Az elmúlt hétvégén Nagybodófalván a Bánsági Magyar Gazdák és Vállalkozók Egye­sü­lete (BMGVE), a helyi református egyház és a Bálinci Polgármesteri Hivatal által meg­szervezett Hagyományos Termékek Vásáraként meghirdetett rendezvény a helybéliek és a faluközösségtől idegen számára is számvetésre késztetett. Ami biztató az, hogy ezúttal az általunk ismert minden bodófalvi hagyományos termék ott volt azon a néhány standon, amely vásári jelleget kölcsönzött a rendezvénynek, az őstermelők még jó vásárt is csi­nál­tak a szeptember végi napon, viszont idén elmaradt a tavalyi rendezvényhez hasonló nagy­ará­nyú részvétel úgy a helybéliek, mint a megye más gazdaköreinek tagsága részéről. A gazdatalálkozó legnépszerűbb programja a bográcsosfőző vetélkedő volt, amelyet a sza­páry­falvi Bagoly Károlyból és Márton Benjáminból verbuválódott páros nyerte, különösen ízletes birkapörköltjével. A rendezvény résztvevői az igazfalvi magyar és román hagyo­mány­őrző csoportok fellépését is megtapsolhatták. Az Ambrus Elvira és Nagy Dániel által felkészített Szivárvány magyar tánccsoport dél-alföldi-, szatmári- és cigánytánccal lépett a nagybodófalvi közönség elé.
Az eseményen részt vettek a Temes Megyei Tanács képviselői, Călin Dobra alelnök és Marossy Zoltán, a projekt és közbeszerzési hivatal vezetője, valamint dr. Bodnár Károly, a Szegedi Tudományegyetem mezőgazdasági Karának dékánja, Csősz János BMGVE-elnök, Benkő Zsolt, a BMGVE ügyvezető igazgatója.

Valószínűleg a jó munkaidőt kihasználva a gazdák most inkább a kertekben, a föld­jei­ken szorgoskodnak – mondta dr. Csősz János a Temes Megyei Magyar Gazdák és Vállal­ko­zók Egyesületének elnöke. – Gaz­dáink most min­­den erejükkel az őszi vetésre össz­ponto­­sí­tanak, mert a most kiváló körül­mé­nyek között elvégezhető munkát, lehet, hogy holnap vagy jövő héten el kell halasz­taniuk. Szavait azóta igazolta a természet – a beálló és hosszan­tar­tó esős idő legalább tíz nappal, két héttel késleltheti az őszi vetést. Végül is a rendez­vé­nyünk elérte célját, ugyanis az egyesületünk által megszervezett gazdanapok, vásárok hat­ványozottan a helyi gazdák, őstermelők szá­mára kívánnak lehe­tőséget biztosítani ar­ra, hogy megmu­tassák és megoszthassák a résztvevőkkel termékei­ket. Természetesen sze­rettünk volna több ős­ter­melő termékeiből válogatni, mert vannak itt is és a környéken is elismert termelők. Bízunk abban, hogy a helyi lakosság körében a vásár híre fokoza­to­san elterjed, és a kö­vet­kező rendezvényen, a­melynek a szervezését immár hangsúlyosan a helybéliekre kívánjuk bízni, úgy a ter­me­lők, mint a vásárlók többen vesznek részt. Egyesületünk megbízottai je­lenleg minden erővel a Banaticum védjegy be­jegyzésén és levédésén, a folyamatot mű­ködtető civil szervezet létrehozásán dolgoz­nak, ez az RMDSZ támogatásával október közepéig mindenképpen megtörténik.

