Az Aradi Magyar Könyvnapok legnagyobb számú közönséget vonzó rendezvénye Sz. Benedek István A lovagi torta és egyéb komolytalanságok című könyvének a bemutatója volt. A Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád termében félszáznál jóval többen gyűltek össze az érdekesnek ígérkező eseményre. A többség jelen volt az egy évvel korábbi könyv­bemutatón is, amikor szintén Sz. Bene­dek István könyve, a Nem a ruha eszi az embert került az olvasók elé. Mint az est háziasszonyának, Bege Magdolnának szavaiból ki­derült, az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatában most megjelent könyv a tavalyinak a folytatása. Témában is, stílusban is.
Az eseményre érkezőket, valamint a dedikálásra várókat Miscovici Tibor (hegedű) és Miltaller Lajos (gitár) népszerű dallamokból összeállított zenéje szórakoztatta. A bemutatót buzgón szervező, a lovagi torta felvágását, sze­letelését vállaló Réhon József, sajnos, vá­ratlan megbetegedése miatt nem lehetett jelen. A közönséghez szóló, a könyv hangulatához igazodó humoros írását Fekete Károly olvasta fel. Ebben a torta alapanyagának összeállításához, a krémek kikeveréséhez, az egész kisütéséhez, majd felszolgálásához hozzájárulók kö­zé sorolta kuktaként Jámbor Gyulát, az összeállításban és díszítésben oroszlánrészt vállaló, lektorként és tördelőként működő Rudolf Ág­nest, illetve a bemutatón (az uniós szabályoknak megfelelő) használati utasításokat és részleteket szakszerűen tálaló Fekete Károlyt. Az utasítások (számomra) egyik legörvendetesebb kitétele, hogy a könyvnek nincs eleje, bárhol fel lehet ütni, bármelyik írást el lehet olvasni, mert az nem kapcsolódik sem az előtte lé­vőhöz, sem az utána kö­vetkezőhöz. Letehe­ted, ab­ba­hagyhatod, s nem kell ke­resned a folytatást.
Jámbor Gyula azt igyekezett a közönség előtt fejtegetni, hogy mi­ből is áll Sz. Bene­dek István humora. Ho­gyan magyarázható az, hogy egy tu­dós al­katú, kémikus felké­szült­ségű személy a tu­do­má­nyos közlések és izgalmas út­le­írá­sok megjelentetését követően egyszeriben hu­morista lesz? Bár a kérdésre nem kaptunk egy­értelmű vá­laszt (a szerző is magyarázgatta azt, hogy miként került a humor a mindennapjaiba), az viszont kiderült, hogy igen alapos lexikális tudással ren­delkezik, s a nyelvtudományban is igencsak otthon érzi magát. Mert a há­romszáz oldalas, igen szép grafikai kivitelű könyv írásainak egy részét a különböző irodalmi alkotások paródiája teszi ki (tehát azt mindenképpen olvasnia, tanulmányoznia kellett), másik része olyan nyelvi játék (betűcsere, félremagyarázott szó, mondat, a kifacsart értelmezéseket tartalmazó szótár), amelyet sokszor csak olvasva érti meg a kívülálló.
A szerző „műfajváltására” némi magyarázatot az előszót helyettesítő egyoldalas írásban találunk. E szerint a prózaírót állandóan olvassák, a jó költőt pedig dicsérik. A humoristáról viszont azt mormogják, hogy bolond, de a könyve után nyúlnak. Mert a műfaj igen népszerű. Egykori iskolatársam értelmi képességét nem merem kétségbe vonni. Abban viszont biztos vagyok: A lovagi torta után én is sűrűn fogok nyúlkálni.