Június 1-jétől lépett életbe az élelmiszerek csökkentett ÁFÁ-ja. Az általános forgalmi adó 15%-os mérséklése elméletileg a bolti ár 12 százalékos csökke­né­sét eredményezheti. Feltéve, hogy a kereskedők nem próbál­ják növelni haszonkulcsukat. Ke­reskedőink ismeretében a fel­tevésről letehetünk.
A gyereknapra időzített in­téz­kedésnek nem örült senki. A gyerekek nem örültek, mert még nem tudnak olvasni, és nem ol­vassák az újságot. A vásárlók nem örültek, mert ők tudnak új­ságot olvasni, de nemigen volt al­­kalmuk kisebb árakat olvasni a polcokon. (Június 1-jével kez­dő­dően a pénzügyminisztérium is bejelentette, hogy letesz a bor­ra­való megadóztatásáról.)
Kedves feleségemet hiába kér­tem meg, hogy azon, amit megspórolt az unokák számára vett gyereknapi csokin, hozzon a nagytatának néhány doboz sört, hogy megünnepelhessük az ese­ményt. Hozott is egy dobozzal, szerinte ennyi volt a spórlás, de a kedves feleségem nem egy spór­lós alkat.
Nálunk nemigen válik be, hogy amikor csökkennek az árak, akkor megnő a pénz értéke. A pénz értéke nem nő, ezért hiá­ba csökkentik az áru értékét. He­lyette a jövedelmek értékét kel­lene emelni.
Nem tudom, így lesz-e az, ha nálunk is bevezetik az eurót. Minden ugyanannyiba fog kerül­ni, mint az euró-övezetben, csak a fizetés nem lesz akkora, mint az euróövezetben.
Az euró-övezetben egyéb­ként a közös euró kezdi el­ve­szí­teni a népszerűségét. Az angolok már régóta azzal fenyegetőznek, hogy kilépnek a közös Euró­pá­ból, és most a franciák is azzal fe­nyegetőznek, hogy referen­du­mot tartanak az ügyben.
Magyarország ugyan nem fe­nyegetőzik ilyesmivel, de amint a magyar Viktor mondotta, azt szeretnék, ha Európa az euró­pa­ia­ké, Magyarország a magyaroké maradna. Ez azonban nem megy, mármint a kettő egyszerre.
Öreg barátom, a Grün bácsi juttatott az eszembe egy régebbi történetet, amely vele esett meg. Annak idején pártaktivista volt a Székelyföldön, és a kollektívba való belépés előnyeiről kellett meggyőznie a góbékat. Ment is minden a maga rendjén, de az egyik faluban az egyik góbé özvegy sehogy se akart kötélnek állni. “No majd én…” dicse­ke­dett a Grün bácsi, és a következő reggelen bekopogtatott a székely anyjuk kapuján.
Anyjuk meg is jelent a ka­pu­ban, de beljebb már nem tessé­kelte sem Grün bácsit, sem azt a két-három aktivistát, akit győze­lem-látni hívott magával öreg ba­rátom, aki rögtön a fő-ütőkár­tyája kijátszásával kezdte. “Asz­szo­nyom, ha maga beadja földjét a közösbe, az attól még a magáé marad… – Ne is mondja tovább – szakították félbe. – Uram, ha le­vágom a micsodáját és a kezébe adom, a magáé marad, de mire megy vele?”
Akik manapság a közös Eu­ró­pa ellen kardoskodnak, azok olyanok, mint az egykori Grün bácsi. Benne is lennének, de a mi­­csodájukat se szeretnék a markukban hordani.