A verőfényes, meleg őszi napon a temp­lomtéren elsőként a gyermekkorának szere­tett falujába, Nagybodófalvára visszatérő Bakos Sándor helybéli, vállalkozó kedvű kis­ter­melő bőséges árukínálatát szemlélhette meg a látogató. A telepes ősök leszármazott­ja, a helyi ízeket kívánja megosztani a vá­sárlóival: a helyi különlegességként számon tartott Bodnár-meggyből házilag készített li­kőr, szörp és lekvár, a „nagymiska”-féle ko­rán érő, rendkívül zamatos szilvából készült íz, illetve a helyi recept szerint elkészített csipkebogyó-lekvár közül választhattak a vá­sár­lók. Mivel jómaga is az egészséges élet­mód híve, ezért semmilyen színezéket, kie­gészítőt vagy tartósítószert nem tartalmaznak termékei. Az említettek mellett saját kezűleg szedett és feldolgozott havasi- és erdei gyü­mölcsökből készült szörpök (málna, áfonya, szeder, akác, bodza és mások) és a valóságos vitaminbombaként ismert homoktövisből ké­szült szörp is szerepelt a kínálatban. A pilla­natnyilag kicsiben termelő bodófalvi őster­melő számára mindenképpen elégtétel a vá­sár­lók érdeklődése, termékeit egyre többen fogyasztják Temesváron is.

Bors Zoltán nevéhez elválaszthatatlanul kapcsolódik a dinnyetermesztés, hiszen ko­nok kitartással ragaszkodik a hagyományos bodófalvi dinnyefajták termesztéséhez, a jó­hírű és egyedi ízvilágú sárgabélű dinnye ter­mesz­téséhez, akkor is, ha a piacokat egyre inkább ellepik, mindenféle vegyszerrel fel­fújt regáti dinnyék. Ráadásul a délről érkező hibrid fajták termése tetszetősebb és éde­sebb, mint a helyi fajtáké. Ezúttal egy szintén nagybodófalvi csemege, a Magyar kincs ne­vű sárgadinnyéből is hozott ízelítőt.
Egyre kevesebb található ebből a magyar nemesítésű dinnyefajtából, magam is az átlagos árnál jóval magasabb áron szerzem be Magyarországról a vetőmagot, rendkívül íz­letes és za­ma­tos, viszont nem tárolható sokáig, ezzel szemben a legtöbbször jó illatú, de íztelen, a világ ki tudja melyik részéről im­portált fajták termése hetekig eláll. Mi még ragaszkodunk e fajtákhoz, bár a vásárlói igé­nyek kielégítésére arra kényszerülünk, hogy más kelendőbb fajtákat is ültessünk.

Jantó János nagybodófalvi őstermelő a háztájinál valamivel nagyobb területen, kizá­rólag a családi erőforráskora támaszkodva zöldség- és gyümölcstermesztéssel foglalko­zik. Az általa megtermelt termények leg­több­ször a temesvári nagybani piacon kelnek el, de helyben és Lugoson is van vevő a hagyo­mányos módon megtermelt zöldségekre. A rög­tönzött piaci asztalon látható volt a za­kusz­kának való finom paprika, a kevésbé ter­mesztett csemegeszőlő és sárgadinnye, fok­hagyma, vöröshagyma, padlizsán is, amely­ből az utolsó kilókat vásárolhatták meg az érdek­lődők.

Nagybodófalván jártunkban nem kerül­het­tük el az istenházát, amelyet ma már jó­szerével az isteni kegyelem tart egyben, a kí­vülről foszló vakolatú építmény belülről még szívfacsaróbb képet mutat. A plafon foltos a beázások következtében, a falakról porlik a va­kolat, a tégla pádimentumot mintha valami furcsa erők túrták volna fel, maholnap jár­hatatlan, az ablaküvegek legtöbbje egyben még, de ki tudja meddig? Nt. Bálint István lel­kipásztor ismerteti, hogy budapesti és bukaresti pályázatok révén remélt a javítá­sok­hoz szükséges forrásokat megszerezni, eddig sikertelenül. Az elárvult templomban, ahol utoljára néhány évvel ezelőtt ketten kon­firmáltak, a lélek hullámhosszán Jékely Zoltán szavai hallszanak: „Fejünkre por hull, régi vakolat, /így énekeljük a drága Siont;/ egér futkározik a pad alatt /s odvából egy-egy vén kuvik kiront.” A kiltástalannak tűnő helyzetben csak reménykedni lehet, hogy a maholnap százhúsz éves telepes falu kakasos templomában nem kihal, hanem felcsendül a megtartó ige.