Június 1-jétől lépett életbe az élelmiszerek csökkentett ÁFÁ-ja. Az általános forgalmi adó 15%-os mérséklése elméletileg a bolti ár 12 százalékos csökkenését eredményezheti. Feltéve, hogy a kereskedők nem próbálják növelni haszonkulcsukat. Kereskedőink ismeretében a feltevésről letehetünk.
A gyereknapra időzített intézkedésnek nem örült senki. A gyerekek nem örültek, mert még nem tudnak olvasni, és nem olvassák az újságot. A vásárlók nem örültek, mert ők tudnak újságot olvasni, de nemigen volt alkalmuk kisebb árakat olvasni a polcokon. (Június 1-jével kezdődően a pénzügyminisztérium is bejelentette, hogy letesz a borravaló megadóztatásáról.)
Kedves feleségemet hiába kértem meg, hogy azon, amit megspórolt az unokák számára vett gyereknapi csokin, hozzon a nagytatának néhány doboz sört, hogy megünnepelhessük az eseményt. Hozott is egy dobozzal, szerinte ennyi volt a spórlás, de a kedves feleségem nem egy spórlós alkat.
Nálunk nemigen válik be, hogy amikor csökkennek az árak, akkor megnő a pénz értéke. A pénz értéke nem nő, ezért hiába csökkentik az áru értékét. Helyette a jövedelmek értékét kellene emelni.
Nem tudom, így lesz-e az, ha nálunk is bevezetik az eurót. Minden ugyanannyiba fog kerülni, mint az euró-övezetben, csak a fizetés nem lesz akkora, mint az euróövezetben.
Az euró-övezetben egyébként a közös euró kezdi elveszíteni a népszerűségét. Az angolok már régóta azzal fenyegetőznek, hogy kilépnek a közös Európából, és most a franciák is azzal fenyegetőznek, hogy referendumot tartanak az ügyben.
Magyarország ugyan nem fenyegetőzik ilyesmivel, de amint a magyar Viktor mondotta, azt szeretnék, ha Európa az európaiaké, Magyarország a magyaroké maradna. Ez azonban nem megy, mármint a kettő egyszerre.
Öreg barátom, a Grün bácsi juttatott az eszembe egy régebbi történetet, amely vele esett meg. Annak idején pártaktivista volt a Székelyföldön, és a kollektívba való belépés előnyeiről kellett meggyőznie a góbékat. Ment is minden a maga rendjén, de az egyik faluban az egyik góbé özvegy sehogy se akart kötélnek állni. “No majd én…” dicsekedett a Grün bácsi, és a következő reggelen bekopogtatott a székely anyjuk kapuján.
Anyjuk meg is jelent a kapuban, de beljebb már nem tessékelte sem Grün bácsit, sem azt a két-három aktivistát, akit győzelem-látni hívott magával öreg barátom, aki rögtön a fő-ütőkártyája kijátszásával kezdte. “Aszszonyom, ha maga beadja földjét a közösbe, az attól még a magáé marad… – Ne is mondja tovább – szakították félbe. – Uram, ha levágom a micsodáját és a kezébe adom, a magáé marad, de mire megy vele?”
Akik manapság a közös Európa ellen kardoskodnak, azok olyanok, mint az egykori Grün bácsi. Benne is lennének, de a micsodájukat se szeretnék a markukban hordani.
-
Recent Posts
- HIRDESSEN ITT!
Hirdetését a HETI ÚJ SZÓ nyomtatott oldalain négy (Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény) megyében valamint online változatban olvassák.
További információval a hetiujszo@yahoo.com illetve a 0723-567370 (Makkai Zoltán) vagy a 0723-567371 (Graur János) telefonszámokon szolgálunk. Archives
- November 2025
- October 2025
- September 2025
- August 2025
- July 2025
- June 2025
- May 2025
- April 2025
- March 2025
- February 2025
- January 2025
- December 2024
- November 2024
- October 2024
- September 2024
- August 2024
- July 2024
- June 2024
- May 2024
- April 2024
- March 2024
- February 2024
- January 2024
- November 2023
- October 2023
- September 2023
- August 2023
- July 2023
- June 2023
- May 2023
- April 2023
- March 2023
- February 2023
- January 2023
- December 2022
- November 2022
- October 2022
- September 2022
- August 2022
- July 2022
- June 2022
- May 2022
- April 2022
- March 2022
- February 2022
- January 2022
- December 2021
- November 2021
- October 2021
- September 2021
- August 2021
- July 2021
- June 2021
- May 2021
- April 2021
- March 2021
- February 2021
- January 2021
- December 2020
- November 2020
- October 2020
- September 2020
- August 2020
- July 2020
- June 2020
- May 2020
- April 2020
- March 2020
- February 2020
- January 2020
- December 2019
- November 2019
- October 2019
- September 2019
- August 2019
- July 2019
- June 2019
- May 2019
- April 2019
- March 2019
- February 2019
- January 2019
- December 2018
- November 2018
- October 2018
- September 2018
- August 2018
- July 2018
- June 2018
- May 2018
- April 2018
- March 2018
- February 2018
- January 2018
- December 2017
- November 2017
- October 2017
- September 2017
- August 2017
- July 2017
- June 2017
- May 2017
- April 2017
- March 2017
- February 2017
- January 2017
- December 2016
- November 2016
- October 2016
- September 2016
- August 2016
- July 2016
- June 2016
- May 2016
- April 2016
- March 2016
- February 2016
- January 2016
- December 2015
- November 2015
- October 2015
- September 2015
- August 2015
- July 2015
- June 2015
- May 2015
- April 2015
- March 2015
- February 2015
- January 2015
- December 2014
- November 2014
- October 2014
- September 2014
- August 2014
- July 2014
- June 2014
- May 2014
- April 2014
- March 2014
- February 2014
- January 2014
- December 2013
- November 2013
- October 2013
- September 2013
- August 2013
Recent Comments
Find us on Facebook
Időjárás


04 Jun 2015
Írta admin
0 Hozzászólás