni minden résztvevőnek, illetve köszönetet mondani mindenkinek, aki besegített a szervezésbe, és nem utolsósorban a támogatóknak, Molnár Zsolt Temes megyei parlamenti képviselőnek, az RMDSZ Temes megyei szervezetének, Kaba Gábornak, a Máltai Szeretetszolgálat temesvári elnökének, a Temesvár Belvárosi Református Egyházközségnek és a Communitas Alapítványnak. (-)


04 Jun 2015
Írta admin
0 Hozzászólás